Tibolddaróc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

3423 Tibolddaróc, Széchenyi út 1.

Tel.: 49/337-022 Fax: 49/337-202

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

286-5/2016

Jegyzőkönyv

Készült: Tibolddaróc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8-án

16 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről

 

Az ülés helye:Községháza- kistanácskozó (3423 Tibolddaróc, Széchenyi út 1. sz.)

 

Jelen vannak:Dósa József polgármester, Nagy Sándor alpolgármester, Brezovcsik Béla,

Csordás Sándorné, Novák Sándor, Pribéli Csaba György, Serfőző Lajos István

települési képviselők

 

Tanácskozási joggal megjelentek:dr. Molnár Sándor jegyző

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző,

Nagy Sándorné óvodavezető és

Markó Jánosné élelmezésvezető

 

Napirend előtt:

Dósa Józsefpolgármester köszönti a települési képviselőket és a tanácskozási joggal meghívottakat. Megállapítja, hogy az űlés határozatképes, mivel a Képviselő-testület mind a hét tagja jelen van – így az űlést megnyitja.

A Képviselő-testület a polgármester javaslatára egyhangú szavazással – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett- Brezovcsik Béla és Csordás Sándorné települési képviselőket bízza meg a jegyzőkönyv hitelesítésével.

A Képviselő-testület a meghívóban foglaltak szerint, egyhangú szavazással – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett- a következők szerint fogadja el az űlés napirendjét:

 

Napirend:

 

  1. Az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének elfogadása

Előadó: Dósa József polgármester

 

  1. Szociális étkeztetés 2016. évi térítési díjának megállapítása.

Előadó: dr. Molnár Sándor jegyző

 

  1. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása – a könyvelés alapjául szolgáló kormányzati funkciók változása kapcsán.

Előadó: dr. Molnár Sándor jegyző

 

  1. Nem közművel összegyűjtött (szippantott) háztartási szennyvízre vonatkozó közszolgáltatás rendeleti szabályozása.

Előadó: dr. Molnár Sándor jegyző

 

  1. Indítványok, javaslatok.

 

Napirend tárgyalása:

  1. Az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének elfogadása

Előadó: Dósa József polgármester

/ költségvetési rendelet-tervezete a jkv.-hoz csatolva van/

 

Az előadó polgármester azonnal átadja a szót a jegyzőnek.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Mondanám azt, hogy Tibolddaróc Község Önkormányzatának költségvetésének a része lesz az önkormányzati közös hivatal költségvetése is, amit el kell fogadni határozattal mind Tibolddaróc Község Önkormányzata Képviselő-testületének, mind pedig Sály Község Önkormányzata Képviselő-testületének és mielőtt sor kerül a költségvetési rendeletről történő szavazásra, azt megelőzően határozattal kell majd dönteni az önkormányzati közös hivatal költségvetéséről. Most csak ennyi.

 

Dósa József polgármester: De egyébként része annak az anyagnak, amit megkaptunk.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Persze, így van.

 

Dósa József polgármester: Akkor először ehhez kapcsolódóan van-e valamilyen kérdés? A közös hivatal költségvetéséhez kapcsolódóan. Tudjuk, hogy annak idején, ezelőtt hét évvel kötöttünk egy szerződést a sályi önkormányzattal közösen.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Ezt 2013-ban.

 

Dósa József polgármester: Ja, akkor nem is jól mondtam. De miért?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Akkor lett változtatva a törvény.

 

Dósa József polgármester: És ugye ott azt vállaltuk, hogy 5 ember finanszírozását a sályi önkormányzat kapja, és a maradékot a tibolddaróci önkormányzat. Ez mindig csökken, mert sajnos lakosságszám-arányos ez a finanszírozás és fogyunk. De Sály mindig megkapja az ötöt, mi pedig mindig kevesebbet.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Igen, most egyébként nyilván látszik, hogy az összes bevétel az meghaladja a 40 milliót. Ez most hirtelen soknak tűnik, de hogyha figyelembe vesszük azt, hogy ebbe tulajdonképpen 9 köztisztviselőnek van benne az illetménye, illetőleg ez mellett benne vannak még a különböző működési dologi kiadások is, akkor azt azért tudni kell, hogy ez a pénzecske meglehetősen szűkre szabott. Még akkor is, ha mi azért megpróbálunk mindenféle költséget beállítani ide, ami ennek az épületnek a működtetésével kapcsolatosan felmerül. Tudni kell azt, hogy a sályiak is ennél az öt főnél több embert foglalkoztatnak, mert azt mondják, hogy náluk annyi az ügy, meg annyiféle probléma merül fel, hogy az az öt köztisztviselőjük, aki van, az kevés hozzá. Őket közalkalmazottként foglalkoztatják az önkormányzatnál. Természetesen az ő alkalmazásukkal kapcsolatosan felmerülő kiadások ebbe a költségvetésbe nincsenek benne, tehát az az ő önkormányzati költségvetésüket terheli. Ezt csak azért hangsúlyozom, hogy meglehetősen szűkre szabottan adja a központi költségvetés a köztisztviselők alkalmazásához a normatívát. Mondanám azt, hogy Sálynak a létszáma az olyan közel 2000, hát nem érte el a 2000-et, mert ha az övék elérték volna a 2000-et, akkor ők önállóan is tarthatnának fent önkormányzati hivatalt. És voltaképpen a részükről azt volt ennek a kényszerházasságnak az oka, hogy látták azt, hogy ők ezt a kétezres létszámot nem fogják elérni, és nem akartak semmiféleképpen részt venni abba a nagyobb társulásba, ami létrejött a környéken. Mindenki ismeri, hogy mely községek a tagjai. Igazándiból ezekbe a kiadásokba semmiféle extra nincsen. Itt a szűken vett működési kiadások szerepelnek benne csak. Itt részletezve vannak azt hiszem, hogy én nem mondanám el. Benne vannak a személyi juttatások, nem rendszeres juttatások, illetőleg a munkaadót terhelő járulékok, meg más egyéb kiadások is megfelelően részletezve vannak. Én erről többet nem mondanék.

 

Dósa József polgármester: Közös hivatallal kapcsolatosan van-e valakinek valamilyen kérdése?

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nekem egy megjegyzésem lenne, amit már beszéltünk is Zsuzsával a zárszámadásról. Emlékszel-e még, hogy itt meg van az állami normatíva, meg a részünkről nyújtott, általunk, nem tudom, minek nevezzem, összeg, az hogyan alakul? Mert ebből nem igazán derül ki, de bízom abban, hogy az önkormányzat jól sáfárkodik a pénzével. Ennyi.

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Ki lesz nyomtatva.

 

Dósa József polgármester: Olyannyira jól, ha szabad ezt mondanom, hogy…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Nyugodtan mondja el, ami van ezzel az elszámolással kapcsolatosan.

 

Dósa József polgármester: Ugye amikor átvettük a hivatalt az elődeinktől, akkor azt hiszem, hogy, tehát a tavalyi évben 2.300.000 forintot kellett nekünk a saját költségvetésünkből hozzátennünk a közös hivatal működéséhez, mert ennyivel voltunk forráshiányosak, viszont a tavalyelőtti évben elköltöttük a sályiak pénzét is tulajdonképpen. Akkor még a sályiak nem figyeltek arra oda, hogy megkapják-e azt a részt, amit kell. Mi mindig kimutattuk, de az az igazság, hogyha nem költjük el, akkor vissza kell utalni. De most már odafigyel Sály is erre, és akkor ők folyamatosan kérik ezt a kimutatást. Legalább félévente, utána meg, hogy ha jön az év vége, havonta kérik le, és ők is megpróbálják elkölteni ezt a pénzt, ami nyilván szerződés szerint őket illet. Ehhez most már Sály ezek után teljes joggal ragaszkodik. Nem tudom, hogy felül tudjuk-e bírálni valaha is ezt az ötös szorzót, mert ugye mi 9,4 %-os mutatóval kezdtük a közös hivatal működését, most pedig 8,94-os mutatóval. Lakosságszám-arányos.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Ezt szép lassan csökkentik évről, évre.

 

Dósa József polgármester: És az a baj, hogy a különbözetet, azt mindig mi fizetjük. A mínuszt. Mindig-mindig többet kell, hogy hozzátegyünk, mert sajnos a hivatal működése az nem tud csökkenni, mert tényleg nem költünk semmi extrát, csak a kötelezőket, tehát egy gépet nem veszünk bele, semmit, ami emelné a költségeket. Jó. Tehát akkor ebben a formában határozatot hozunk arról, hogy

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Lehet szavazni, igen.

 

A Képviselő-testület az előterjesztett határozati javaslat szerint, a jelenlévő és a döntéshozatalban is résztvevő 7 tagja minősített többségű egyhangú szavazásával – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett – meghozza a következő határozatát:

 

 

 

Tibolddaróc Község Önkormányzata

Képviselő-testületének

10/2016. (III.8.) önkormányzati határozata

 

 

Tárgy:Tibolddaróci Közös Önkormányzati Hivatal 2016. évi költségvetése.

 

Tibolddaróc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tibolddaróci Közös Önkormányzati Hivatal 2016. évi költségvetését

 

 

48.449.988.-ezer Ft bevétellel

48.449.988- ezer Ft kiadással

elfogadja.

 

A bevételek és kiadások részletezését Tibolddaróc Község Önkormányzata 2016. évi költségvetési rendeletének 1. számú függeléke tartalmazza.

 

A költségvetés szerinti bevételi és kiadási előirányzatok teljesítéséről a jegyző gondoskodik.

 

 

Határidő:folyamatos 2016. december 31-ig.

Felelős:Dósa József polgármester

 

 

 

dr. Molnár Sándor jegyző: A költségvetés többi része.

 

Dósa József polgármester: Amit már sokszor megbeszéltünk, legalább háromszor, illetve többször is beszélgetés formájában. Ez a harmadik alkalom, amikor foglalkozunk vele. Nem tudom, hogy van-e valakinek valamilyen kérdése ezzel kapcsolatosan. A Zsuzsával megpróbálunk rá válaszolni, ha tudunk. Ez már egy részletes költségvetés. Ezt el kell fogadnunk tizen…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: ötödikéig kell.

 

Dósa József polgármester: Van-e valakinek valamilyen kérdése ezzel kapcsolatosan? Amik itt előzetesen elhangzottak, azt próbálta meg Zsuzsa beépíteni az ezévi költségvetésünkbe. Amik felmerültek. Sándor.

 

Nagy Sándor alpolgármester: Nekem még lenne egy aprócska kérdésem. Van nekünk egy olyan sorunk ebbe a költségvetésbe, hogy szociális pénzbeli ellátások. Ez a 8.450.000 forint, amiről azt mondtuk, hogy a tavalyi évhez képest van benne egy bizonyos növekmény. Beszéltünk arról, hogy 20% körülbelül ez a közfoglalkoztatottak után kapott … Lehet, hogy a tudatlanságom, végülis. Nem tudom. Tavaly is arról beszéltünk, hogy ezeket a szociális kiadásokat, miket lehet oda könyvelni. Lehet, hogy már ez így is történt idáig, még egyszer mondom, lehet, hogy én ezzel nem vagyok tisztába, de azt látjuk, hogy a gyermekétkeztetésen például van 930.000 forint mínuszunk, meg azt látom, hogy van a például a szociális étkeztetésen is 1.663.000 forint mínuszunk. Ezeket a mínuszokat csak úgy tudjuk egálba hozni, hogyha valamilyen pénzeszközt erre a célra odafordítunk. Ezt ebből az összegből lehet-e odafordítani?

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Tehát a rendkívüli működési támogatásra gondolsz?

 

Nagy Sándor alpolgármester: Nem.

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nem?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem, hanem a szociális keretösszegből akarnánk ezekre.

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nem. Nem lehet. Azt csak segélyekre kimondottan. Pénzbeni és természetbeni segélyekre, illetve olyan közmunkának a támogatására, amire a közmunkaprogramban nem kaptak támogatást.

 

Dósa József polgármester: Pályáztunk, de nem terveztük be, tehát mit tudom én, festéket nem terveztünk be, akkor festéket vehetünk, de rá kell írni, hogy helyi sajátosságú toronyhoz vettük a festéket.

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Tehát oda nem lehet belőle átcsoportosítani.

 

Nagy Sándor alpolgármester: Tehát a lyukat valahonnan máshonnan kell befoldanunk.

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Rendkívüli támogatás.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: A rendkívüli önkormányzati támogatásból szeretnénk, tehát lenni kell ebbe a költségvetésbe ilyen mínuszoknak is.

 

Nagy Sándor alpolgármester: Jól van. Én nem azt mondom, csak ezt milyen keretből tudjuk pótolni?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Valamire tudjunk kérni.

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Ezek annyira kötöttek, hogy le van írva a költségvetési törvénybe, hogy mire lehet felhasználni.

 

Nagy Sándor alpolgármester: Akkor ez a rendkívüliből megy.

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Így van.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Vagy legalábbis szeretnénk majd.

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: A rendkívüli támogatásba van rá lehetőség, hogy az élelmiszer-beszerzéssel kapcsolatba felmerült számlákra kérjünk támogatást. Tehát lejárt tartozású számlákra, amik még nincsenek kiegyenlítve a pályázat beadásáig. És legjobb ha 30 vagy 60 napon túli már a késedelem.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Na, de spájzolni szoktuk a számlákat.

 

 

 

A Képviselő-testület az előterjesztett költségvetési rendelet-tervezet szerint, a jelenlévő és a döntéshozatalban is résztvevő 7 tagja minősített többségű egyhangú szavazásával – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett – megalkotja a következő rendeletét:

 

 

 

Tibolddaróc Község Önkormányzata

Képviselő-testületének

2/2016. (III.9.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről

 

 

 

Tibolddaróc Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

 

 

1. § A rendelet hatálya

 

(1) A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak bizottságaira, a polgármesteri hivatalra és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervekre (intézményekre) terjed ki.

 

2. § A költségvetés bevételei és kiadásai

 

(1) A képviselő-testület az önkormányzat 2016. évi költségvetését:

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

          • 186 950 701.- Ft

            Költségvetési bevétellel

            186 950 701.- Ft

            Költségvetési kiadással

            0.-Ft

            0.-Ft

            0.-Ft

            Költségvetési egyenleggel

            - ebből működési

            felhalmozási

  • állapítja meg.

     

    (2) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat a rendelet 1.1. mellékletealapján határozza meg a képviselő-testület.

    (3) A bevételek és kiadások előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1.2., 1.3., 1.4.mellékletekszerint állapítja meg.

    (4) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2.1. és a 2.2. mellékletrészletezi.

    (5) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző évi költségvetési maradványának felhasználását rendeli el.

    (6) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében a 10 millió forintot meghaladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötésére a Kormány hozzájárulása szükséges. A 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet esetében a hiány külső finanszírozása fejlesztési hitelből /vagy/ az előző év(ek) költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételével történik.

     

     

    3. § A költségvetés részletezése

     

    A Képviselő-testület az önkormányzat 2016. évi költségvetését részletesen a következők szerint állapítja meg:

    (1) Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 3.melléklet részletezi.

    (2) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 4. melléklettartalmazza.

    (3) Az Önkormányzat 2016. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait az 5. mellékletrészletezi.

    (4) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 6. mellékletszerint határozza meg.

    (5) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 7.melléklet szerint részletezi.

    (6) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 8. mellékletszerint hagyja jóvá.

    (7) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, polgármesteri (közös) hivatali, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 9.1: Tibolddaróc Község Önkormányzata, 9.2.: Tibolddaróc és Kács Községek Önkormányzatainak Óvodai Társulás, 9.3.: Tibolddaróci Óvoda, 9.4.:Tibolddaróci Közös Önkormányzati Hivatal mellékletek szerint határozza meg.

    (8) Az Önkormányzat a kiadások között 2.600.000.-Ft általános tartalékot állapít meg.

     

    4. § A költségvetés végrehajtásának szabályai

     

    (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.

    (2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.

    (3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.

    (4) A költségvetési szerveknél a jutalmazásra fordítható és kifizethető összeg nem haladhatja meg a rendszeres személyi juttatások előirányzatának 8 %-át. Ennek fedezetére a személyi juttatások évközi megtakarítása és a személyi juttatások előirányzatának növelésére fordítható forrás szolgálhat.

    (5) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki.

    (6) A költségvetési szerv vezetője e rendelet 10. mellékletébenfoglalt adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa lejárt esedékességű elismert tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-igaz önkormányzat jegyzője részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni.

