Daróc története

 

A község már a bronzkorban is jelentős település volt s a területén talált leletek (lószerszámok) fejlett kultúrát mutatnak melyek a halstatti kultúra nyomait viselik magukon. A IX. század végén földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó kis számú szláv őslakosság élt a területen.
Honfoglalásunk után az Örösur-nemzettségének birtoka, s az ebből származó Tiboldtól kapta a későbbiekben az egyik nevét. A daróc szó eredetéről megoszlanak a vélemények.
-         Régi foglalkozásnév. Szláv nyelvekből került a magyarba. Jelentése „nyúzó”. Azoknak a vadászoknak elnevezése, kiknek a nyúzás, szíjhasítás, szarvlevétel is feladatuk volt.
-         Árpádkori okleveleinkben többször előforduló szláv (Draucarii) eredetű szó, mely alatt a király szolgálatában volt madarászokat, mint solymárokat stb. értették. Róluk nevezhették el Daróc, Dravec, Drauc, Dravci, Draas községeinket Baranya, Bereg, Borsod, Kolozs, Nógrád, Nagy-Küküllő, Sáros, Szatmár, Szepes és Ung megyékben, melyek mint egykori várbirtokok, a királyi madarászok földjei voltak.
-         Borovszky Samu vármegyei monográfiájában az ugyancsak szláv „dravec” sólyom szóból vezeti le a helység nevét.
-         Durva posztószerű felsőruházat régi elnevezése
-         Attila fejedelmet koporsóba helyező sámán neve
A Tibold család házasság révén a család Semseyekkel, Melezerekkel, Fáyakkal és még sok más családdal került rokonságba. A nemzettség különböző családjai birtokukra nézve 1347-ben megosztozkodtak s bár a többi családnak is van Darócon birtoka, a legnagyobb rész a nemzetségi birtokból a Tibold-családé lett. A falu nevét először 1332-35. évi pápai tizedjegyzék említi. A tizedként befizetett 5 garas arra enged következtetni, hogy a lakóinak száma 320 fő körül mozgott. A pápai lajstromban Doranch, Doronch, Doroch a neve. Okleveleinkben a XVI. században már Dorolch név is előfordul, de rendesen inkább Doroch nevet találunk. A mult évezred elején még Alkácsnak is nevezték a községet megkülönböztetésül a mai Kácstól melynek Felkács volt a neve, Váraljától melynek Mészaljának vagy Középkácsnak hívtak. A Tibold család folyamatosan gyarapította birtokait s 1414-ben már Kondót is megvette és a nemzettség többi tagjaival, a Sályiakkal és Gesztiekkel 1423-ban Pélyben is birtokosok, majd a magtalanul elhunyt Sályi László birtokait kapják 1449-ben Hunyadi János kormányzótól, 1449-ben birtokot szereznek Alsóábrányban, későbbiekben erélyesen lépnek fel Fejéregyházán is birtokaik védelmében, mikor a diósgyőri és cserépi várnagyok azokból a várakhoz foglalni törekedtek, illetve mikor a nemzettség Geszti-családja a birtokokat másoknak elidegeníteni szándékozott.
A község nevének írásmódja a XVI. században már csaknem teljesen kialakult. Daroch alaktól eltekintve általában Darócz név fordul elő az összeírásokban, birtokos családja pedig, eltekintve attól a körülménytől, hogy házasság révén más családjának is jut olykor a Tibold javakból, Tibold marad. A nagynevű és múltú család azonban a XVII. században kihalt. Tibold Zsigmond Miskolcon van eltemetve. Felesége Kakasfalvi Csuda Zsuzsánna Négyesi Szepessy Pálhoz ment férjhez, a vagyon egy része Szepessy birtok lett. A Szepessyek több birtokot is megvásároltak a leányági Tibold örökösöktől is, de a Tibold perben a leányág örökösödési jogának elismerésével Borsy Mihály és lányai Almássy Jánosné és Melczer Györgyné és a velük egy ágon leszármazó Eveczky Éva Majthényi Mártonné jutottak a Tibold javak jó részének a birtokába s így a következő században  az Almássy Majthényi- családok a birtokosai. Mellettük a Fáy-, Szalay-, Okolicsányi- családok említhetők.
Hódoltsági terület volt Tibolddaróc is, a török adót Hatvanba fizette. A török pusztítás nyomán és a kevés föld miatt a település elnéptelenedett. A 1688-as tizedlajstrom teljesen néptelennek írja le a falut. Az 1700-as évek elején császári parancsra betelepült székely és stájer családok népesítették be újra a völgyet. 1724-ben újjáalakul a római katolikus egyházközség. Szlancsik György 1741-től 1754-ig tartó plébánosi működése alatt 104 fő tér vissza a katolikus egyházba. Már a 18. században "jól rendezett" katolikus és református iskolával, valamint egy magániskolával rendelkezett. A reformátusság a 19. században háttérbe szorult, akkor és ma is a község Sály leányegyháza. A falu egykor jelentős zsidó közössége szinte teljes egészében a holocaust áldozatául esett, emléküket csupán a elhanyagolt zsidó temető őrzi.
A múlt század elejének szomorú nevezetessége, hogy a falu feletti szőlőhegyekbe vájt sok száz barlanglakás, amelyek a népesség 60 %-át fogadják magukba. A barlangokban 1459 ember élt. 1936 szept. 24.-én adták át ’Mikszáthfalvát’ ahová 40 család költözött. A Pesti Hírlap szept. 25.-i száma a következőket írta:
 
