Tibolddaróc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezetvédelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46.§-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti feladatkörében eljárva, a 48.§-a (4) bekezdésének b) pontjában biztosított hatáskörében az avar- és kerti hulladék égetéséről, továbbá a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésről a következő önkormányzati rendeletet alkotja:

A rendelet célja és hatálya

1.§

(1) E rendelet célja, hogy az avar és kerti hulladék égetésére, továbbá a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó szabályok és korlátozások megállapításával elősegítse a levegő tisztaságának és a lakosság egészségének védelmét.

(2) Ezen rendelet hatálya Tibolddaróc Község közigazgatási területén kiterjed valamennyi természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre.

Értelmező rendelkezés

2.§

Jelen rendelet alkalmazása során avarnak, a növények életciklusa során elhullatott, keletkezett száraz növényi részeket (ágak, levelek stb.) kerti hulladéknak, a kerti művelés során keletkező éghető növényi hulladékokat (ágak, lekaszált száraz gaz, fű, növényi részek, kukoricaszár stb.) nevezzük.


Az égetés szabályai

3.§

(1) A kerti hulladékot elsősorban újrahasznosítás útján kell ártalmatlanítani, kezelni. A kerti hulladék elégetésére csak akkor kerülhet sor, ha más újrahasznosítási lehetőség nem alkalmazható.

(2) A kerti hulladék elszállítására az erre a célra szolgáló edényzet igénybevételével a rendszeres hulladékszállítási szolgáltatás is igénybe vehető.

(3) A lakosság érdekeit figyelembe véve, a levegő tisztaságának védelme érdekében az avar és a kerti hulladék égetése ezen rendelet szabályainak szigorú betartásával megengedett.

(4) Az égetést hétfőtől – szombatig 1000 és 1800 óra között lehet végezni, melyről a szomszédokat értesíteni kell.

(5) Az ingatlanok tisztítása, karbantartása során az ingatlanon keletkező avar és kerti hulladék csak felügyelet mellett, a tűzvédelmi szabályok szigorú betartásával égethető el, a lakókörnyezet lehető legkisebb zavarása mellett.

(6) A füstképződés csökkentése érdekében a kerti hulladékot előzetesen szikkasztani, szárítani kell, s az eltüzelése csak folyamatosan kis adagokban történhet.

(7) Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, gumi, egyéb veszélyes hulladék stb.).

(8) Az égetéshez tüzet rakni csak biztonságos, jól kialakított tűzrakó helyen és módon, a lakó- és gazdasági épülettől kellő távolságban, állandó felügyelet mellett lehet úgy, hogy az emberi környezetet ne károsítsa és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon.

(9) Az égetés helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket (oltási eszközöket és anyagokat) kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.

4.§

(1) Az égetés csak úgy folytatható, hogy az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, továbbá tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen.

(2) Az égetés céljára szolgáló tüzet őrizetlenül hagyni tilos, és veszély esetén, vagy ha a tűzre már nincs szükség, azt azonnal el kell oltani.

(3) Az égés folyamatának gyorsítására éghető folyadék (benzin, gázolaj stb.) légszennyező, vagy bűzös segédanyag nem alkalmazható.

(4) Az égetés befejezése után a helyszínt gondosan át kell vizsgálni és a parázslást, izzást meg kell szűntetni.


Tiltó rendelkezések

5.§

Tilos égetéssel megsemmisíteni az avart és a kerti hulladékot:
a) a szociális-, egészségügyi-, gyermek-, ifjúsági-, nevelési-, oktatási- és művelődési intézmények száz méteres körzetén belül, azok működésének időtartama alatt,
b) vasárnapokon és ünnepnapokon,
c) szeles vagy ködös, erősen párás időben,
d) ha az illetékes szerv tűzgyújtási, illetve az önkormányzat égetési tilalmat rendel el.

A háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó szabályok

6.§

(1) A háztartási tüzelőberendezések és azok tartozékainak rendeltetésszerű használatáról, azok időszakosan esedékes ellenőrzési illetve karbantartási munkáinak elvégzésétől a berendezés tulajdonosa köteles gondoskodni a légszennyező anyagok káros mértékű kibocsátásának csökkentése érdekében.

(2) Hulladékok (háztartási, ipari, veszélyes és egyéb hulladékok, műanyag, gumi, vegyszer, festék stb.) nyílt téri, illetőleg háztartási tüzelőberendezésben történő égetése tilos.

7.§

E rendeletben foglaltak ellenőrzésére, illetve az előírások megszegése esetén a szükséges intézkedések megtételére, az önkormányzati hivatal köztisztviselői jogosultak.

Záró rendelkezés

9.§

(1) E rendelet 2015. április 16-án lép hatályba.


Tibolddaróc, 2015. április 13.

Dósa József - polgármester

Dr. Molnár Sándorr - jegyző 

Go to top