    (7) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.

    (8) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.

     

    5. § Az előirányzatok módosítása

     

     (1)  Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a képviselő-testület dönt.

     

    (2)  A képviselő-testület a jóváhagyott kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát minden esetben fenntartja magának.

     (3) Az (2) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2016. december 31-ig gyakorolható.

    (4)   A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

    (5)   A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.

    (6)   Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.

     (7)  A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.

     

    6. § A gazdálkodás szabályai

     

    (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.

    (2) A költségvetési szervek az alapfeladataik ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben az Áht. és Ávr. szabályainak megfelelően rendelkeznek.

    (3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.

    (4) Az önkormányzati közös hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.

     

    7. § A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése

     

    (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.

    (2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról a külső megbízott útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.

     

     

    8. § Záró és vegyes rendelkezések

     

    (1) Ez a rendelet 2016. január 1-től lép hatályba.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    2) Szociális étkeztetés 2016. évi térítési díjának megállapítása.

    Előadó: dr. Molnár Sándor jegyző

    /Előterjesztés és rendelet-tervezet a jkv.-hoz csatolva van./

     

     

     

    Dósa József polgármester: Éva is fog nekünk segíteni, hogyha bármilyen kérdés, ugyan fel is merült itt a csütörtöki beszélgetésünk kapcsán, hogy miért van szükség egyáltalán emelésre. És akkor én át is adnám Évának a szót, hogy ezt elmondja nekünk.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Én hagy kérdezzem már, hogy jól értelmezem, hogy csak a szociális étkeztetés emeléséről van szó?

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Most a napirenden kizárólag csak az szerepel, és ezért hagy mondjam el azt, hogy a jogszabály azt mondja, hogy minden évben április 1-ig a szociális étkeztetésnek a térítési díját felül kell vizsgálni és nyilván ehhez kapcsolódóan meg kell állapítani. Most utoljára 2013-ban volt a szociális étkeztetésnek a térítési díja megemelve. Tehát mindenféleképpen felmerülhet az indoka annak, hogy a képviselő testület az étkezési térítési díjakat megemelje. Itt nekifutottunk ennek a számításnak háromszor is. Amit most a képviselők kézhez kaptak, az a számítási anyag harmadik verziója. Én most ebbe nem akarnék belemenni, hanem inkább elmondanám azt, hogy úgy van szabályozva ennek a szociális étkezésnek a térítési díja rendeletben, hogy jövedelmi sávokhoz kapcsolódóan. Egyszer van 28.500 forint alatti jövedelemnél a térítési díj az ebéd után bruttó 210 forint. Akkor 28.501-55.000 forint között a bruttó térítési díj 320 forint, 55.001-70.000 forint között a bruttó térítési díj 430, aztán 70.001 forint és 100.000 forint között 510, illetőleg 100.001 forint fölött bruttó 520. A kérdés az, hogy mennyivel emelkedjen a térítési díj. Csak úgy gyorsan ugyanezeket a számokat elmondanám. 5%-nál a legalacsonyabb térítési díj az 210-ről 220 forintra emelkedne, utána 320-ról 335-re a következő sávban. Aztán 430 forintról 450-re az ez utáni sávban és aztán 510-ről 535-re a 70.001 és 100.000 forint közötti sávban. A 100.001forint fölött pedig 520-ről 545-re. Ez lenne az 5%-nál. A 10 %-nál ugyanez 230, csak mondom. 210-ről 230-ra, 320-ról 350-re, 430-ról 475-re, 510-ről 560-ra és 520-ról 570-re. Tehát ez van a 10%-nál. 15%-nál pedig a 210-ről 240-re, 320-ról 370-re, 430-ról 495-re, 510-ről 585-re és 520-ról 600-ra. Én erre mondom azt, hogy ez a 15% jelentene számottevő emelést, de ezzel én nem azt akarom mondani, hogy én ezt a fajta %-os emelést támogatnám, mert ez már elég nagy összegű volna, és lehet, hogy kellemetlenül érintené a szociális étkezést igénybevevőket, akik jelen pillanatban vannak 45-en. Tehát 45 emberről van szó. Nyilván most ez az aktuális létszám, de ez természetesen változhat, ahogy az emberek kérik, illetőleg kiesnek ebből az étkezésből többféle ok miatt is kieshetnek. Tudni kell, hogy a szociális étkezésnél nem várható el az sem, hogy egyfajta null szaltó jöjjön ki a költségeket illetően, mert mindannyian tudják a képviselők, vagy sejtik, de énszerintem inkább tudják is, hogy kik tartoznak ebbe a körbe, vagy legalábbis jó néhány embert fel tudnak sorolni mindenki. Én azt mondom, hogy az emelés mértéke semmiképpen ne haladja meg a 10%-ot.

     

    Dósa József polgármester: Sándor.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Térjünk vissza az eredeti kérdésre. Az volt a kérdés, hogy van-e szükség arra, hogy emeljük, ráadásul csak a szociális térítési díjakat. Ez a 490 forintos nyersanyagköltség, jelen pillanatba ezzel a nyersanyagköltséggel dolgozok, Éva?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem. 448 forint a bruttó. Ez a 10%-os áremelkedés lenne 490. Tehát az emelt lenne.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Mert ez már arra készül, hogy 2016-tól meg van emelve, tehát azért van a kalkulációban a 490 a 440 akárhány helyett.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Magyarul az összes többi étkezésnél maradna a 440 egynéhány forint…

     

    Dósa József polgármester: Nem.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Ha szólhatok egy pár szót…

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Két dologról beszélünk, már most lassan háromról.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: De napirend szerint kizárólag a szociális étkeztetés térítési díja van.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Jó, csak azért kérdezem, mert hogyha itt növekedik 490 forintra eleve a nyersanyagnorma, mert ugye itt az van írva, hogy nem csak a szociális nyersanyag, azért kérdeztem, hogy a nyersanyagnormát akkor két nyersanyagnorma alapján fogsz számolni?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Ha szólhatnék. Szólhatok?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Persze, azért kérdezzük.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Akkor amikor elküldték nekem ezt a tíz százalékos emelést, nekem szóltak, hogy kalkuláljak vele, ugye nem csak a szociális étkezésre vonatkozott, hanem mindenkire. Én csak azért kérdeztem, hogy most csak erről lesz szó. Én amióta élelmezésvezető vagyok 15 éve, normát nem emeltünk. Az, hogy áremelkedés volt évente, az azt jelenti, hogy az infláció mértékével engedték növelni a térítési díjakat. Tavalyi évben, mivel hogy nem volt infláció, nem is emelkedett. És van egy új MI rendelet, mindenki hallott róla, elméletileg növelni kéne a zöldség, gyümölcs és a tejtermékek adását, és ezért beszéltük meg úgy, hogy megpróbáljuk ezzel a 10%-os áremelkedéssel. Én gyerekeknél kiszámoltam, tehát hogyha beszéltünk arról, hogyha mindenből a maximumot számolnánk, ott például a gyerekeknél a hús és a tejtermék emelése, nem csak a hús emelése egy 20-25%-os áremelkedést jelentene. És én mondtam jegyző úrnak, hogy én eredetileg ki tudok jönni a normából úgy-ahogy, ugyan minimális a különbözetem már, de meg lehetne próbálni, ahhoz hogy viszont a rendeletnek megfelelően gyümölcsöt tudjak adni, zöldséget, és esetleg a húson is tudjak emelni valamennyit, ahhoz kéne az áremelkedés. De mondtam, hogy próbáljuk meg először, ne húsz, mert az iszonyatos áremelkedés énszerintem, próbáljuk meg kevesebbel és meglátjuk, hogy mi fog kijönni belőle. Azt hiszem ebbe maradtunk. Még tavaly ősszel valamikor. Én megcsináltam 10%-kal az áremelkedést minden korcsoportnak. Az, hogy elfogadjátok, vagy hogy döntötök, az már a ti dolgotok.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Még egyszer, lehet, hogy…

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Bocsánat, norma, amikor 490 forint a bruttó térítési díj, tehát az a bruttó…

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nyersanyagnorma.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Én normát mondok, az a nettó összeg, mert azzal dolgozom, tehát ne zavarjon meg senki a norma, az az, amiből elő lehet állítani azt az ételt. Hogy mennyit fizet az idős érte, az a jövedelmi viszonyától függ.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Így van. Mint ahogy itt elhangzott.

     

    Dósa József polgármester: Lajos bá.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Én azt mondanám, hogy most van egy szociális étkeztető térítési díj emelése, ezt három éve nem rendeztük, most én középmezőnybe tenném ezt a dolgot. Igaz, hogy szerintem 50 és 70 ezer forint 430-ról menne akkor 475-re.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Így van.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Már a fentiekről én nem is beszélnék, hogy 100.000 forintnál mit jelent.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Hát nyilván vannak olyanok.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Ez már nem biztos, hogy szociális étkeztetésbe sorolható dolog. Tehát én azt úgy most nem is fogom, sőt még a 70 és a 100 ezer forinttal sem foglalkoznék így, de az alsó három kategória, ami van, azért mondom, hogy most ne kelljen megint jövőre erről az egész dologról újra 1-2%-ot 5%-ot emelgetni. Most szerintem ezt a helyére lehetne ilyen értelemben tenni két évre.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Jó, én csak annyit szeretnék ezzel kapcsolatosan elmondani, hogy a szociális törvény alapján nem csak az tartozik vagy az kaphat úgymond szociális étkeztetést, tehát az szorul szociális étkeztetésre, akinek valamilyen összeghatárt nem ér el a jövedelme, vagy valamilyen összeghatár alatt van. Hanem a törvény azt mondja, hogy a napi meleg élelmezéséről önmaga gondoskodni nem tud. Lehet valakinek 200 ezres nyugdíja is, ha egyedül él és annyira beteg, tehetetlen, hogy ezt megoldani nem tudja, akkor ő is kaphat szociális étkeztetést. Ez az oka annak, hogy itt szerepel egy olyan jövedelemsáv is, ami nem biztos, hogy annyira általános a nyugdíjasok között. Csak ennyit akartam mondani.

     

    Dósa József polgármester: Sándor.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Csak annyit hagy mondjak már, hogy ahhoz, hogy ezt az egész bonyolult étkeztetési dolgot a helyére tegyük, már Zsuzsával negyedszer futottunk neki, ugye elég sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról. Ezt elejétől, A-tól a Z-ig végig kellene venni a gyermekétkeztetés, akár óvoda, akár iskola, akár vendégétkeztetés. Most ez a negyedik lap, ami ki van adva, szerintem még most se stim, de ezt a helyére lehet tenni, nincs ezzel semmi probléma. A díj annyi amennyi, a költségek annyik amennyik, ha csúnya szám jön ki valamiért, akkor nekünk el kell gondolkodni rajta, hogy jól van-e ez így. De azt hiszem, hogy ezt meg is érthettük így együtt igazából, beszélgettünk, hogy ezt most öt perc alatt fölösleges, én azt mondom, hogy azt fogadjuk el, vagy az 5%-ot vagy a 10%-ot. És mint ahogy a Sályi dolgot, ezt is a helyére kell passzintani.

     

    Dósa József polgármester: Sándor.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Még egy kérdésem van. Éva, azt mondtad az előbb, hogy 15 éve, mióta itt vagy, nem volt nyersanyagnorma emelve.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: 15 évvel ezelőtt 445 forintos nyersanyagnormával dolgoztatok?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Ez a norma, ez a pénzösszeg minden évbe szólt hivatal, hogy a költségvetést tervezzék, mennyit emeljek rajta, ez mindig az inflációnak az összege volt. Csak az áremelkedés összegét tehettem rá.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Akkor emelkedett, nem 15 éve van 445 forintos nyersanyagnorma.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nem, persze, nem.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: A normaemelés, az a mennyiségi emelés.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Oké, de azért mondom akkor nem 15 évvel ezelőtt is ennyiből kellett…

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem. Minden évben az infláció mértékével kellett növelni.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Mondjuk inkább úgy, hogy 15 éve tartotta a mértékét, mert mindig annyival lett csak megemelve, amennyi az infláció volt. Hivatalosan.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető:A mennyiség, a deka, az nem nőtt, csak az ár emelkedett hozzá.

     

    Dósa József polgármester: Az infláció mértékével. És most gondolkodunk esetleg egy nagyobb emelésen.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Így van.

     

    Dósa József polgármester: Most viszont a normát emeltették meg velünk, vagy írják elő nekünk, ezért szükséges az árakon is emelni, hogy beleférjen a norma.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Így van, illetőleg…

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem szívesen csinálja az ember, mert mindig vannak hátulütői, tudja az ember nagyon jól, hogy nagyon sok gyerek ingyen kapja az étkezést, de sok szülő fizet érte, és ott zsebbemászó dolgok. Én nem szívesen nyúlok bele, de ha muszáj, akkor muszáj. Amúgy sem én döntöm el. Én csak javaslatot tehetek rá.

     

    Dósa József polgármester: De akkor ez most nem is került ide elénk napirendre?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem.

     

    Dósa József polgármester: Ezzel nem is foglalkoztunk. Itt alapból a 490 forinttal kezdtünk el számolni. Tehát akkor most az kellett volna, hogy megelőzze, tehát most hibáztunk. Ez kellett volna először megelőzze ezt a szociális étkeztetést.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Illetőleg nem biztos, hogy hibáztunk ebben, csak az itt a baj, hogy ennek kapcsán is szembesülünk azzal a problémával, ami nálunk gond, hogy ugyanazt az étkeztetést kapja úgymond az óvodás meg a nyugdíjas is az ebédet illetően.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Azt kell kikalkulálni. Bocsánat.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: És én úgy érzem, hogy most ez az amit itt ezeket a kérdéseket indukálja.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nem tudom, miből veszed le ezt.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Mert ez nem egészséges, Sanyi. Mást kellene ennie az óvodás korosztálynak és mást kellene ennie a felnőtt korosztálynak.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Így van, pontosan.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: És hogyha meg tudnánk lépni ezt, akkor nyilván mindegyiknek más lenne még a nyersanyagnormája is.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: A normájuk más, mindenkinek más, jegyző úr.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Én az értem persze, az egyiknek több van benne, igen.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Arról van szó, hogy külön kellene nekik főzni. Ez teljesen normális lenne, csakhogy a konyhák 90%-a erre nincs…

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nem alkalmas rá, így van. Ez itt a gond.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Se ember, se létszám, semmi.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Meg technika sincs hozzá.

     

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Mondjad.

     

    Dósa József polgármester: De akkor az kiderült, hogy nekünk először arról kellett volna döntenünk, hogy 490-re megemeljük-e a normát, vagy a normának az értékét, és utána építettük volna ebbe. Tehát ez így lett volna egymás után. Tehát ezt így kellett volna, ugye itt hibáztunk, én tudtam is erről, de nem figyeltünk oda. Ez meg kellett volna, hogy előzze a szociálist, de most egyértelmű, hogy miért van erre szükség. És még lehet, hogy ez is kevés lesz. Azt mondtad, hogy ez menet közbe fog kiderülni?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Próbáljuk meg ennyivel, én azt mondom, próbáljuk meg a 10%-kal és aztán elválik úgyis.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Hát a 15, az szerintem sok.

     

    Dósa József polgármester: De most nem arról beszélünk, jegyző úr. Most a nyersanyagnormáról, vagy a nyersanyagnormának az áráról beszélünk, hogy az 490 forint legyen.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Majd azt is meglátjuk, hogy mi jön még abból ki.

     

    Dósa József polgármester: Itt szinte először arról kéne döntenünk, hogy 10%-kal növeljük a normának az értékét, az árát, és azt építjük be ide.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Az én véleményem az, hogy ezt az emelést kell elfogadni, és akkor arról egy kimutatást kell csinálni. Még egyszer mondom. Ne bonyolódjunk bele, ez a negyedik papír, és most nem akartam egy szót se szólni, hogyha 1070 forintból vagy akármennyiből nem lehet egy ebédet előállítani és abból állam által támogatott 220 forint lejön.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: 220, igen.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Tehát akkor is marad 800 akármennyi forint. Azt azért át kellene gondolni, hogy most ez elég egy ebédre, vagy nem elég. Még egyszer mondom. Én szerintem ebbe ne bonyolódjunk így vakon bele, mert ehhez fel kell készülni, pontos adatokat kell látni, Zsuzsának pontos adatokat kell látni, és akkor lehet meglátni. Ezek le vannak vezetve, én megnéztem vagy 15 ilyen interneten lévő önkormányzatot. Van a gyerekétkeztetéstől a felnőttig, a vendégig, hogy ki mennyit fizet. A reggeli vagy a tízórai, uzsonna, ebéd, akár az iskolába, sőt még annyira meg van bontva, hogy még felnőtteknek is. Ezt nem lehet így megcsinálni, nyilvánvaló, most mondtad, hogy nem tudtok nyolcban fajta ételt főzni, de egy középátlagot ki lehet belőle alakítani. És annak nem szabad ezer forintba kerülni, ezt higgyük már el.

