A település polgármestereként, mind a magam, mind a Képviselő-testület nevében tisztelettel és szeretettel köszöntök minden Tibolddaróc iránt érdeklődőt és ide látogatót.
 
Tibolddaróc története az Árpád-korba, illetve a honfoglalás idejére nyúlik vissza, hiszen a település nevében szereplő Tiboldok a honfoglaló Örös úr (Örs vezér) leszármazottai voltak. A település és környéke földrajzi és természeti adottságai, erőforrásai révén folyamatosan lakott volt, soha nem néptelenedett el teljesen még a legvészterhesebb időkben sem.
Az itt lakók életében meghatározó szerepet játszott az erdőgazdálkodás, annak keretébe tartozó és ahhoz kapcsolódó tevékenységek, a szőlészet és a borászat, a szántóföldi gazdálkodás, az ahhoz kapcsolódó helyi malomipari tevékenység és a legeltető állattartás.
Tibolddarócon a népesség jelentős része – hasonlóan más Bükkaljai településekhez – barlanglakásokban élt nehéz körülmények között. A családok sok és fáradtságos munkájuk eredményeként tisztes szegénységben élhettek. Az itt élő emberek erősen kötődtek és ma is kötődnek szülőföldjükhöz, hagyományaikhoz, hazájukat szeretik, a törvényeket tisztelik. A tibolddaróciak munkájukban, életvitelükben igyekeznek megfelelni a változó elvárásoknak és különböző kihívásoknak, de közben megőrzik sajátos tibolddaróci szokásaikat.
Az Önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a különböző értékmentő és értékteremtő helyi közösségek szerveződésének és működésének támogatását, a lakossági igényeket kielégítő infrastruktúra fejlesztését, a községben működő intézmények (óvoda, iskola) megtartását, a szolgáltató szervezetek helyi egységei működésének elősegítését és kiemelten a helyi egészségügyi alapellátás jó színvonalának megőrzését és fejlesztését. Ezen feladatok megoldásában számítunk minden jóakaratú, segítőkész ember közreműködésére.
Az elmondottak alapján, polgármesterként kérem a honlapunkra látogatókat, hogy keressék fel a községet, mert a közvetlen személyes információk, benyomások, élmények adhatják és képezhetik egy igazi kötődés alapját.
Szeretettel várok mindenkit, aki felkeres és megtisztel Tibolddaróc iránti érdeklődésével és személyes megjelenésével.
Tisztelettel köszönti:
Nagy Sándor - polgármester
 
Go to top