Tibolddaróc Község Önkormányzatának Képviselő – testülete 2014. március 17 -én, hétfőn tartotta soron következő ülését. Az ülésen összesen három napirendi pont került megvitatásra.

Tibolddarócon az év során számos az önkormányzat által szervezett, vagy támogatott rendezvény fog megvalósulni.

A bővebben gombra kattintva megtekintheti ezeket!

2008 -ban hatodik alkalommal rendezte meg Tibolddaróc község Önkormányzata a Nemzetközi Dalostalálkozót augusztus 2-án. Az idei alkalomra mintegy 20 kórus, illetve szólista jött el a bükkaljai településre.
2014. Február 22 -én került megrendezésre Tibolddarócon a Sportbál az általános iskolában. A Tibolddaróci Sport Egyesület által életre hívott rendezvényen nagy számban voltak jelen a térség polgármesterei, sportvezetői. Az est fővédnöke Tállai András a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára volt. Harai Istvánné Tibolddaróc polgármestere beszédében kiemelte: nem az számít, hogy milyen osztályban játszik a csapat, hanem a mozgás öröme és persze az, hogy minden második héten kivonzzák a település lakosságát szurkolni egy – egy mérkőzésre. A köszöntő után Tállai András vette át a szót és fejezte ki jókívánságait.

Régi hagyományt próbáltak újjáéleszteni Tibolddarócon 2007. december 1-én. A régi időkben a csigatészta készítés nem egyszerűen a megélhetéshez szükséges egyik alapagyag előállítása volt, hanem közösségi esemény. Ebben a szellemben gondolkodott az önkormányzat, amikor a helyi borklubbal karöltve megszervezte a rendezvényt az iskola ebédlőjébe. Az elkészült tésztát karitatív célra kívánják felajánlani.

2007. november 18-án Tibolddaróc községben Szent Erzsébetre emlékeztek. A római katolikus templomban az ünnepi szentmise elõtt a hittanos gyermekek elõadást mutattak be a Szent életébõl.

Tizenöt éves születésnapját ünnepelte 2012. november utolsó hétvégéjén a Tibolddaróci Népdalkör.

Ötletes, meghökkentő, humoros, vagy éppen aranyos jelmezeket öltöttek a tibolddaróci óvodások február 14-én, amikor is egy fergeteges hangulatú farsangi mulatságon gyűltek össze, hogy elűzzék a telet.

- Patakmenti Szabadidő Központ

                - tetőszerkezet felújítása

                               - cserép és léc csere

                - Homlokzat szigetelése

                - tetőtér beépítés

                - Só kamra kialakítása

Március 1 -én 18 órától a Patakmenti Szabadidő Központ előadói termében telt ház előtt játszott ST. Martin előadóművész.

Tisztelt Érdeklődő!

Az elmúlt időszakban megújult Tibolddaróc község honlapja. Ez a megújulás még korántsem fejeződött be, hiszen rengeteg információ, kép és videó vár még arra, hogy szerkesztés után tobább gyarapítsa a tartalmat. A legtöbb tartalom a régi honlapról lett átemelve, ezért előfordulhatnak elavult információk. Ezeket is folyamatosan frissítjük majd.

3 / 3 oldal

Go to top