     

    Dósa József polgármester: Béla.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Valószínűleg nem is fog ezer forintba kerülni. Mindenesetre a számok megint hibásak. Nem kötözködni akarok, csak jelzem. Ez a 7 millió 920 az jó, a 2 millió 341 az 2.271 és az a 21.683 pedig a költségvetéssel ütköztetve az 22.829. Tehát ha ezek pontosan össze vannak téve, itt a végszám is változni fog. Ez a költségvetés számaival ütköztetve van.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nem, mert itt a 2015-ös tényadatokból indultunk ki.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Biztos, hogy változni fog, mert ez a harmadik, és még most sem jó. Lehet, hogy a negyedik az jó lesz már.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Ne mondjunk hülyeséget, hagy nézzem át.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: De én szerintem ebben a 2015. évi tényszámokból indulunk ki.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ezzel semmi baj jegyző úr, tehát megvannak a dologi kiadások.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Igaz? És nem pedig a 2016. évi költségvetés számai vannak benne.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen, mert a 2015-ös teljesítési adatok.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Azért mondom, hogy ez a 2015-ös teljesítésnek a tényszámai vannak benne.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Az egyik a teljesítés adat, amiről te beszélsz, Béla, az meg…

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Bocsánat. A következőt szeretném mondani. Ez most a 2016-os tervezetbe benne volt. A 2016-os költségvetést épp az imént fogadtuk el, és ha összeadom, múltkor is otthagytuk, de nem most kéne ebbe belemenni. 1 milli 487, 150 160 474, az 2 millió 271. Ez az egyik. A másik. A dologi kiadások itt vannak felsorolva. 14190, 1 millió 146, 1 millió 495, 1 millió 530, 4 millió 468, ha ezt összeadjuk, akkor az 22829. Akkor, ha nem így van, akkor nem ebbe a sorba kell feltüntetni.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De Béla, azt értsd meg, hogy a teljesítés, a 2015. évi teljesítés…

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: A 2016 évi költségvetésről beszélek, most fogadtuk el, ez itt van a dologi kiadásba betéve. Ez nem 2015, ez a 201 évi költségvetésbe van benne.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De a 2016-os költségvetésbe a 2015. évi teljesítési adatokból tudunk kiindulni.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Oké. De akkor is, a tb, az biztos, hogy ugyanennyi, mint ami itt le van írva. Valószínűleg ez nem lesz több. Még akkor sem, ha tartalék van benne. Ezt itt most fogadtuk el. Akkor ütközni kéne, itt a dologi kiadásnak is egyezni kéne az itteni dologi kiadással. Vagy akkor fölöslegesen írunk be ide bármit is. Nem kötözködésképpen mondtam. De egyébként hogyha összeadogattuk volna, szerintem ugyanezek a számok fognak kijönni. Tehát ide van tervezett költségvetésbe 2016-ba a bér, a tb az garantált itt a költségvetésbe is. Az, hogy változik, az egy másik dolog, de tudunk mihez alakítani. És akkor még egyszer ki lehet számolni a végösszeget. Az 1307-et, az 1006 forintot, a 817-et, sorolhatnám. Tehát ahányszor írjuk le, annyiszor kapunk különböző összeget.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De Béla, itt a rezsiköltség megállapításához kellett ez a táblázat.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Zsuzsa, tisztába vagyok vele, de most ha megkérdezném mennyi a rezsiköltség, nem tudnátok megmondani. Víz, villany, gáz folyamatosan összetéve. Tehát ide le van írva a 2016-os költségvetésbe dologi kiadás 22 millió, pontosan mondom…

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen. 21 millió hatszáz… de most…

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Tehát itt a 2016-os költségvetésben 22 millió 829.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De most ne arról beszéljünk már Béla, mert a kettő nem összefügg egymással.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Oké, akkor megint arról beszélgetünk, amit a múltkor is mondtam, hogy beírhatunk bármit.

     

    Dósa József polgármester: De Béla, a rezsiköltséget a tavalyi évből számoljuk,

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Értem

     

    Dósa József polgármester: Most meg terveztünk egy idei évi költségvetést.

     

    Brezovcsik Béla teleülési képviselő: Azt is értem.

     

    Dósa József polgármester: Ez a kettő nem feltétlen kell, hogy ugyanaz legyen.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Persze, hogy nem, egy szemmel sem. Csak itt a dologi kiadás nem az, ami amott van. Értem, hogy mit akarsz mondani. Mert 2016-ot veszed alapul. Semmi baj, ugyanazt veszem én is. De 16-ban más van, és itt vagyok megint ugyanott, hogy a sorok között azt veszünk el, amit akarunk.

     

    Dósa József polgármester: És a 2016-os az több mint a 2015-ös?

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Igen.

     

    Dósa József polgármester: De lehet, hogy akkor a tartalék van beépítve.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Hát erről van szó.

     

    Dósa József polgármester: Mert föntebb megyen minden valószínűleg. Vagy éppen lehet, hogy nem tudom, nem-e az 1 millió forintos beruházás

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Emelkednek a bérek.

     

    Dósa József polgármester: Vagy az 1 millió forintos dologi, amit beterveztünk, ami tavaly nem volt benne.

     

    Dósa József polgármester: De Béla, 1 millió forintot beterveztünk a konyhára, ami tavaly nem volt benne.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Az külön van.

     

    Dósa József polgármester: Az külön sorba van?

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Az külön van, ha megnézed. Az ebbe fel sincs tüntetve. Ez ebbe nincs benne.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De hol nincs benne?

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ebbe az első sorba nincs.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nem az első sorba, a részletezést nézzük.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ami benne van, az máshol benne van, de itt ebbe nincs benne.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Az első oldalon van a konyhának a beruházási költsége, 1 millió forint, ott alul.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Benne van az állami normatíva, benne van az intézményi működési bevétel, és akkor ebből nyugodta, tehát itt ami le van… Az a bajom ezzel, hogy nem ütközik az ár, ami a költségvetésbe van, érted. Ha ide 2 millió 271 van leírva, ott pedig 2 millió 371, vagy valamennyi van benne. Tehát érted. A sorokat nem tudjuk kimásolni a költségvetésből. Mindössze ennyi a bajom.

     

    Dósa József polgármester: Na, de az egyik ’15-ről szól, a másik ’16-ról. Várhatóam mit tervezünk, mi lesz.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Én ezt is értem.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Tehát a konyha egyéb eszközök beszerzése az ott van, 1 millió forint betervezve.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ezt is értem. Az itt van alul, az megint más.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Miről van, akkor mondjad Béla, légy szíves! A sort mondjad, mi az? Elbeszélünk egymás mellet és nem tudjuk.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Itt a konyhának az összbevétele, az dologi kiadás

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Hányas oldal ez?

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Második oldal.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Második oldal, igen? Azt mondja, hogy.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Itt van, el van írva, ha összeadod 1 millió 487, 150, 160, 474 az 2 millió 271. Érted? Második oldal. És 2016-ot tervezünk.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: És itt meg 2 millió…, mert az 2015. évi.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: 2 millió 341. Tehát ilyen apró kis számok. Nem kötözködésképpen mondom-

     

    Dósa József polgármester: De Béla, ez 2015. évi. Nem lehet ugyanaz, az egyik ’15 évi a másik ’16 évi. Tehát nem lehet ugyanaz.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Az egyik az tény, a másik az terv.

     

    Dósa József polgármester: Így van. Az nem feltétlen kell, hogy ugyanaz legyen. Tavalyi évhez képest mást terveztünk erre az évre. Tehát ez nem feltétlen kell, hogy ugyanaz legyen.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: De fölösleges egyébként ez, mert ha még most kapnánk egy negyediket, biztos, hogy azon is más szám szerepelne. Ha a költségvetésből ha átmásolnánk a számokat, akkor valószínűleg minden egyéb más változik.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Jó. Döntsük el az emelés mértékét. Én azt mondanám, igen.

     

    Dósa József polgármester: Lajos bá.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Én most is azt mondanám, ne térjünk el a témától. Szociális étkeztetésről volt szó. És ha a 480 forinthoz a 15%-os emelést nézzük 100.000 forint felett, akkor is 600 forintnál tartunk. Tehát ezen fölösleges. Én azt mondom, hogy ezt ki kell munkálni. Ha tovább akarunk ettől látni, ez most valamilyen úton-módon kivan, tehát még egyszer mondom, a 480 forintos étkezés100.000 forint fölött térítési díj most per pillanat, 15%-os emeléssel 600 forint. Azért mondom, most ezen fölösleges nekünk itt… Én azt mondom, ez megér annyit. Nem olyan bonyolult a dolog. Van a konyhának egy nyersanyagnormája, ami számlákból tevődik össze, van gáz, villany, víz, telefon, van bér, ezekből a dolgokból akármilyen mosogatószer meg munkaruha meg bármi, ami oda tartozik. Ezt összesutuljuk, meg van 39.190 adag, és akkor abból kijön, hogy egy adag – most akár szociális, akár bármilyennek nevezzük – ezt meg lehet.

     

    Dósa József polgármester: De ez most is így van. Csak az a baj, hogy az adagok nincsenek megosztva. Hogy egyik a kis adag mennyibe kerül, a másik, az mennyibe kerül. Esetleg azt lehetne, de az nagyon bonyolult volna úgy számolni, vagy úgy szoktak számolni?

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Minden étkezésnél külön a nyersanyagköltségével számolni, érted?

     

    Dósa József polgármester: Tehát, a tízórai is mennyibe kerül, az ovinál is, az izénél. Az borzasztó munka kiszámolni. Vagy ki lehet azt?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Majd térjünk már vissza rá, mert számítógépes programom van, és olyan szépen hozza. Hátha meg tudnánk.

     

    Dósa József polgármester: Akkor majd megnézzük.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Megmutatom Zsuzsának, hogy hogy hozza, és hátha ki lehet.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Menjél már a szociális étkeztetés normatívájára, ezt üsd be. Fog adni 28 önkormányzatnak ahol le van vezetve óvodai étkeztetéstől iskolaiig, mi mennyibe kerül.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Én csak az élelmezésvezető részét tudom.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: De ilyen összeget nem találsz a világon se.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Bevallom őszintén ehhez nem értek, én csak az élelmezés részéhez. Semmi máshoz nem értek.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Na, most akkor mégis csak el kellene…

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Visszatérve az eredeti témához, igen. Azt mondta jegyző úr, hogy 45 emberről van szó. Megnézitek egy átlag emelést, ha 10%-kal számoljuk, egy 15 forintra jön ki. Azt számolod ki, a 45 emberrel beszorzod azt a 15 forintot, meg mondjuk szorozd be az étkezési napok számával.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: 251 nap a szoc. étkezőknek.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Húszezer forint lesz havonta durván.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Beszorzod, Zsuzsa?

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nincs itt a gépem.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: 45-öt szorozd már meg 15-tel meg 251-gyel.

     

    Dósa József polgármester:169.425

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Ennyi az egész.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ennyivel nőhet esetleg az önkormányzat bevétele, és így is hozzá kell tennünk 1 millió 600 valahány ezer forintot mondjuk a szociális étkezéshez. Ezért kérdezem én még egyszer meg, hogy van-e szükség arra, hogy emeljük a térítési díjat? Van-e bármi olyan jellegű kötelezettségünk, amire azt mondjuk, hogy igenis emelni kell. Meg emelni kell a nyersanyagnormának az összegét is. Van-e erre valami kötelezettségünk? Mert lehet, hogy többet veszítünk, mert azt mondjuk, hogy megemeljük a nyersanyagnormát mindenhol, mondjuk a vendégebédesek számánál is 490 forintra, és lehet, hogy ami a bevételt hozza, az majdnem hogy tiszta bevétel, igaz ott is van 188 forint mínusz, de igazán 2 millió forint felett van a bevétel a vendégebédekből, lehet, hogy nem lesz csak 1 millió 800 ezer forint, itt meg körülbelül nyerünk 160-at.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Tehát az önkormányzatnak a kötelezettsége az arról szól, hoy a szociális étkeztetés térítési díját minden évben április 1-ig felülvizsgálja. Most ebbe nyilván benne van az is, hogy azt mondja, hogy változatlanul hagyja, vagy azt mondja, hogy x összeggel vagy százalékkal megemelem ezt. Nyilván figyelembe kell venni azt, hogy az élelmezésvezető mit akar most ennek kapcsán mondani. Tessék.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Az, hogy van-e értelme, nem-e, az nem ilyen dolog, hogy eldöntöm, hogy kell-e most 15 forinttal naponta egy embernek megnövelnünk, hanem az, hogy én abból főzök esetleg. Vagy többet tudok neki adni, vagy tudom biztosítani a jogszabályban előírt mennyiségű zöldséget vagy gyümölcsöt. Tehát amikor beszéltünk róla nem erről volt szó? Hogy ezért is emelnénk 10%-ot?

     

    Dósa József polgármester: De ez a kettő nem ugyanaz, amit Sándor mondott. Nekünk akkor ehhez több pénzt kell hozzátenni. Tehát a nyersanyagnormát, azt meg kell emelnünk, ezekből az okokból, amit te mondtál. De hogyha nem emeljük hozzá a szoc. étkezőknek a bérét, vagy a térítési díját, akkor nekünk többe fog kerülni a szoc. étkeztetés.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: De ez a kettő mindig együtt mozog, nem?

     

    Dósa József polgármester: Ha azt mondjuk, hogy együtt mozogjon, együtt mozog, ha azt mondjuk, hogy ne mozogjon, nem mozog. 2013-ban emeltünk utoljára térítési díjat.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: 2013-ban volt utoljára.

     

    Dósa József polgármester: És szerintem a mi a fene meg emelkedett azóta, az sem emelkedett azóta?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: A norma sem. Nem engedtétek. Mondtátok, hogy tavaly nincs infláció, nem emelkedett semmit. Az ár sem, meg a norma sem.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Összességében már megint másról beszélünk. Akkor beszéljünk a vendégebédesekről, beszéljünk már mindenkinek a nyersanyagnorma emeléséről.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: A napirend csak a szociálisról…

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ha neked azt mondják, hogy te 6 deka húst adjál egy felnőttnek, ha neked 409 forint vagy 300 forint a nyersanyagnormád, neked akkor is oda kell adni.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Így van.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Akkor nem értem a kettő között, legfeljebb annyi a különbség, hogy az önkormányzatnak többet kell beletenni.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nekem meg van szabva, hogy egy emberre hány forintot költhetek egy nap.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nem.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Dehogynem.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Neked meg van szabva, hogy egy embernek, ha húst főzöl, akkor 6 dekát oda kell adni.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem. Nekem az összeg van megszabva.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ne viccelj már, Éva!

     

    Dósa József polgármester: Az önkormányzat részéről.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Meg van szabva, az önkormányzat fogadja el. Én nem dönthetek ilyenbe.

     

    Dósa József polgármester: Mi azt mondtuk, hogy ennyi nyersanyag.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ha nem jön ki belőle?

     

    Dósa József polgármester: Azért akar emeltetni velünk, mert nem jön ki belőle.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Az előbb azt mondta, hogy akkor többet tud adni, hát akkor nem tud többet adni. Neki azt a normát kell kiadni, ami le van neki írva.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Keveredve van. Nagyon keveritek.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Dehogy keverjük.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: A norma az a térítési, amiből ki tudom hozni. Ugyanannyiból tudom, tehát a felnőttnek ugyanannyi a normája, a szociális étkezőnek, a vendégebédnek, az alkalmazottaknak, mindenkinek ugyanannyi a normája. Hogy kivel mennyit fizet az önkormányzat, az…

     

    Dósa József polgármester: Egy másik kérdés.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Így van. De hogyha emelkedik 10%-kal itt a térítési díj, általában akkor a normám is emelkedik 10%-kal, azért pedig tudok többet adni. Eddig norma nem emelkedett. Csak térítési díj emelkedett. Az infláció mértékével. A norma az, amikor azt mondjátok, hogy 6 deka hús, és akkor ettől eltérhetek, és lehet több.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nem, Éva. Mi nem mondjuk meg, hogy 6 deka hús. A 6 deka hús az le van írva az MI rendeletbe.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Így van.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Azért mondom még egyszer, ha 500 forint neked a normád, akkor is 6 deka húst kell, hogy adjál annak az embernek, meg hogyha 250 forint, akkor is. És nem jössz ki a nyersanyagnormából. Ilyen egyszerű, tehát nem 817 vagy 1000 vagy 1300 forint van ott a végén leírva, hanem 2500. Sőt, ez a szám én azt mondom, hogy valamilyen szinten azért változnia is kell ebbe az évbe, mert azért ’16-ba ugye lejjebb ment a húsnak az áfája…

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Bocsánat. Elnézést. Nettó áron számolok. Tehát engem messzemenően nem érint az áfa változása. Érted?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Áfát fizettek ti is, meg igényeltek is vissza.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nettó áron számoltunk mindig.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Konyhán is?

