Nagymiskolc területéről már az ősember gyűjtögető gazdálkodásáról is sok bizonyítékkal rendelkezünk, őstermelésre pedig a legrégibb időktől vannak adataink. A honfoglalást követő századok alatt a termőföld még kevés területet foglalt el, de a népesség növekedésével egyre több területet hódítottak el a cserjés domboldalakból. A legkülönbözőbb gyümölcsfajok megtelepítésére voltak alkalmasak ezek a területek, és a még megbecsültebb szőlő, a bortermelést jelentő növény mesterséges megtelepítésére. A vadszőlő, ugyanis mint a Magyar Középhegység őshonos növényeként itt már ismert volt. Termését már a jégkor végétől itt élő ősember is ismerte. A szőlő és borkultúra hagyományai egészen az Árpád korig nyúlik vissza, amit a levéltári anyagok is bizonyítanak. Ezen adatok alapján a mai Kácson az 1100-as években alapított szerzetes rend teremtette meg a szőlőtermesztést, majd a borászat alapjait is ők rakták le.
Az 1300-as évekből származó „Pincekataszter” már Tibolddarócot is felmérte, azaz tartalmazza.
Az Egri Érseki Levéltárban is igen sok adat tanúskodik a kácsi és tibolddaróci szőlő és bortermesztésről.
Az itt termett szőlőből készült borok nagy részét a XVIII. századtól a Trianoni békeszerződésig lengyel zsidó borkereskedők szállították Lengyelországba. Különösen fellendült a kereskedelem a vasútvonal megépítésével. Tibolddarócról lovas kocsikra rakott hordókban szállították a bort Mezőkeresztes- Mezőnyárád állomásra innét tovább Lengyelországba.
A filoxéra vész az akkor meglévő szőlőültetvényt teljes egészében kipusztította.
A rekonstrukciós oltványtelepítések 1890-es években indultak. A telepítés során a fajta összetételre, a terület fekvésére, a tulajdonságokra és ezek összhangjára igen nagy hangsúlyt fektettek. Ennek eredményeként Furmint, Hárslevelű, Olaszrizling fajták kerültek telepítésre, zömmel a déli lejtőkre. Ezzel párhuzamosan szerveződött egy szőlőtermesztő Rt, melynek szakmai irányításához szőlészt, borászt a Törley Pezsgőgyár biztosított Budafokról, akik Tibolddarócon telepedtek le.
     Rt vezetője:     Reizmann Zoltán
     Szőlészet irányítója:    Piácsek Károly
     Borászat irányítója:    Topor István
Az újratelepítés után részben a termesztésben, részben a termeltetésben, de főleg a borforgalmazásban az itt lakó, majd későbbiekben idetelepedő zsidó családok játszottak főszerepet.
Az Rt a kornak megfelelő színvonalú, modern feldolgozó üzemet létesített Tibolddarócon. A feldolgozó megépítése, majd fejlesztése során kihasználta azt a lehetőséget, hogy a faluban már a század elején működött egy villanytelep, melynek tulajdonosa Swarcz Ignác volt, aki a villanytelep működtetése mellett intenzíven foglalkozott a szőlőtermesztéssel és borforgalmazással is.
Sem a II. Világháború alatt, sem utána nem csökkent a szőlőtermelési kedv. Sőt a szőlő és a bor újra bebizonyította, hogy a bajban lehet rá számítani, hiszen eleinte kizárólagosan megélhetési forrás volt, de az akkori „cserekereskedelemben” is főszerepet játszott.
A II. Világháború utáni időszakban a földosztás felaprózta az uradalmi szőlőket, amely azzal járt, hogy megszűnt a szigorú szakmai felügyelet a „Vincelléri” rendszer. Ezen kívül a szőlővel és borkereskedelemmel foglalkozó családok többet nem tértek vissza a faluba, mivel döntő többségük áldozatul esett a világégésnek.
E kettő hatásaként egy hanyatlás indult el, melynek hatásaként az 1950-es évek végére a szőlőültetvények jelentős része parlaggá vált, amit csak fokozott a munkaképes lakosság iparban történő elhelyezkedése, illetve a fiatalok városba történő költözése.
Az előrelépés az 1963-ban induló telepítéssorozattal kezdődött meg, amely a helyi Rákóczi Mg . Termelőszövetkezet keretén belül történt. A telepítéssorozat során 1963 és 70 között 230 ha. Szőlő került telepítésre, mellyel párhuzamosan a borászati háttér kialakítása is megtörtént. Az eredeti Rt. A tokaji Állami Pincegazdaság kezébe került. Viszont a daróci termésű bor továbbra is a pincegazdaságon keresztül, a Budafoki Állami Pincegazdaság pezsgőgyárába ( Törley utódja) került, mint kiváló pezsgő alapbor.
Igen nagy törést okozott ennek az értékesítési formának az a tény, hogy amikor a Tokai borvidéket zárttá nyilvánították, ennek hatására Bükkalja átkerült az Egri Pincegazdasághoz. Így a pezsgő alapbor elvárásaival szemben egészen eltérő paraméterek lettek meghatározva elvárásként.
A 80-as évek elején a megváltozott fajtaösszetételből eredően már nem csak pezsgő alapbort, hanem kiváló minőségű bort is tudtak termelni.
Termesztett fajták a következők:                 
     Olaszrizling    150 ha
     Leányka    50 ha
     Semillon    15 ha
     Zenit    10 ha
     Chardonnay    10 ha
     Oportó    15 ha
     Medina    11 ha
     Zweigelt    12 ha
     Rubintos    2 ha
Az évszázados pincék nem csak turistalátványosságot jelentene, hanem kiváló minőségű bor előállításának, értékelésének hátterét is adják. Ma már elmondhatjuk, hogy minőségi palackozott borainkkal, hagyományainkkal, a Bükkalja iránt kialakuló idegenforgalmi érdeklődést figyelembe véve, jó úton haladunk a Bükkaljai Borvidék önálló arculatának széleskörű megismertetésében.

Go to top