’Az új Mikszáthfalva a két évszázados szégyenteljes bélyeget törli le, egyenlőre sajnos csak részben, a magyar élet válláról.
Borsod vármegye közössége 24000 pengőt ajánlott fel a barlanglakók házainak felépítésére ezzel együtt Kozma Miklós belügyminiszter a saját költségén fel is építette az első házat. Ezután a Révai Irodalmi Társulat ajánlott fel 40000 pengőt 20 lakóház és kultúrház építésére, hogy ezzel lerakja alapjait az új Mikszáthfalvának. Követte a példát Kozma Ferenc tábornok, majd Kónya, Fabinyi, és Bornemissza miniszterek akik egy-egy ház felépítését ajánlották fel, úgyhogy ma már nyolcvan ház felépítésére van meg a pénz. Nyolcvan magyar család lép így ki a föld alól a napfényre állati sorból emberi sorsba, de nyolcszáz ház kellene legalább, hogy Tibolddaróc összes barlanglakója egy éven belül emberhez méltó otthonhoz jusson.
A most épülő házakba 40 család költözik be 183 gyerekkel. Elsősorban hadirokkantak, hadiözvegyek árvák. Minden ház a hozzátartozó 200 négyzetméternyi telekkel, amely gyümölcsöskert lesz, lakójának tulajdonába megy át, aki ezért átadja barlanglakását. A múltnak ezeket a szégyenletes emlékeit felrobbantják. A házakat tulipántos, mezőkövesdi bútorral rendezik be, amelyek ára 130 pengő. Ezt az összeget – a ház vételárával együtt – harminc éven át, évi húsz pengős részletekben fizetik a házak lakói.’
 
 
A világháborúban 360 katona vett részt, hősi halált halt 63 hadirokkant 14.
1955-ben egy újabb szociális akció következtében megépült a Rákóczi-telep is (két alkalommal is járt II. Rákóczi Ferenc Tibolddarócon a szabadságharc idején), így véget ért a barlanglakások sok-sok megpróbáltatással teli időszaka. Az áttelepített emberek vegyes érzelmeit nagyon szépen fogalmazza meg Borsodi Gyula Tibolddaróc című versében.
 
A hegyoldalon még sorakoznak
a dohos, bűzös pinceodúk
s hirdetik vádlón majd a századoknak
a sötétséget és a néma bút.
Riadt gyermekek halk sóhajtása
ül a falakon s a szögleten.
Hát itt a múltunk! Mindenki lássa,
mi volt tegnap a történelem.
Odébb a völgyben, öt úri porta
csillog a fák közt s torz kacagás
visszhangja száll még mintha árny volna,
s letagadná, hogy feltámadás
hajnala pirkadt a szörnyű völgyre,
ahonnan annyi jaj tört égnek.
Most vígan lebben a lombok zöldje
s ezer torokból száll az ének.
Piros cserepek fűzérén lángol
a hajnal s boldog népet köszönt.
Feltört a fényre odújából
s vidám kacajjá érett a csönd.
Öreg anyóka, ki hetven évig
lakott a földben, -- ki érti meg?
”Fennálló” házát bejárja végig
s szólni nem tud, csak könnye pereg.
Ki hitte volna – siratja az asszony -
hogy egyszer minket megszabadít?
S öröm ujja a sárga arcon
egy ráncot lágyan szebbre simít.
Szegényes holmit hozott a házba,
- „minek is néki szép szoba mán”?
De vígan röppen hét unokája
a tiszta fényben, mint a madár!
 
            1955. szeptember 25.
 
A pincék ma már csak a jókedvnek, mulatozásnak a helyszínei.
 
Tibolddaróc címere
Tibolddarócnak a XVIII. Századból ismert a pecsétje, amellyel a községi iratokat hitelesítették, azaz, amelynek ábrája a korszakban a települést szimbolizálta. Érdekes, hogy a pecséten valódi címer látható: ovális pajzs koronával, oromdísszel és foszlányokkal.
A problémát éppen a pajzson látható címerkép okozza. Sem a múlt század elején készített pecsétnyomó vésete, sem a XVIII. Századi iratokon fennmaradt, tehát egy korábbi pecsétnyomó lenyomatai alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy mit ábrázol a címerkép: vajon szarvasagancsot-e vagy leveles ágat?
Az új címer álló, háromszögletű, vörös színű katonai pajzs, amelynek mezejében zöld színű, leveles indás, ezüst fürttel ellátott szőlővessző lebeg, s ezen (heraldikailag) jobbra forduló, ezüst sólyom áll. A pajzson háromlombú, ékkövekkel kirakott aranykorona, amelyből jobbra forduló, növekvő, természetes színű szarvas emelkedik ki.
Az új címerben a növekvő szarvas és a korona ismét megtalálható mivel  a régi címeren is egyértelműen megtalálható volt  és szerencsés módon utal az Árpád-kori lakosság foglalkozására is. A szőlőág utal a szőlőművelés, bortermelés jelentőségére. A sólyom a honfoglaló Örsúr nemzettség totemállata volt, amelyet, mint címerképet, az ebből  a nemzettségből leszármazott és a településnek nevet adó Tibold család is megtartott. Eredete tehát a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza. Alkalmazását különösen indokolja, hogy a címertan nyelvén utal a Tibold családra: így a címer tulajdonképpen úgynevezett „beszélő címer”-ré válik (sólyom= Tibold, szarvas= Daróc.

primi sui motori con e-max
Go to top