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nettó áron vételez be mindent.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Engem teljes mértékben nem érint az áfa változás.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Én azért bízok benne, hogy az energiaköltség is csökkenni fog, mert azért ott lesznek a kollektorok, ha működnek, akkor azoknak működnie kell. Szerintem döntsünk, én azt tartom jónak, amit Lajos mondott. Következő testületi ülésre szerintem erre érdemes egy testületi ülés csak erről szóljon, és akkor ezt ki kell munkálni normálisan. Az, hogy tényleg igazándiból lássuk, és ne beszélgessünk el egymás mellett, amannál meg főleg, azt mondom, hogy a vendégebédeket megnézitek, odaadunk neki egy 10%-os emelést, ott leszünk, hogy… Mennyi most egy vendégebéd? 709?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: 701

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Mennyi? 701. Na most az lesz 770, majdnem 800 forint körüli összegről beszélünk. Lehet, hogy elmegy tőlünk 20 ember.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nincs annyink. Elnézést kérek. Nincs annyink.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Akkor lehet, hogy elmegy mind.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: 12-13 vendégebédesem van.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: De abból van több mint 2 millió forint bevétel mellette.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Messzemenően a legkevesebb…

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Álljunk már meg egy polgári szóra. Szociális étkeztetés térítési díjáról beszélünk.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Igazad van.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem az óvodai, nem a vendég…

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Persze, oké.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem az akármilyen sima betérő emberekről. Erről beszéltünk, ez az egyik dolog. Ha most 10%-kal megemeljük, az nem jelenti azt, hogy téves felfogásba, Éva, ne haragudj, hogy neked akkor 10%-ot emelni kell a nyersanyagnormán is. Azt a nyersanyagnormát én szeretném... Akkor a mi önkormányzati költségünket, a mínuszunkat csökkentsük azzal, hogyha 10%-ot emelünk. Én ezt így tudom felfogni. De nem akarok tovább menni, hogyha a 490 forintos normát én szeretném látni, hogy egy bizonyos fajta ebédre mi a 490 forint. És hagy ne folytassam, én azért mondtam, hogy ez egy külön, ezt kettőtök között ki kell tisztázni, nyilvánvaló, hogy ki lehet tisztázni, le lehet vetíteni, akár egy iskolás és óvodás, teljesen mindegy, kerüljön egy kalap alá, ott van tízórai, uzsonna még ráadásul, meg van az akármilyen más fajta étkezés, teljesen mindegy, hogy az vendég vagy mindek nevezzük. Ebből biztos, hogy kijön a konyhának a működése, és azokból csak azt tudjuk levonni, amit az állam normatíva szempontjából támogat. Addig erről fölösleges beszélni. De még egyszer mondom, míg itt ha 10%-ot emelünk, akkor se fog semmi közelébe se menni a valóságnak. Eleve nem követünk el semmi olyan bűnt,

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Persze, hogy nem.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Mert ez nem lehet több, mint a bekerülési költség.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Egy a kérdés, te azt akarod, hogy ne emeljünk, mert az a százvalahányezer forint évente az nem biztos, hogy…

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Én azt mondtam, nem kellene

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Vagy azt mondod, hogy emeljük. Egy kérdés, hogy ’13 óta szociális ellátás, nem a…, amit úgy kapnak az emberek, az emelkedett-e, meg mennyit emelkedett? Valaki tudja-e ezt egyáltalán?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: A költségvetésbe látod.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Nem a mi költségvetésünkbe, az ember, amit kap otthon, mit tudom én nyugdíjat vagy bármit vagy segélyt.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Emelkedtek, hát persze, hogy emelkedtek.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Akkor nekünk is kéne emelni ezen, szerintem. A kettő közti vita az szerintem ott dől el. Érted, hogy mit mondok.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Értem.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Én nem vitázni akarok.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Még egy kérdésem volna. Milyen rendszerességgel vannak mondjuk megállapítva például a térítési díjak?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Évente.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Évente egy alkalommal.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Ilyenkor.

     

    Dósa József polgármester: Április 15-ig.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nem itt mi.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Hanem?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Hanem akik rendelnek tőled mondjuk szociális ebédet. Mit visznek be hozzád? Vagy ide hozzák be hozzánk?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Énhozzám semmit hál istennek. Nem az én reszortom.

     

    Dósa József polgármester: Itt állapítjuk meg mi.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Ide.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: De mi csak ebből a listából tudunk, érted.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Az amit még Lajos felvetett, mondjuk az is egy érdekes dolog ugye, mert nem mindegy, hogy a nyersanyagnormát emeled meg, vagy azt mondod, hogy 10%-ot emelek a térítési díjon.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: De itt a napirend, az a térítési díj.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Na, de az tételbe emelkedik a…, ott a 10% az bele van építve a nyersanyagnorma emelkedésbe.

     

    Dósa József polgármester: Ez már úgy van számolva szerintem. Ugye? Bocsánat, hagy mondjak már valamit.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Éva, mondjad.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Ha emelkedik a térítési díj, többet tudok adni.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nem tudol.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: A térítési díj nem emelkedik, csak mi fogunk többet kérni a szociális ellátottaktól.

     

    Dósa József polgármester: Kevesebbet kell hozzátenni.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Ott a konyhán nem fog emelkedni.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Segíts könyörgöm, az egy és ugyanaz.

     

    Dósa József polgármester: Nem ugyanaz, Éva. Figyelj. Azt vegyétek alapul, hogy ebbe benne van a 10%-os nyersanyagemelkedés, tehát ebbe az első oszlopba is.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Így van, persze.

     

    Dósa József polgármester: Azért mondom, én ezt akarom magyarázni. Ez nem jó. Hogyha nem akarunk nyersanyagnormát emelni, azt mondtuk, hogy nem kell, mert akármiért, akkor ez már alapból nem jó. Mert az úgy lett kiszámolva. Így van Zsuzsa?

    Nagy Sándor alpolgármester: Hát de 10%, az ugyanannyi.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: 490 forint van rajta feltüntetve.

     

    Dósa József polgármester: Ami nem annyi volt tavaly. Tehát ezt értsétek meg, hogy a tavalyi nyersanyagnorma nem ennyi volt.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen. Ezt most mondta Éva, hogy 448 volt.

     

    Dósa József polgármester: Ez már 490 forintos nyersanyagnormával van kiszámolva.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: De most nem erről beszélünk. Arról beszélünk, hogy 210-et fizetett mondjuk…

     

    Dósa József polgármester: De Csaba értsd már meg, a 210, az emelt normával van kiszámolva.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Csak, hogy értsd. 210-et, 220-at hozzátesz az állam, a többit az önkormányzat költségvetéséből, ebből tesszük hozzá.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Hagy mondjak, valamit. Ehhez én nem értek.

     

    Dósa József polgármester: Persze, nem is kell foglalkoznia Évának ezzel.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Csak hogy három tételből áll össze ez.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Értelek. De én ezt nem tudom, hála a jó istennek. Tudod? Nekem csak a konya része, az élelmezés része vonatkozik.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Jó, persze.

     

    Dósa József polgármester: De, Csabi! Bocsánat. Hagy mondjam el. Csabi, ez már az emelt normával van kiszámolva. 490-nel. Tehát, hogyha ti ezt elfogadjátok, a 10-et vagy 15-öt, evvel együtt elfogadtuk, hogy a nyersanyag is emelkedett 10-zel.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Ezt nem fogadtuk el.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: De akkor a szociálisoknak egy emelt normával kell, a többieknek meg mivel hogy nem emeltük meg, ezért nem lesz. Hogy fognak ők főzni? Már nem jó az egész dolog.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Hát ez az, senkinek nem emelkedik a nyersanyagnorma, csak a szociálisoknak.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: A rendeletben…

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő:Egy dolgot kell elfogadnunk…

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: A képviselők térítési díjakról döntenek csak, nem a nyersanyagnormáról. Térítési díjakról döntenek csak.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Mert egyébként ők nem fognak tudni holnaptól főzni, mivel hogy a szociálisoknak 490-ért, a többieknek meg mennyi?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: 448.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: 448. Hogy fognak főzni akkor?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Igen. Abba van igaza a polgármester úrnak is, hogy a második oldalon, ami oda van írva, hogy ami tartalmazza a 490 forintos nyersanyagnormát, erre a normára már rá van számolva a 10%-os emelkedés. Abból adódik ez a 10%-os térítési díj emelkedés is, csak az, amit Lajos mondott, hogy az nem mindegy, hogy a nyersanyagnormát emeled meg, vagy csak a térítési díjat emeled meg.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: De még egyszer mondom, ebbe lényegtelen, mivel ott három dologból áll.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: Nem, mert megemelteted vele a nyersanyagnormát.

     

    Dósa József polgármester: Hihetetlen. Na, bocsánat, hagy mondjam már el még egyszer. Tehát most mi hibáztunk. Maximálisan mi hibáztunk, mert megelőztük, először meg kellett volna beszélni azt, hogy akarunk-e nyersanyagnormát emelni. Testület! Akarunk-e? Éva ezt javasolta nekünk. Ő javasolta nekünk, azt mondta, azért, mert így fog valószínűleg beleférni, ha bele fog férni, azoknak a követelményeknek megfelelni, amit most rajta követelnek, hogy több amit elmondott, hallotta mindenki. Mi ezt automatikusan megemeltük anélkül, hogy a testület azt mondta volna, hogy igen, emeljük meg. És ez csak egy tervezet. Tehát azért mondom, hogy ezt itt nem szabad elfogadni semmilyen formában. Abban az esetben igen, ha azt mondjuk, hogy igen, emelkedhet 10%-ot a nyersanyagnorma, meg azt mondjuk, hogy akkor 10%-ot emelkedjen a térítési díj is a szoc. étkezőknek. És akkor a nyersanyagnorma alapján lesz kiszámolva a vendégétkezés is. Az emelt nyersanyagnorma alapján lesz kiszámolva a vendégétkezés, mert döntöttünk arról, hogy megemeltük a nyersanyagnormánkat.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Az egy külön napirendi pont, akkor.

     

    Dósa József polgármester: Azt nem kell napirendi pontban.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Elnézést.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ez csak arról szól, hogy a szociális étkezők…

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Elnézést kérek. A képviselő testületnek jogában áll jogszerűen megtenni azt is, például megtehetné azt is, hogy megemeli a nyersanyagnormát, változatlanul hagyja a térítési díjat. Ugyanúgy jogszerűen jogában áll neki megtenni azt, hogy változatlanul hagyja a nyersanyagnormát, és megemeli a szociális étkezők térítési díját. A kettő nincs szükségszerűen egymáshoz kötve. Ezt tessék megérteni. Lehet kötni, a képviselő-testület kötheti, de attól függetlenül, hogy a kalkuláció így szól, a képviselő-testületnek ennek a napirendnek a keretében a szociális étkeztetés térítési díját kell megállapítani. és egy kicsit oda mennék vissza, amit mondott a szociális bizottság elnöke, hogy tehát azt kell látni, hogy az emberek a különböző szociális ellátások emelését megkapták és most ezt a kört tágan értem, mert nyilván a nyugdíj az nem minősül szociális ellátásnak. De a nyugdíjat is évről évre szépen megemelik. Igazándiból nem látom be azt, hogy miért kellene kizárni a szociális étkeztetés térítési díjának emelését. Nem látom. Mindegy, de eldönti majd a képviselő-testület.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Úgy teszed fel a kérdést, hogy a térítési díj emelése a nyersanyagnorma figyelembevétele nélkül. Szóval ne vegyük figyelembe, úgy.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Jó, tehát mondom, hogy

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Ne vegyük figyelembe a nyersanyagnormát, ne legyen kavarás belőle, hogy a konyhások tudjanak holnap főzni.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Így van.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Csak a térítési díjat megemeljük.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: És akkor mégiscsak gond azt, hogy mindenkinek ugyanaz az étel fő, amit én már egyszer elmondogattam, mert azért ebből a vitából is az jön ki, hogy beszélünk a szociális étkeztetés térítési díjáról, aztán egyfolytában már nem tudom én hány perce a nyersanyagnormáról megy a vita. Csak itt van a kutya elásva.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Mert ez a dolog, amit leraktak az asztalunkra, ez két dologból tevődik össze.

     

    Dósa József polgármester: Így van. És egyikről sem döntöttünk, és az egyik tényként van itt lekönyvelve.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Csak erről a lapról döntsünk.

     

    Dósa József polgármester: De nem tudsz, Csaba. Ezt értsd már meg. 490 forinttal van beszorozva. Nyersanyaggal. Tehát azt mondod, hogy igen, legyen a 15%-os

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Második vagy a harmadik.

     

    Dósa József polgármester: Már onnan 490 forinttal kezdődik a szorzás.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Akkor tisztázhatunk még egy dolgot?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Módosítással lehet esetleg csak elfogadni.

     

    Dósa József polgármester: Jegyző is rosszul mondta akkor.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Tehát van 1006 forintunk. Mindenféle fajta támogatás. Tehát ennyibe kerül, 1006 forintba egy adag.

     

    Dósa József polgármester: De Lajos bá, ez már az emelt normával.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Az emelt normával. Jó. 1006 forint. Van 39109 adagunk. Igaz? Ez 39.343.654. Nézd már meg légy szíves, hogy mennyi az összes kiadásunk, összes költségünk a költségvetési tervezetbe! Nézd már meg!

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: 33020.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: 33 millió. Azért mondom, hogy fölösleges most erről beszélni. Zsuzsával már beszéltünk erről tizennyolcszor. Én mondtam is, hogy nem szólok egy kutya szót se, de döntsük el, hogy emelünk vagy nem emelünk. Ezt meg szépen át kell gondolni

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De még most az az 1006 forint, bocsánat az már most 817 forinttal …

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: De mire, a szociális étkeztetésre, csak arra. És a napi több étkezés azt csak külön odaadják? Vagy hol? Hát benne van a költségvetésünkbe. Zsuzsa ne piszkáljuk már egymást! Vagy emelünk, vagy nem. Ez egy külön téma.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Az 1006 forint az egy előzőleg elkészített…

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Bocsánat, megint visszatérek oda, amit az előbb mondtam. Most 817, de változni fog. Ez azért is változni fog, mert a 2016-os évet terveztük, a 2016-os költségvetést fogadtuk el, de ezzel szemben az itt feltüntetett számok sem pontosak. Ide a dologi kiadásra van tervezve ennyi, itt már más. És ez nem a 2015-ös év, Józsi. Tehát ez a 2016-os év. Ennyi. És ez a 817 is változni fog. Én is most is azt mondom, hogy igenis ez legyen pontosan kiszámolva, és kerítünk rá egy következő alkalmat.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nem étem, hogy hol mondja a dologi kiadást.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Nem azon, a költségvetésben.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Tisztázzuk már egymás között, hogy abból már a 220 forint le van véve. Le kell tisztázni.

     

    Dósa József polgármester: Április 15-ig van időnk rá?

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Április 1-ig.

     

    Dósa József polgármester: Na, tehát április 1-ig kell, hogy elfogadjuk ezt. Ha gondolják a képviselő urak akkor visszatérünk rá.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Felülvizsgáljuk.

     

    Dósa József polgármester: És akkor azt is tisztázzuk már, hogy akarunk-e nyersanyagnormát emelni, vagy akkor azt is hagyjuk most egyelőre. Nem tudom, hogy akkor az hogy működik a konyha.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Én úgy csinálom, ahogy a képviselő-testület dönt. Ha azon emeltek, én azt elfogadom, és abból dolgozok. Meglátjuk, hogyha emelek mennyiségeket, amiket a jogszabály előír nekem, meglátjuk, akkor tudjátok ha túllépés van, az nem azért van, mert esetleg rosszul gazdálkodom, hanem mert meg kell felelni. Vagy pedig maradunk úgy, ahogy eddig voltunk, és próbálok kijönni ebből az összegből, ami van. Mert ugye, amíg ez a rendelet nem volt, addig ki tudtunk jönni belőle és megvoltunk úgy is, hogy nem emeltünk tavaly tavasszal például. Én ezt rátok bízom. Én kidolgoztam a 10%-os áremelkedést, megbeszélitek, eldöntitek, és úgy csinálom, ahogy mondjátok.

     

    Dósa József polgármester: Jó. Annyit megígérek, hogy utána fogok nézni környékbeli konyhákon mennyi a nyersanyagnorma. Ezt megvizsgáljuk vagy megkérdezzük és akkor…

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Borzasztó alacsony, ha mondhatom. Tudod, hogy a programmal kapcsolatban voltam Ábrányba, nettóba 217 forintot kapok egy iskolás gyerekre, 300 forint. Én 55 forintot kapok egy iskolás tízóraijára, meg uzsonnájára, ott 86 forint, nettó összegekről beszélek. Itt egy óvodásnak 50 forint az uzsonna és a tízórai. Gondoljatok bele, ha csak egy joghurtot, ha csak egy banánt, ha csak egy péksüteményt, bármit adok, már tejet nem tudnék nekik biztosítani, mert maga a tej 25 forint nettóba. Tehát borzasztó lehangoló. Nagyon kevés. Tehát máshol több, de azért nem árt megnézni mást is.

     

    Dósa József polgármester: Utánanézünk, és akkor erre visszatérünk.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Jó.

     

    Dósa József polgármester: Akkor marad a nyersanyagnorma is akkor ezek után úgy, ahogy eddig volt.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Beszéljétek meg. Ki van dolgozva az áremelkedés, megbeszélitek, és majd akkor döntötök. A másik, bocsánat. Az alkalmazottaknak a kedvezménye. Eddig kaptunk tízórait, uzsonnát, és a könyvelőprogramban ilyen nincs. Nem ismeri, meg nem csinálnak sehol ilyet. Beszéltünk róla, hogy akkor ebédet kapnánk az alkalmazotti vagy a munkahelyi étkeztetésnek a normájával, és abból kapnánk még kedvezményt. Ezt leírjam esetleg a következő alkalomra? Hogy nézne ki? Hogy azt is el kéne fogadni következő alkalommal. Hogy másként kapnánk mi az étkezést, alkalmazottak.

     

    Dósa József polgármester: De erről most döntöttünk, nem?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem tudok róla.

     

    Dósa József polgármester: A támogatás 30%-os volt, vagy hogy.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: 52% kedvezmény.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Összeg szerint nem nagy változás lesz, csak annyi, hogy nem tízórai, ebéd, uzsonnát kapunk, és akkor abból kapjuk az 52%-ot, hanem csak ebéd lenne és abból kapjuk a kedvezményt.

     

    Dósa József polgármester: De erre azért van szükség, mert a program nem tudja? De azt mondtátok, hogy a programba be lehet állítani.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem a számlázó programmal van probléma, hanem az élelmezési felhasználásnál van a gond. Tehát ilyen, hogyha tízórait, uzsonnát biztosítok, akkor a 65%-át biztosítom az étkeztetésnek. És ugye a felnőtt étkeztetés csak úgy ismert, akkor beleveszi a szociális étkezőket, a vendégétkezőket, mindenkit a program. Tehát nincs külön ilyen hogy alkalmazotti étkezés.

     

    Dósa József polgármester: De nem is lehet beállítani? Beszéltél a program készítőjével?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem. De néztem más programokat is, nincs benne ilyen.

     

    Dósa József polgármester: Beszéltél a program készítőjével?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Igen.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: Akkor most ezt még nem használod?

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nem, addig, amíg a képviselő-testület nem dönt róla, és nem fogadja el, én ezt nem.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: Tehát, hogy most hogy működik? Még akkor a márciusi az…

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Úgy, hogy mindenki 65%-ot, tehát a vendégétkezők is 65%-os sávban vannak, annyit biztosítok neki, és ugye ez egy hamis adat.

     

    Dósa József polgármester: Na, itt a következő feladat.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ezt szerintem mindenféleképpen akkor a következő alkalommal, hogyha legközelebb összeülünk, akkor ezt csak jó volna, ha látnánk leírva, hogy ez mit is takar.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Kiszámolva ki van.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Beszélhetünk számokról, csak nem látjuk.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Jó, tehát hangsúlyozni kívánom, még egyszer azt, hogy nincs olyan kötelező összefüggés, hogyha a képviselő testület X %-kal megemeli a szociális étkezésnek a térítési díját, akkor szükségszerűen ugyanolyan %-kal nőni kellene az élelmezési nyersanyagnormának. Tehát továbbra is áll az, amit mondtam, és nem beszéltem hülyeséget, hogy a képviselő-testület jogszerűen megtehetné azt is, hogy megemeli a nyersanyagnormát, térítési díjakat szoc, étkeztetésnél változatlanul hagyja, illetőleg ugyanúgy jogszerűen megteheti azt, hogy megemeli a térítési díjakat anélkül, hogy a nyersanyagnormát megemelné. Köszönöm. Ennyit akartam.

     

    Dósa József polgármester: Azt értem jegyző úr, csak ebbe már benne van a nyersanyagemelés is, meg javaslat van több lépcsőben a szoc. étkezés emelésére is. Tehát mi ott hibáztunk, hogy a nyersanyagemelést nem kellett volna beletenni addig, míg nem beszéljük meg. Ennyi. Én is azt javaslom akkor, egy másik testületi ülésen erre térjünk vissza. Megnézzük, hogy mit tudunk ezzel kapcsolatosan. De ezt ugyanígy fogjuk tudni kiszámolni csak, nem? Tehát azt nem tudjuk úgy lebontani, hogy óvodás étkezők, le tudjuk?

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Egyelőre nem tudom.

     

    Dósa József polgármester: Nem tudod. Utána fogunk nézni.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: De te a rezsiköltséget, mindent hozzászámolsz, igaz?

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Persze.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Én csak a nyersanyag…

     

    Dósa József polgármester: Jó, te azzal a részével foglalkozol. A többivel, itt vannak az adatok, persze.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Zsuzsa számol, persze rezsiköltséget, mindent, igen.

     

    Dósa József polgármester: Persze, csak Zsuzsa az adagokra tudja szétosztani, és ha tőled ennyi adagot kap, akkor nyilván annyi adagra fogja szétosztani a rezsiköltséget. De ha tőled azt fogja kapni, hogy ennyi óvodás adag, ennyi tízórai adag, ennyi izé, akkor én nem tudom, hogy hogy lehet majd szétosztani a rezsiköltséget, mert biztos egy tízórait nem annyiból tart előállítani, mint egy főebédet. Tehát én ezt nem tudom, hogy ki fogja megcsinálni. Ettől pontosabban szétosztani. Vagy van-e erre valami program.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Rákérdezek, mert itt az élelmiszer rész nagyon szépen ki van bontva a programban. Tehát külön kell az óvodának, külön a felnőtt étkeztetés. Azért kéne most ezt a tízórait megszüntetni, mert mindenki kap tízórait a gép szerint. Nem hozza értékben, csak a százalékban. Meg tudja-e állapítani összeg szerint…

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De várjatok már, hagy szóljak én is. A múlt alkalommal én elmondtam, hogy a konyhával kapcsolatos összes kiadást a 62-es kiadáson könyvelek. Tehát minden bér, járulék, dologi kiadás, minden erre a 62-es főkönyvre kerül. És amikor megkapom Évától, hogy havonta vagy negyedévente, de negyedévente kell elvégezni a felosztást. Amikor megvan a nyersanyagköltségem, Éva leadja nekem az adagszámokat, és akkor én azt 100%-osan visszaosztom, hogy a 100%-ból melyik étkezésre hány százalék jut. De ezzel együtt az én könyvelőprogramom a költségfelosztásnál nem csak az élelmiszert osztja fel, a bért, a járulékot, a dologi kiadást, mindent. És ez most is ott van a Cofogokon és ott lesz az elszámoló Cofogján is. És így tudok az állam felé is elszámolni mind a gyerekétkeztetéssel, szoc. étkeztetéssel. Akkor most miről vitatkozunk, az a kérdés. Mert akkor lehet, hogy egyszerűbb lett volna, hogyha azt írom, ki hogy van egy ilyen Cofog, hogy szociális étkeztetés. És hogy az éves adagok alapján oda mennyi bér, mennyi járulék, mennyi dologi kiadást osztott fel nekem a % alapján a program. Nem?

     

    Dósa József polgármester: Csak ugyanúgy mindenre meg lehetett volna.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Ez mindegyiknél megvan. A gyerekétkeztetésnél megvan.

     

    Dósa József polgármester: Akkor ez lesz a részletes kimutatás.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ez benne van a költségvetésbe is.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Egyébként, hogyha visszaemlékszünk erre…

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: De hát ez egy ilyen mesterkélt felosztás ám erről, ezt tudni kell.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Éppen erről beszéltünk az elmúlt…

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De miért mesterkélt, jegyző úr?

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Pontosan erről beszéltünk, hogy hogyan lehet a gyermekétkeztetésen mínusz, és erre azt mondta Zsuzsa, hogy a 62-es így osztja szét.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Így van.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: És ide visszajutottunk, mikor így beszéltünk egy óráig nagyjából semmiről. Tehát ez, én határozottan emlékszem, amikor tervezet volt, ezt a kérdést feltettük.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Én ezt nem is tagadom.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Na de akkor mondjátok meg, hogy szerintetek hogy lehet másképp? Mert hogyha valakinek okosabb ötlete van…

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Én ezt szívesen levázolom, amit mondtam. Tehát ez 2016-os költségvetés, 2016-os költségvetésében Itt a fősorok vannak rosszul kiszedve. És ezt nem kötözködés képpen mondom.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De most még melyik sorral van bajod, Béla?

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Az összeadásokkal van bajom.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Ezzel van gondja, Zsuzsa, ezzel van gondja.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Azzal a főszámmal, ami ott van a végén, nem egyezik, ha összeadod a sorokat.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Nagyon szépen le van írva…

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De ez beszámolós adat, az meg költségvetés.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Az egyik tényadat, a másik tervadat, amit kalkulálunk.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ennek a tb-je sem jó. Meg lehet magyarázni, én elfogadom,

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De Béla!

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Mert fölösleges vitába mennénk. Úgyis az van, amit ti mondotok.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Most rezsiköltséget hogy tervezel?

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Zsuzsa

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Mert az rezsiköltség tervezés lenne.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Be van tervezve a költségvetés soraiba. Összköltség, és ott már nem az szerepel. Mindössze ennyi a bajom. Mindössze. Egyik helyen 70 ezerrel, másik helyen 1 millió 146-tal, ami itt le van írva.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Az a szünidei étkeztetés, ami eddig még nem volt.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Oké, tegyétek át egy másik sorba.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nem volt eddig szünidei étkeztetés.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Át kell tenni egy másik sorba, és nem dologi kiadásként kell szerepeltetni, mert akkor itt az egész torzul. Mindössze ennyi a bajom. Tehát ezt próbáltam elmondani, 2016-os költségvetésből van átvezetve oda. Rosszul. És akkor kapjuk a negyedik számot. Kapunk egyszer 817-et, vagy 1307-et, 1006-ot

     

    dr. Molnár Sándor jegyző:Ez a harmadik változat, nem a negyedik.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Végigvezettem egyébként. Meg lehet látni, hogy mennyi az összbevétel, mennyi az összkiadás. És ebbe biztos, hogy benne van minden. Az, hogy a könyvelő program hová tesz ilyeneket, az már teljesen mindegy.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De ha azt nem fogadjátok el, akkor, amit én számolok majd ki, és hogy osztom el a rezsiköltséget. Ott is csak az adagok alapján százalékosan lehet, másképp nem lehet. Tehát ugyanarra az eredményre jutnék szerintem, mint a program.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Itt van benne a költségvetésbe, amit mondtál. Itt van gyermekétkeztetésbe személyi kiadás, ez bér. Ott van benne, mennyi a bér, szünidei étkeztetés. Nincs rá bér tervezve semmi.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nem tudom, mert még nem volt ilyen.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Jó, mert nem volt, értem, oké. A bérüket azt szétosztja, szétosztja a személyi kiadásokat is, szétosztja, a költségvetésbe is itt van benne, amit most te mondasz. Szétosztja a járulékait is, meg szétosztja az összes dologit is.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Az az adat pedig a 2015. évi tényadatok alapján készültek.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ez.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen. Mert honnét tudnám így én. Meg lehet, hogy nem is így alakul, mert több lesz a szoc. étkező, kevesebb a gyerek, vagy fordítva.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Persze. Ezt értem.

     

    Dósa József polgármester: Lajos bá.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Még egyszer megismételem magam. Tehát van rezsiköltség, ami víz, gáz, villany, tisztítószer stb. stb. Van bér, járulék.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Így van.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Van nyersanyagnorma. A bér annyi amennyi, a járulék annyi amennyi, mert ez le van írva, ezt teljesen tiszta. A rezsiköltség meg a többi dolog, az nem tiszta. Én felőlem jó az három sorba, ahogy elmondtam, telefon, víz, villany, gáz. Egész éves.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Van több minden.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Akkor van, jó. Tisztítószer meg egyéb más dolgok. De nekem nem kell, hogy kirészletezve legyen. Meg van az adagmennyiség. Ebből ki fog jönni egy rezsiköltség, amiből az ételt elő lehet állítani egy adagra vonatkozóan.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De Lajos!

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Most akkor még se arról beszéljünk, már másodszor mondom ugyanezeket a dolgokat. Tehát ez megvan. Egy adagnak az elkészítése XY forint.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De hogy számolom ki a rezsiköltségét, azt mondd meg, mikor majdnem minden étkezésnek más a nyersanyagnormája.

     

    Dósa József polgármester: A rezsiköltségnek nincs köze a nyersanyagnormához.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: A rezsiköltségről beszéltem. A nyersanyagköltségre akartam most rátérni, és rá is térek. Én még ezt összevonnám, meg van 39109 adag, és el kell osztani és abból egy adagra vonatkozóan ki fog jönni egy valamilyen összeg. Teljesen mindegy. Lehet, hogy ugyanennyi fog kijönni, mint ami most volt. A nyersanyagköltség az pedig egy felnőtt étkezésnél meg egy gyerekétkezésnél még csak az se kell, hogy iskolás vagy óvodás, arra megvannak az előírt szabályok. Én így csípőből mondom, hogy a 490 forintot nagyon-nagyon sokallom.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Felnőtteknél?

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Igen. De fölösleges ezen vitatkozni, meg kell nézni, hogy mit költünk ilyen dolgokra.

     

    Dósa József polgármester: Figyelj csak! A rezsiköltségbe benne van a fejlesztés? Akkor azért olyan magas.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Na, de az csak az ideibe lesz benne, érted. A költségvetésbe. Tavaly nem volt a konyhánál. És az pedig a tavalyi tényadatok alapján. Abba csak az van, amit Szilvásynak januárba, vagy mikor lett kifizetve. 800 valahányezer forint.

     

    Dósa József polgármester: Tehát most tesszük össze. Ebbe benne van még az is, amit Szilvásynak kifizettünk 800 ezer forint, mert ugye az is oda ment. Az is vissza van osztva.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Így van.

     

    Dósa József polgármester: Tehát itt minden, ami rá lett költve. A jövő évibe, vagy az ezévibe benne lesz az az 1 millió forint, rá tudjuk költeni a konyhára.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Akkor még több lesz a rezsiköltség.

     

    Dósa József polgármester: Ha nyerünk egy 20 millió forintos pályázatot, akkor az lesz benne. Nyilván visszaosztva amortizációnak megfelelően gondolom. Attól függ, hogy beruházásra vagy mire költjük, nem?

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nem. A teljeset.

     

    Dósa József polgármester: Egy az egyben jelentkezik? Akkor ott lesz rezsiköltség, hogyha egy nagy felújítást tud az ember csinálni. Tehát ezek a költségek is emelik a rezsiköltséget, nem csak a bér, a járulék, meg a villanyszámla. Tavaly 800 ezer forintot fizettünk ki Szilvásyéknak a kazánra. Ez is benne van.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Ebbe amortizáció nincsen benne? Amortizációs költség?

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Azt nem lehet nálunk.

     

    Dósa József polgármester: Ezt nem lehet úgy kiszámolni fillére.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Milyen kazánra költöttünk?

     

    Dósa József polgármester: A 800 ezer forint hozzájárulás a kazánra, ami…

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Iskolai kazánra?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Igen.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Mi köze van a konyhához?

     

    Dósa József polgármester: Az iskolára hogy könyveljük rá, mikor nekünk ott…

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Ja.

     

    Dósa József polgármester: Valahová el kellett könyvelni.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Akkor csak igaza lesz Bélának.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Na, de Lajos, az iskolára nem tudod könyvelni, mert nincsen szakfeladatod, elvitte a Klebers. Tehát elvitte a…

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Akkor ezt az önkormányzatnak kell lenyelni, nem a nyugdíjasnak, meg nem a szociális étkezőnek kell lenyelni.

     

    Dósa József polgármester: De ki nyeli le? Az önkormányzat nyeli le.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: A szociálist, ne beszélj már!

     

    Dósa József polgármester: Hát a szociálishoz ki teszi hozzá a pénzt? Az önkormányzat. Az önkormányzat nyeli le így is, úgy is.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ez egy adott évben jelentkezik, a következő évben nem fog.

     

    Dósa József polgármester: A következőben 1 milliót terveztünk be felújításra, az megint fog.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Az megemeli a dologi oldalát.

     

    Dósa József polgármester: Megint megemeli. A rezsiköltséget.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: A költségvetés tartalmaz egy betervezett költséget. Nyilván ez is változhat. Az égvilágon semmi bajom ezzel. De azért mondom, hogyha végeztünk, kimegyek Zsuzsával és elmondom, biztos meg fogja érteni, hogy miről beszélek. Akár minden évbe lehet ilyet, semmi baj. Azt is tudom, hogy az előző évet vesszük alapul. Nem először csináljuk már. Valamihez viszonyulni kell. De hát azt is be kell látni, amit Éva is mond, hogy lehet úgy csinálni, mint ahogy hallhattuk, hogy nem emelünk térítési díjat, és megemeljük a nyersanyagköltséget. Én most is azt mondom, hogyha jól utánaszámolunk, az összes konyhának a bevétele, ugye az állami normatíva, illetve az intézmény működési bevétele az 28 millió 855, ezzel szemben a kiadási oldal 33 milli 020. Ez rezsivel, bérrel, kötve fűzve mindennel. E között van 4 millió 164 ezer forint. Most hogyha emelünk 5%-ot vagy bármennyit, az sokkal nem fog ehhez hozzájárulni. Ezt a mínuszt sokkal nem fogja csökkenteni.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: De nem is ez a cél.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Nyilván nem ez a cél. Akár tetszik, akár nem de egy megfelelően előkészítettből valószínűleg sokkal könnyebben tudunk dönteni, jegyző úr. És senkit nem akarok megbántani. Senkit. Ez már a harmadik elénk tett változat, és ez még mindig nem jó.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: És nem lesz a következő alkalomra se jó, én ezt már tudom, mert ugyanígy fog menni a vita. Én csak arra hívnám fel a figyelmet, hogyha elfogadja a képviselő-testület azt a fajta elvet, hogy a szociális étkezés térítési díját emelni csak akkor fogja, hogyha egyúttal emelkedik a nyersanyagnorma is. Az vagy fog emelkedni, vagy nem fog. Akkor gyakorlatilag befagyasztja az étkezési térítési díjaknak az összegét, holott azét tudni kell, hogy az árakat nem fogják befagyasztani, illetőleg nem fogják csökkenteni sem. Mert Éva érzékletesen elmondta, hogy őneki nem jelent semmit az, hogy a sertéshús bizonyos részeinek csökkent az áfája, mert őneki a nettóból kell számolnia. Nincs nekem ezzel semmi gondom. Megtárgyalhatjuk többször is még. De akárhányszor fogjuk ezt tárgyalni, biztos vagyok abban, hogy sosem lesz a képviselő-testület egy véleményen és mindig lesznek olyan kérdések, amik nem lesznek mindannyiunk számára megnyugtatóak és tisztázottak.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Szerintem a következő számolásnál adja a jó isten, hogy nyerjünk oda egy 60 millió forintos pályázatot. Tehát hogyha az alapján kezdjük el számolni a konyhának az éves működtetését, akkor nagyon nagy baj van.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Pedig bele kell venni, mert még a Kincstárt külön meg is kérdeztem, hogy mi van a beruházási

     

    Nagy Sándor alpolgármester: De most érted, hogyha saját erőből ruházok be, és csinálok ott egy 20 millió forintos vagy egy 60 millió forintos beruházást, de úgy, hogy kapom a pénzt az államtól, 60 millió forintot, akkor itt mekkora összeg lesz a végén. És akkor megint arról beszélünk, hogy atya úr isten, ennyibe kerül egy adag kajának az elkészítése? Tehát totálisan nem fedi a valóságot. Tehát ha beleszámolod a dologiba mondjuk azokat a dolgokat, jó, oké. Nyilván bele kell számolni, elromlott a gáztűzhely, elromlott a villanybojler, javítani kell.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: A javításokat bele kell számolni, persze.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: De most ha azt nézed, hogy történt ott egy 112 millió forintos beruházás 2012-ben, akkor az a kimutatás akkor mit mutatott? Tetszik érteni? Ha ezt hozzáadod.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Hát igen, Sanyi! Vannak a sok esetben merev pénzügyi szabályok, amik köszönő viszonyban nincsenek a való élettel meg az elvárásokkal, meg az egyszerű ésszerűséggel se, és ugye a Zsuzsának meg azt mondták, amit mondtak.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ezt oké, aláírom. Nem valós dolog az, amit látunk. Nem azért, mert rosszul van kiszámolva, hanem azért, mert vannak benne olyan dolgok, amik igazándiból nem vagyok benne biztos, hogy hozzátevődik a …

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Figyelj!

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Mert azt mondja, ha kell hozzáadni egy 5% önerőt, és azt mondja ezt felmutatod, mint az önkormányzat saját erőt beforgatott egy ilyen pályázatba,

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Sándor!

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Még azt se tartom szerencsésnek, mert az nem fedi a valóságot azzal kapcsolatba, hogy a konyhán egy adag kajának az elkészítése bérrel, meg mindenféle

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Sándor!

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Az amortizáció egyébként, amiről beszélsz, hogy úgy kéne beletenni, ami nincsen.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Eltértünk a szociális étkeztetéstől.

     

    Dósa József polgármester: Lajos bá, beszéljük meg! Nem baj az, ha beszélünk róla.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Persze.

     

    Dósa József polgármester: Zsuzsi.

     

    Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Jó, most már mindegy.

     

    Dósa József polgármester: Na én azt javaslom, hogy akkor ezt egyelőre hagyjuk. Megpróbálunk. Utánanézünk, akkor te is kimutatsz egy nyersanyagnormát, miért kell emelni.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Én nem tudok mit kimutatni, mert hogy ebbe a rendszerbe van egy jogszabály, ami előírja.

     

    Dósa József polgármester: Na, de akkor azt tedd elénk. Az alapján tedd elénk. Akkor csak ki kell nyomtatnod, a következőre majd megint meghívunk.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: De azt meg tudod, mondani, hogy ma például mennyibe került egy ebédnek az előállítási nyersanyagköltsége.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Én minden nap meg tudom mondani.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Erre vagyunk kíváncsiak. Amit Lajos mondott, az a 490 forint az 490 forint hogy tevődik össze.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Zsuzsa menjél.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: A 490, az majd csak lesz, ha egyszer elfogadjátok.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Most mondhatod a 445-öt is.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: 448 forint, így van. Mivel nettó áron dolgozok, az nekem azt jelenti, hogy 353 forintból kell dolgoznom. Felnőtteknél meg vendégétkezőknél 15 deka hússal számoljátok ki, hogy akkor mennyit vesz el a normájukból.

     

    Dós József polgármester: Azért mondom, hogy akkor kapjunk onnan is a jelenlegit, amit elvárnak tőletek is, akkor ott is kapunk, körbeküldjük. Itt Zsuzsival is megnézzük, amit kell, tehát azt javaslom, hogy ezt a napirendi pontot napoljuk el.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Napoljuk el, igen.

     

    Dósa József polgármester: És akkor április 1-éig még csinálunk egy testületi ülést.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Futunk egy kört benne.

     

     

     

    Ezt követően a Képviselő-testület, a jegyző javaslatára, egyhangú szavazással – 6 igen szavazattal, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett – elnapolja a döntést a napirend tárgyában, azzal, hogy a következő űlésen hozza meg a döntést. Az elnapolás kérdésében nem szavazott Serfőző Lajos István települési képviselő, aki 17.20 órakor távozott az űlésteremből.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Jegyző úr, látod, milyen egyetértés volt? Azt mondta a jegyző nem értünk egyet.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Hát az elnapolásnál. Majd amikor szabályozni kell, akkor majd más lesz.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Hagy kérdezzem már, szükség van még rám, vagy elmehetek?

     

    Dósa József polgármester: Nem. Köszönjük szépen.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nem. Szerintem haladjunk, mert ha ilyen nyögvenyelősen megy, akkor még 10 órakor is itt ülünk.

     

    Dósa József polgármester: De akkor ezt majd kérnénk. Azt állítsd ki, amit elvárnak tőled, mennyibe kerül egy nyersanyagnorma. Mennyiből főzöl, mit tudsz kihozni belőle.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Mindenkire, óvodás, szociális, vendég.

     

    Markó Jánosné élelmezésvezető: Nekem van egy normám.

     

    Dósa József polgármester: Majd megbeszéljük, rendben.

     

     

    3) Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása – a könyvelés alapjául szolgáló kormányzati funkciók változása kapcsán.

    Előadó: dr. Molnár Sándor jegyző

    / Előterjesztés, rendelet-tervezet és határozati javaslat a jkv-hoz csatolva van/

     

    Az előadó jegyző az előterjesztéshez fűzött szóbeli kiegészítőjében elmondja:

    dr. Molnár Sándor jegyző: Jó. Tehát mondanám azt, hogy van egy 2013-as nemzetgazdasági minisztériumi rendelet, amelyik tartalmazza az úgynevezett kormányzati funkciókat, pontos elnevezése ennek az, hogy a kormányzati funkciók államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szól. Ezt módosították úgy, hogy a módosítás az 2016. január 1-jével lépett hatályba, és ez a jogszabály olyan feladatot szab az önkormányzatoknak, hogy a módosításnak megfelelően ezeket a kormányzati funkcióváltozásokat is vezessék át a megfelelő okmányokon. Itt a megfelelő okmány az Tibolddaróc Község Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata, amely nem tartalmazza az önkormányzat alaptevékenységébe tartozó kormányzati funkciókat, vagyis pontosabban eddig nem tartalmazta, mostantól viszont tartalmazná, így ezzel a felsorolással, ahogy megkapták ezt a képviselő-testület tagjai. Tehát itt szerepel a kormányzati funkciónak az elnevezése, szerepel a kormányzati funkciók kódja és ebben a felsorolásban vastagon vannak szedve azok a változások, amelyek 2016. január 1-től gyakorlatilag újként jöttek be. Így például van az első, ez az intézményen kívüli gyermekétkeztetés. Ez lényegében kapcsolódik a szünidei étkezéshez, de vannak itt más egyéb feladatok is. Az első lépésbe határozatot kellene hozni a képviselő-testületnek arról, hogy az önkormányzat alaptevékenységébe tartozó kormányzati funkciók felsorolását így ebben a formában elfogadja. Ezt kérném a képviselő-testülettől. Ez gyakorlatilag átfogja az önkormányzat alaptevékenységébe tartozó valamennyi kötelező feladatot. Én nem magyaráznám ezeknek az elnevezését, hogy miért van így, meg mit tartalmaznak ezek, mert ezt központilag így találták ki. És akkor szavaznunk kellene határozati formában arról, hogy ezt a képviselő-testület jóvá hagyja-e. És amikor ez megvan, akkor utána egy rendelet tervezettel ezt a felsorolást, ami kormányzati funkciókról szól, ezt beemelnénk a Szervezeti és Működési Szabályzat függelékei közé, mint hármas számú függeléket. Erről kellene szavazni. Gyakorlatilag két szavazás lenne egyszerre határozati formában arról, hogy ezt elfogadja-e így a képviselő testület és utána pedig arról, hogy ez hármas számú függelékként legyen csatolva a Szervezeti és Működési Szabályzathoz. És akkor hogyha ez megvan, akkor én holnap ezt viszem be az Államkincstárhoz, mert ott ezt a törzskönyvi nyilvántartáson át fogják vezetni és azért fontos, hogy ezek szerepeljenek pontosan ott, mert csak ezekre a kormányzati funkciókra lehet könyvelni majd a kiadásainkat. Ez egy ilyen kötelező feladat és bízom abba, hogy ebből tán nem lesz akkora vita. Az előzőből volt.

     

     

    A Képviselő-testület az előterjesztett költségvetési rendelet-tervezet szerint, a jelenlévő és a döntéshozatalban is résztvevő 7 tagja minősített többségű egyhangú szavazásával – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett – megalkotja a következő rendeletét:

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzata

    Képviselő-testületének

    3/2016./III.9./önkormányzati rendelete

     

    az Önkormányzat Szervezeti és Működési

    Szabályzatáról szóló 1/2015. (I.19.) önkormányzati

    rendelete módosításáról

     

     

    A Képviselő-testület az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában foglalt eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 53.§-ában foglalt feladatkörében eljárva, az Mötv. 143. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (I.19.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: SZMSZ) módosításáról a következőket rendeli el:

     

    1.§

     

    Az SZMSZ 4.§-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

     

    „(5) Az Önkormányzat alaptevékenységébe tartozó kötelező feladatainak államháztartási szakfeladatok szerinti megnevezését és felsorolását jelen rendelet 3. sz. függeléke tartalmazza.”

     

    2.§

     

    Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

     

     

    Tibolddaróc, 2016. március 8.

     

     

     

     

     

    A rendelet megalkotását követően, a Képviselő-testület az előterjesztett határozati javaslat szerint, a jelenlévő és a döntéshozatalban is résztvevő 7 tagja, minősített többségű, egyhangú szavazásával – 7 igen szavazat, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett – meghozza a következő határozatát:

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből

     

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzata

    Képviselő-testületének

    11/2016./III.8/ Kt. határozata

     

     

     

    Tárgy:Az Önkormányzat alaptevékenységébe tartozó kormányzati funkciók és azok

    kódjainak felsorolása, meghatározása

     

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzati alaptevékenysége körébe tartotó kormányzati funkciókat következők szerint határozza meg:

     

     

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzata ALAPTEVÉKENYSÉGE kormányzati funkciói

    Államháztartási szakágazat besorolása: 841105 Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége

     

     

    Kormányzati funkció kódja

    Kormányzati funkció elnevezése

    011130

    Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

    013320

    Köztemető-fenntartás és –működtetés

    013350

    Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

    032020

    Tűz- és katasztrófa védelmi tevékenység

    041231

    Rövid időtartamú közfoglalkoztatás

    041232

    Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás

    041233

    Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

    041237

    Közfoglalkoztatási mintaprogram

    045160

    Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

    047410

    Ár-és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek

    051040

    Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

    061030

    Lakáshoz jutást segítő támogatások

    063020

    Víztermelés,- kezelés,- ellátás

    064010

    Közvilágítás

    066010

    Zöldterület-kezelés

    066020

    Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

    072111

    Háziorvosi alapellátás

    074031

    Család és nővédelmi egészségügyi gondozás

    074032

    Ifjúság-egészségügyi gondozás

    076062

    Település-egészségügyi feladatok

    081030

    Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése

    081045

    Szabadidősport – (rekreációs sport-) tevékenység támogatása

    081071

    Üdülői szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés

    082042

    Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása

    082044

    Könyvtári szolgáltatások

    082091

    Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

    082092

    Közművelődés –hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása

    082093

    Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek

    082094

    Közművelődés – kulturális alapú gazdaságfejlesztés

    084031

    Civil szervezetek működési támogatása

    086020

    Helyi, térségi közösségi tér biztosítása, működtetése

    091140

    Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai

    096015

    Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

    096025

    Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben

    104037  

    Intézményen kívüli gyermekétkeztetés

    104042

    Család-és gyermekjóléti szolgáltatások

    104060

    A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok

    106020

    Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások

    107080

    Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

    107051

    Szociális étkeztetés

    107052

    Házi segítségnyújtás

     

     

    A kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 68/2013.(XII.29.) NGM rendelet 2016. január 1-ei módosításából eredő változások a táblában vastagon kiemelve szerepelnek.

     

    A táblában meghatározott kormányzati funkciók és azok kódjainak felsorolása 3. sz. függelékként csatolásra kerül az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzásáról szóló 1/2015.(II.19.) önkormányzati rendeletéhez.

     

    A Képviselő-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert a változások bejelentésére a Magyar Államkincstár törzskönyvi nyilvántartó részlegéhez.

     

     

     

    Határidő:2016. március 9.

    Felelős:Dósa József polgármester

     

     

    4) Nem közművel összegyűjtött (szippantott) háztartási szennyvízre vonatkozó közszolgáltatás rendeleti szabályozása.

    Előadó: dr. Molnár Sándor jegyző

    /a rendelet-tervezet a jkv.-hoz csatolva/

     

    Az előadó jegyző a szóbeli előterjesztésében elmondja:

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Na, most mondanám ezzel kapcsolatosan azt, hogy emlékeznek rá a képviselők, hogy a kormányhivatal törvényességi felügyeleti jogkörében észrevételt tett a mi nem közművel összegyűjtött magyarán szippantott szennyvízre vonatkozó hatályos rendeletünkre. Ezt a képviselők, ezt a törvényességi észrevételt fénymásolatban megkapták. Aztán a képviselő-testület a 2015. december 23-án megtartott ülésén ezt a kérdést megtárgyalta. Ami után a polgármester úr a következő levelet írta a megyei kormányhivatalnak. Azt mondja hogy. Tisztelt osztályvezető úr. Fenti tárgyú és számú törvényességi felhívást tartalmazó levelét a képviselő-testület elé terjesztettem, amely azt a 2015. december 23-án tartott ülésén megtárgyalta és megvizsgálta a nem közművel összegyűjtött (szippantott) háztartási szennyvíz begyűjtését magába foglaló közszolgáltatás ellátásának helyzetét problémáit. A képviselő-testület a törvényességi felhívásban foglalt megállapításokkal és javaslatokkal teljes mértékben egyetért. A képviselő-testület ülésére bekért árajánlatok alapján ezt a közszolgáltatást az önkormányzat a jövőben nem az eddigi szolgáltatóval, a Heves Megyei Vízmű Zrt. Délborsodi Üzemegységével, hanem Szilágyi György bükkábrányi vállalkozóval kívánja elvégeztetni. Szilágyi Györgynek azonban ehhez módosítania kell a hatósági engedélyét, hogy az Tibolddaróc községre is kiterjedjen. Szilágyi György a hatósági engedélye módosítására irányuló eljárást a napokban elindítja. A jelenlegi szolgáltató képviselőjével, Bodnár Zoltán üzemvezető főmérnökkel történt egyeztetés alapján nem lesz akadálya annak, hogy az önkormányzat felmondja a hatályos szerződést, amint Szilágyi György a módosított hatósági engedélye alapján készen áll majd a szolgáltatási tevékenység átvételére és megkezdésére. Az elmondottakra figyelemmel kérem osztályvezető urat, hogy a 2016. február 5-ig szabott határidőt 30 nappal hosszabbítsa meg, ezzel lehetővé téve az önkormányzat számára a közszolgáltatásra vonatkozó minden tekintetben jogszerű az új szolgáltató személyét is tartalmazó rendeleti szabályozás megalkotását illetve ez alapján az új közszolgáltatási szerződés megkötését. A képviselő-testület a közszolgáltatás díjtételeinek minimalizálása mellett Bükkábrány, Kács, Vatta, Borsodgeszt és Csincse községek önkormányzataival összefogva gondoskodni kívánnak község szennyvíz-csatornázásáról is. Türelmét és megértését kérve várom a válaszát. Tehát egyszer volt nekünk szabva egy határidőnk, amelyik február 5-ig szólt. Erre borzasztó lakonikus egyszerűséggel, rövidséggel jött a válasz, hogy az akármilyen jogszabályban meghatározott jogkörében 2016. március 6-ig meghosszabbítják ezt a határidőt. A gond az, hogy a Szilágyi beadta a kérelmét. A mai napig nem kapta meg az engedélyt. És felhívtam az ügyintézőt a kormányhivatalnál, hogy most a gond az, hogy mivel a Szilágyinak még nincs meg az engedélye, így nem tudjuk megalkotni azt a rendeletet, amire a polgármester úr az előbb felolvasott levelében ígéretet tett. Mondja már meg, hogy mit csináljunk. Ilyenkor egyértelműen mondta azt, hogy ők a határidőt, az újabb határidőt nem tudnak szabni, tehát hosszabbítani nem tudják már, mert a jogszabály nem teszi lehetővé ezt. Hogy formailag helyre tegyük ezt a dolgot, az a rendeleti szabályozásunkat, amivel kapcsolatban ők a törvényességi észrevételt tették, azt tegyük a jogszabályoknak megfelelővé, és átmeneti jelleggel szabályozzuk le úgy abban a formában, ahogy önök megkapták ezt. Igazándiból ezzel a kérdés úgymond jogilag meg formailag helyre lesz téve azzal, hogy várjuk a Szilágyitól a hívást, hogy amint neki az engedélye megvan, akkor ezt a kérdést ismételten be kell hozni a képviselő-testület elé, és akkor már az új helyzetre véglegesen Szilágyira nézve le kell szabályozni ezt, hogy véglegesen eleget tegyünk azoknak a törvényességi elvárásoknak, amiket ebben a kérdésben a kormányhivatal szabott, elvár tőlünk. Tehát most ez egy ilyen szükségmegoldás, látszatmegoldás. Feltételezhetően rövid időre szól. Amint a Szilágyi megkapja, akkor onnantól kezdve újból kell ezt a kérdést szabályozni.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: És ez biztos?

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Mi?

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ha közszolgáltatási szerződést kötünk, az volt eddig, hogy minimum öt, de inkább 10 évesnek kell lenni. A víznél ez volt, azért nem tudtuk felbontani annak idején. Ezt fel lehet mondani?

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Fel lehet mondani. Meg nem véletlenül írta a polgármester úr azt, amit felolvastam, hogy a jelenlegi szolgáltató képviselőjével történt egyeztetés alapján nincs akadálya annak, hogy semmiféle gond nincs. Egyébként maga Szilágyi is készen áll erre, mert engem hívott pénteken, hogy ugyan még az engedélye nincs meg, de őt már többen hívták Tibolddarócról, hogy szükség lenne a szolgáltatására. Mit szólok hozzá. Mondtam, hogy nagy dobra verni nem kell, de természetesen csinálja meg a szolgáltatást, mert ennek a vége úgy is az lesz, hogy ő vele, amint meglesz az engedélye, akkor nyilván megkötjük a szerződést, a megfelelő jogszabályi tartalommal. Nem lesz ebből semmi gond, Béla.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Jó, csak hallom a jegyző urat nyilatkozni. Hallottuk ezt annak idején, amikor a vízműből szerettünk volna kiszállni, hogy kötünk másik szolgáltatóval szerződést…

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: De ez most a szennyvíz, Béla.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Értem.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Az víz…

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ugyanolyan közszolgáltatási szerződés ez is, meg az is. Hogy nem lehet, megvan a módja, hogy lehet, kivel lehet, stb. Ugye akkor az volt, hogy öt év, 10 év. Én mindig mondtam, hogy 1 évre kell a szemétszállítással is szerződést kötni, és akkor versenyeztetni kell, hátha jön egy másik, aki olcsóbb. Nyilván itt teljesen másról van szó, csak hát éppen azért is kérdeztem.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: De most Béla…

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Hogy ha közszolgáltatási szerződést kötünk, és hogy nem-e arról van szó, hogy 5 esetleg 10 évig tart még így is, hogy fel fogjuk mondani, amikor a másik szolgáltató megszerzi az engedélyét.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Tehát hangsúlyozom még egyszer. Itt ült a mostani…

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Tökéletesen értem, miről van szó, csak ugye az elmúlt öt évben volt, amikor másféle nyilatkozatot is hallottam a közszolgáltatási szerződéssel kapcsolatban. Nem kell felsorolni.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ha két fél mondja fel közös megállapodással.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ha kötöttél közszolgáltatási szerződést 10 évre, nem tudtad felmondani…

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Béla, Béla!

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Ha te kezdeményezted, és nem tudtad felmondani.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ha a két fél megegyezik, biztosan lehet.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Béla, hagy mondjam. Ezt a kérdéskört jogszabályok szabályozzák. Van egyszer a vízgazdálkodásról szóló törvény, amelyik a legalapvetőbb szabályokat tartalmazza. Ez lényegében azt mondja ki, hogy erről a szippantott szennyvízszolgáltatásról az önkormányzatnak kötelessége rendeletet alkotni és ezt a szolgáltatást biztosítani. Külön kormányrendelet szól, azt mondja, hogy a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól. Tehát ez nem ivóvíz, ez kifejezetten erről a szippantott szennyvízről szó. Viszonylag új a szabályozás. 2013-ban született. Az, hogy mi hangzott el ezelőtt 8 vagy 9 éve, ebből a szempontból különösen jelentősége nincs. Ez részletesen tartalmazza többek között, hogy a közszolgáltatási szerződésnek mit kell tartalmaznia. Ez alapján fogunk szerződni, Béla. De ott még egyelőre nem tartunk. Most arról van szó, hogy elvárja tőlünk a kormányhivatal azt, hogy jogilag, formailag tegyük rendbe a helyzetet arra az átmeneti időre, amíg a Szilágyinak az engedélye elbírálás alatt áll. Erről szól.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Jegyző úr. Az első mondattól kezdve tudtam, hogy miről van szó. Fölösleges volt erről ennyit beszélni, fölösleges volt. Tudtam, hogy miről van szó. Csak amikor a vízdíjat szerettük volna csökkenteni, akkor nem tudtuk felmondani a közszolgáltatási szerződést.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: De ez nem vízdíj, szennyvízről van szó. Van a víz meg a szennyvíz.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Teljesen fölösleges volt ez most mind elmondani.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: A víz, amit megiszok, a szennyvíz meg, amit kipisilek. Két külön műfaj, Béla.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Az első perctől értettem, csak mondtam. Zárójelben ennyit.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Jó, oké.

     

    Dósa József polgármester: Valakinek még kérdése hozzá? Akkor egyértelmű, hogy miről szól? Lehet, hogy csak egy hétig fog ez tartani.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nem tudjuk.

     

     

    A Képviselő-testület az előterjesztett költségvetési rendelet-tervezet szerint, a jelenlévő és a döntéshozatalban is résztvevő 7 tagja minősített többségű egyhangú szavazásával – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett – megalkotja a következő rendeletét:

     

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzata

    Képviselő-testületének

    4/2016. (III.9)

    önkormányzati rendelete

     

    a nem közművel összegyűjtött

    háztartási szennyvíz begyűjtésére

    vonatkozó közszolgáltatásról

     

     

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4.§(2) bekezdés d) pontja szerinti feladatkörében eljárva, a 45.§(6) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról a következőket rendeli el:

     

     

    1.§

     

     

    /1/ A rendelet hatálya Tibolddaróc Község közigazgatási területén a Heves Megyei Vízmű Zrt. (3300 Eger, Hadnagy út 2.) által végzett, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését magába foglaló közszolgáltatásra terjed ki.

     

    /2/ Az /1/ bekezdés szerinti közszolgáltatás tartalma: háztartási szennyvíz szippantása, szállítása (begyűjtése), ártalmatlanítása.

     

    /3/ A közszolgáltatást végző Heves Megyei Vízmű Zrt. köteles a megrendelt szolgáltatást 8 napon belül teljesíteni, azt nem tagadhatja meg.

     

    /4/ A begyűjtött szennyvíz ártalmatlanítására a közszolgáltató üzemeltetésében lévő, szippantott szennyvíz fogadására is alkalmas, Sály Község Önkormányzatának tulajdonát képező, sályi szennyvíztisztító-telepen lévő tisztítóműben kerül sor.

     

    /5/ A közszolgáltatást a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól szóló 455/2013. (XI.29.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet), 13.§(1) bekezdésében foglaltak betartásával, munkanapon 8-16 óra között kell teljesítenie.

     

    /6/ A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek a Korm. rendelet 1. §(2) bekezdése szerinti ingatlantulajdonosok – évente legalább egy alkalommal.

     

    /7/ A közszolgáltatásra vonatkozó szerződésnek tartalmaznia kell a Korm. rendelet 6.§(2) és (3) bekezdéseiben tételesen felsorolt kötelező tartalmi elemeket, valamint a 7.§(3) és (4) bekezdéseiben a közszolgáltatás díjára vonatkozóan meghatározottakat.

     

    /8/ A közszolgáltatás rövid úton (telefonon, faxon vagy e-mailen) rendelhető meg a szolgáltató által megadott elérhetőségeken.

     

    /9/ A (6) bekezdés szerinti kötelezettek az ingatlanon keletkezett szennyvizet kötelesek zárt tárolóban összegyűjteni és annak szippantását, szállítását (begyűjtését), ártalmatlanítását a Szolgáltatóval elvégeztetni.

     

    /10/ A közszolgáltatás díját, a szippantást követően a közszolgáltatási díj fizetésére kötelezett, készpénzfizetési számla ellenében, a közszolgáltató által megbízott személy részére fizeti meg.

     

    /11/ Az üdülőingatlanok, az ideiglenesen használt és nem használt ingatlanok esetében, a szolgáltatás kötelező igénybevételére vonatkozó (6) bekezdés szerinti előírás nem érvényes. Ezen ingatlanok esetében, a tényleges használathoz igazodva – figyelemmel az összegyűjtött szennyvíz mennyiségére is – kell a szolgáltatást igény bevenni.

     

     

    2.§

     

     

    /1/ A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését megába foglaló közszolgáltatás díjtételei – 2016. december 31-ig, a Heves Megyei Vízmű Zrt. által végzett tevékenység keretében – a következők:

     

    • lakossági háztartási szennyvíz

    szállítása (max.: 5 m3-ig) bruttó 21.877.- Ft/forduló

     

    • WC-ből (űrgödrös árnyékszék) származó szennyvíz

    szállítása (max.: 5 m3-ig) bruttó 26.333.-Ft/forduló

     

    • környezetterhelési díj

    bruttó 102.-Ft/m3

     

    • lakosság háztartási szennyvizének ártalmatlanítása

    bruttó 1.067.-F t/m3

     

    • WC-ből (űrgödrös árnyékszék) származó szennyvíz ártalmatlanítása

    bruttó 2.165.-Ft/m3

     

    /2/ Az (1) bekezdésben meghatározott díjtételek alapján, a közszolgáltatás teljes díja 5 m3lakossági háztartási szennyvíz esetén bruttó 27.722.-Ft, mely alapján az alkalmazható díj legmagasabb mértéke 5.544.-Ft/m3

     

    /3/ WC-ből (űrgödrös árnyékszék) származó szennyvíz esetén, a közszolgáltatás teljes díja 5 m3mennyiségnél bruttó 37.668.-Ft, mely alapján az alkalmazható díj legmagasabb mértéke 7.534.-Ft/m3

     

     

    3.§

     

    A közszolgáltatással összefüggő személyes adatokat (természetes személyazonosító adatok valamint a lakcím) úgy kell kezelni, hogy azokhoz illetéktelen személyek ne férhessenek hozzá. A személyes adatokat, kizárólag állami és önkormányzati szervektől érkezett, hivatalos megkeresés alapján, az abban megjelölt felhasználás céljára lehet átadni.

     

     

    4.§

     

     

    /1/ Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

     

    /2/ Hatályát veszti a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló 3/2013. (II.15.) önkormányzati rendelet.

     

     

     

    Tibolddaróc, 2016. március 8.

     

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Köszönöm szépen.

     

     

    5) Indítványok, javaslatok

     

    Dósa József polgármester: Indítványok, javaslatok. Anita, mindenki kapott a Göncziné Hegedűs Évának a…

     

    Oszkó-Csordás Anita jegyzőkönyvvezető: E-mailt?

     

    Dósa József polgármester: E-mailben küldted szét?

     

    Oszkó-Csordás Anita jegyzőkönyvvezető: Igen, azt mondtad, e-mailt küldjek.

     

    Dósa József polgármester: Igen? Jó. Érkezett hozzánk egy kérelem. Nem tudom, hogy tudja-e mindenki, hogy miről van szó? Vagy felolvassam. Jegyző úr felolvassa.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Felolvasom, csak…

     

    Dósa József polgármester: Mindenki tudja.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Megkaptuk.

     

    Dósa József polgármester: Akkor mindenki tudja, miről van szó. Az a lényeg, hogy Éva szeretne kibérelni tőlünk egy garázst. Tulajdonképpen most nincs is üres garázsunk. Mind foglalt. És akkor ő tudja mindenki, hogy arra hivatkozik, hogy egy nem daróci ember béreli, és bíráljuk felül ezt az akkori döntésünket, az akkori testület döntését, és akkor adjuk egy darócinak. Én nem tudom, hogy ez működhet-e? Vagy így működik-e? Én inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy szerintem még nekünk is hiányzik még garázs. Tehát úthengert akarunk vásárolni, oda nem nagyon tudunk berakni semmit, mert úgy ázik, mintha szabad ég alatt állna. Én azt gondolom, hogyha valaki visszaadja a garázst, akkor inkább abban gondolkozzunk, hogy saját magunk használjuk. 3600 forintot adnak havonta, én azt gondolom, hogyha mi elhelyezzük a saját gépeinket, aszfaltvágó gép, minden, nem férünk. Tehát én inkább ezt javasolnám, hogyha egyszer megüresedik egy garázs, valaki vissza fogja adni, akkor azt saját magunknak hagyjuk meg. Ez az én javaslatom, nyilván mindenki elmondhatja a véleményét. Én ezt javaslom. Valakinek hozzáfűznivalója?

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Csak röviden szeretném megkérdezni, hogy ki az az idegen, aki a garázsba van?

     

    Dósa József polgármester: Hát akik garázst bérelnek, én azt gondolom, hogy a Ropoli Józsi, a többi az Erdélyi-Fintor Rékáék bérelnek még egy garázst, illetve…

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Mariann.

     

    Dósa József polgármester: Mariann.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Akkor Ropoli Józsi.

     

    Dósa József polgármester: Ropoli Józsi az idegen, én azt gondolom. Egyébként használunk mi is ugye két garázst. Az autó áll benne, egybe a fűnyírónk áll. Illetve a polgárőrség használ még egy garázst. Én azt gondolom, hogyha megüresedés van, akkor nekünk arra szükségünk lesz, mert nem tudunk elhelyezni egyszerűen csemperagasztót, ilyesmit sehová.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Ha kell, akkor azt a szerződést nem lehet felmondani?

     

    Dósa József polgármester: Én most nem azt mondom, hogy fel kell mondani, de ha valaki visszaadja, akkor nekünk fog kelleni az a garázs. Én most nem azt mondom, hogy nekünk kell már.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Ha most nekünk kell a garázs…

     

    Dósa József polgármester: De Csaba, megoldjuk. Én azt gondolom, hogy megoldjuk, de ha egyszer üresedés lesz, akkor szerintem tartsuk meg magunknak. Nem hiszem, hogy bárkit is fel kéne mondani, ki kéne valakit is rakni, de ha valaki… Mert volt egy üres garázsunk egyébként, ki lett adva Rékáéknak. Utána döntöttünk úgy, hogy vásárolunk, nem is, ezt már régen eldöntöttük, csak hogy látjuk, hogy nyertünk, nyert az összes pályázatunk, eszközöket szerzünk be, azokat majd el kell helyezni. Tehát ugye ezt akkor még nem tudtuk.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nyilván azt azért hozzá kell tenni, hogy a, oké, hogy egy néven van a bérlés, a Rékáéknak a nevén van a bérlés, a garázsbérlés, de az összes lakó használja mint tüzelőtároló.

     

    Dósa József polgármester: Csak a Rékáék fizetik. Ez az én javaslatom, úgyhogy majd egy hivatalos levelet írunk az Évának, hogyha ezzel mindenki egyetért.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Csak az a kérdés, hogy mennyire volt ez a részéről korrekt egyébként, hogy most a helyieket támogatjuk vagy nem a helyieket,

     

    Dósa József polgármester: Ezt döntse el ő.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Nem, ezt a testületnek kéne eldönteni.

     

    Dósa József polgármester: Mit, Csabi?

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Hogy most tényleg egy idegennek adjuk kölcsön, vagy a helyi lakosokat támogatjuk.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: De most mondjuk, hogy költözzél ki, mert másnak adjuk bérbe?

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Miért nem mondhatja azt az önkormányzat?

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: De itt nincsen olyan, hogy hány évre lett bérbe adva?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Nincs.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Nem tudom.

     

    Dósa József polgármester: Nincs.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: De az egy garázs, nem egy lakóépület.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Az teljesen mindegy, Csabi.

     

    Dósa József polgármester: Fel lehet bontani, valószínűleg van formája, hogyan bontsuk fel. Biztosan meg van a formája. Én nem hiszem, hogy így kéne, hogy daróci, nem daróci. Tehát most nem tudom. Én véleményem az, hogy ha itt valaki tisztessége bérlő ne tegyük ki, akkor fogjuk kitenni, ha már végképp nem tudjuk megoldani. Akkor nyilván mi fogjuk kitenni, nem azért, hogy Éva beköltözzön. Nekem ez a véleményem.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Nem erről volt szó, hogy Éva költözzön-e ide.

     

    Dósa József polgármester: Most erről van szó, erről döntünk.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Csabi, ha fog kelleni garázs nekünk, akkor szerintem föl fogjuk szólítani, hogy pakoljon össze benne, mert nem olyan sok motyója van már ott neki szerintem, mert nekünk szükség van a garázsra, és felmondjuk vele a bérleti szerződést. Én is azt tartom jónak, amit Józsi mondott. Ha ott megüresedés lesz, akkor biztos, hogy lesz rá szükségünk, mert nem vagyunk hellyel megáldva.

     

    Dósa József polgármester: Hál istennek nő az eszközeink száma, és nem tudjuk elhelyezni.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: De csak fel lehet mondani.

     

    Dósa József polgármester: Persze. Nincs azzal… Biztos, hogy megvan a jogi formája.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Közös megegyezéssel bármit meg lehet csinálni, Csaba. Az, hogy most egyoldalúan mondasz fel valamit, egy szerződést, azt meg tudják támadni, mert egyoldalúan felmondtál egy szerződést, de miért neked magyarázom pont ezt.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Illetőleg a törvény tartalmazza azt is, hogy mikor lehet egyoldalúan felmondani, amikor a másik fél olyan lehetetlen magatartást tanúsít, vagy szerződésszegést követ el, ami okot szolgáltat arra, hogy.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Meg azért mindezek mellett, hogy most akár Ropoli Józsiról van szó, vagy nem Ropoli Józsiról, teljesen mindegy…

     

    Dósa József polgármester: Egyébként nagyon sokat segít.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Így van. Az összes ilyen apró munkával, ami gázzal kapcsolatos vagy bármivel, egy fillért nem kér érte. Azért ezt hozzá kell tenni.

     

    Dósa József polgármester: És nem daróci.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: És nem daróci. Mondjuk, nem tudom, hogy hova van bejelentkezve a vállalkozása.

     

    Dósa József polgármester: Azt nem tudom én se.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Mert az nem biztos, hogy iparűzési adót nem-e ide fizet.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Kicsoda?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Ropoli Józsi.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Azt nem tudom.

     

    Dósa József polgármester: Tehát aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Jó. Megállapítom, hogy egyhangúan elfogadtuk ezt.

     

    A Képviselő-testület a polgármester javaslatára, a jelenlévő és a döntéshozatalban is résztvevő 7 tagja, egyhangú szavazásával – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett – meghozza a következő határozatát:

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzata

    Képviselő-testületének

    12/2016./III.8/ Kt. határozata

     

    Tárgy:Önkormányzati tulajdonú garázs bérleti jogviszonyának fenntartása

     

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy Ropoli Józseffel határozatlan időre megkötött garázsbérleti jogviszony mindaddig fennálljon, amíg az Önkormányzatnak szüksége nem lesz a helyiségre saját eszközei elhelyezéséhez.

     

    Ropoli Józseffel kötött garázsbérleti-szerződést, magánszemély ezirányú igényének kielégítése érdekében az Önkormányzat nem mondja fel.

     

    Határidő:-

    Felelős:-

     

     

     

    Dósa József polgármester: Nem tudom, tudják-e a képviselő, vis maior eseményt jelentettünk be, kettőt is. Egy partfalomlás volt a Szucskó-pincéjénél, illetve a Sályi úton volt egy átereszdugulásunk, ami…

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Meg jönnek a partfalhoz is.

     

    Dósa József polgármester: Meg jönnek holnap a partfalhoz, mert ugye azt meg is kell terveztetni, meg kell becsültetni. Jegyző úr ezzel kapcsolatosan már intézkedett.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Egy helyreállítási tervet kell készíteni.

     

    Dósa József polgármester: Mert 40 napon belül azt be kell nyújtani. Nem tudom, a vizes pályázat odaért-e mindenkihez? E-mailbe küldtük.

     

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Nálam nincs.

     

    Dósa József polgármester: Neked nem ért oda?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Vízelvezető árok.

     

    Dósa József polgármester: Vízelvezető ároknak a tervei. Nincsenek?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Egy tanulmány.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Amelyik a pincék között…

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Szöveges.

     

    Dósa József polgármester: Nem? Ági neked? Csabi, te mondtad, Lajos bá is, csak nem tudja megnyitni, de az szerintem nem az.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Ezelőtt vagy két héttel volt.

     

    Dósa József polgármester: Akkor majd Béla megnézzük a tiedet. Lehet, hogy nekem… Írd már le a rendes e-mail címedet. A biztosan jót. Meg fogjuk nézni. Tehát a vizes pályázatunk a tervek kivételével készen van. Várjuk a tervezőasszonyt, és akkor … Egyébként úgy néz ki, hogy elég sokan indulnak vizes pályázaton. Bükkábrány is már most. Most nem tudom felsorolni, de a környékünkön 6 település, és azokat fogják egyre fűzni. Az Eü pályázatunk halad, doktor úrral beszélgettünk, odaadtuk neki a nyilatkozatot, amit alá kell írnia, mert a pályázat része. Na most még nem sikerült vele aláírattatni, tehát majd megnézzük, milyen jogi dolgokra tudunk hivatkozni, és felszólítani, hogy ennek tegyen eleget. És egyelőre a doktor úrról ennyi. Utána majd meglátjuk, hogy hajlandó-e beköltözni vagy sem. Nyilván akkor fogunk erről gondolkodni, hogyha megnyerjük a pályázatot. Egyelőre ezt kell elérnünk, hogy írja alá ezt a nyilatkozatot, és akkor majd utána folytatjuk vele. Természetesen. Most elég érdekes …

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Két udvarias sorban megkérjük tőle, kész.

     

    Dósa József polgármester: Elég érdekes elvárásai vannak, hát azt szerintem nem fogjuk tudni, de egyelőre ne is foglalkozzunk, ha megnyertük a pályázatot, utána majd leültetjük. Vagy írásba adja, hogy ő mit kér, és akkor nem fogunk itt találgatni, meg idézni a másikat. Közmunka az eljutott-e mindenkihez? Lefénymásoltattam a legfontosabb részeket a közmunkaprogramnak, mindenki láthatja, mi van betervezve. Azokat kéne erőltetni, mert egyébként éppen most büntettek meg egy önkormányzatot 4 millió forintra, mert gondok voltak. Tehát ezt most már szigorúan ellenőrzik, még azt is, hogy hol dolgoznak a munkások. Hogy abba a programba, tényleg ott dolgoznak-e, mit tudom én. Oda kell jobban majd figyelni erre. És akkor biztos látta mindenki, hogy közel 13 millió forint dologi kiadásokra költhetünk a közmunkaprogramból. Tehát ez is egy jelentős. Meg hogy miket terveztünk, hogy azt többé-kevésbé együtt csináltuk még tavalyelőtt, csak ugye meglepődtünk, hogy az összes pályázatunk nyert. Ilyen még nem volt. Tavaly a hatból egy nyert. Most a hatból hét, mert utána még beadtunk egy pályázatot. Alig tudtuk összeszedni az embereket, de hát hál istennek megvannak, úgyhogy mindet el tudtuk indítani. Orosz Andrásnak lesz egy búcsúztatója 11-én 14 órakor. Ő volt az, aki tibolddaróci származású építész tervező. Ő volt az, aki ingyen tervezte a ravatalozónkat. Bár nem ide lesz temetve, Pesten lesz eltemetve, vagy már el is van temetve?

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Azt nem tudom.

     

    Dósa József polgármester: De mindenesetre én arra kérnék mindenkit, aki ráér 11-én 14 órakor, vegyen már részt ezen a szertartáson. Én azt hiszem, az egyház is képviselteti magát.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Biztos, nem beszéltem atyával erről.

     

    Dósa József polgármester: Meg van-e neked ravatalozó kulcsod?

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Nincs.

     

    Dósa József polgármester: Az egyháznak sincs?

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Szerintem nincs. Csak Katinál van.

     

    Dósa József polgármester: Akkor el kell kérni Katitól, mert ők nem lesznek itt, mert nem temetés lesz. Erre majd akkor oda kell figyelnünk.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: A tiszteletes úr fogja búcsúztatni.

     

    Dósa József polgármester: Igen-igen. Illetve a volt polgármester asszony, akinek az idejébe, ő fog beszédet mondani.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: 11-én 14 órakor, pénteken.

     

    Dósa József polgármester: Érkezett hozzánk egy megkeresés. Vadászati joghoz kapcsolódó meghatalmazással a Dusza Bertalan részéről. Aki a jelenlegi… Ő képviselő most a Tibolddaróc és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Közösségét. És őneki a nevében küldött hozzánk egy megkeresést, amiben arra kér bennünket, és akkor felolvasom. Alulírott Dusza Bertalan, jelenleg, mint a 653430 számú Tibolddaróc és Környéke Földtulajdonosi Közösség Vadászati jogosultja, azzal a kéréssel fordulok Tisztelt Címhez, hogy a vadászatról szóló1996. évi… Ez milyen törvény?

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: 55-ös törvény.

     

    Dósa József polgármester: 55-ös törvény módosítása értelmében a 2017. évben kialakítandó vadászterület Tibolddaróc Község Önkormányzat tulajdonában lévő földterületeire vonatkozva kérem a meghatalmazást megadni szíveskedjenek.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Kicsit nem jól jött ki a mondatból, de…

     

    Dósa József polgármester: Tehát itt az a lényeg, hogy újra alakulnak a vadászati területek, 3000 hektár alatt nem lehet vadászati jogot szerezni, és a földtulajdonos vagy saját maga képviselteti magát vagy valakit megbíz. 30 hektár fölött, én úgy tudom, hogy 30 hektár fölött lehet egy szavazatot szerezni, most ha valakinek nincs annyi, akkor nyilván össze kell álljon, és akkor a másikat meg kell hatalmazza.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Az önkormányzatnak nincs annyi, szerintem.

     

    Dósa József polgármester: Itt az a kérdés, hogy … Más megkeresés egyébként még, úgy tudom, hogy más is szedi, tehát más is gondolkodik ebben. Itt van hozzá mellékelve a meghatalmazás.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nyilván ezeknek az embereknek kell…

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Mit ajánl?

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: A hektár semmit.

     

    Dósa József polgármester: Csabi, semmit nem ajánl. Meghatalmazást kér, ilyenkor mit ajánl. Az se biztos, hogy ő lesz, akkor mit ajánljon?

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Hát ajánlatot tehet.

     

    Dósa József polgármester: De mire, Csabi?

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Hektáronként…

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Pincefőző van és kinyitja a pincéjét, és becuccol az önkormányzat oda, akkor mit kér?

     

    Dósa József polgármester: Nem kér pénzt érte.

     

    Pribéli Csaba György települési képviselő: Dusza Bertalan vagy Dusza Dávid kéri

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Dusza Bertalan

     

    Dósa József polgármester: A jelenlegi Tibolddaróc és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Közössége nevébe kéri ezt.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Dusza Bertalan.

     

    Dósa József polgármester: Igen.

     

    Dósa József polgármester: Én azt javaslom, magam részéről, nem tudom, hogy mennyi területünk van, biztos, hogy nincs 30 hektár, ezt a meghatalmazást írjuk meg, mert én biztos nem fogok vele foglalkozni, nem tudom, hogy esetleg valakinek van-e esetleg annyi földje, hogy kiegészíti és ő akarja képviselni az önkormányzat érdekeit. Akkor ezt a meghatalmazást aláírhatjuk Dusza Bertalannak; szavazzunk.

     

     

    A Képviselő-testület a polgármester javaslatára, a jelenlévő és a döntéshozatalban is résztvevő 7 tagja, egyhangú szavazásával – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazat és 0 tartózkodás mellett – meghozza a következő határozatát:

    Tibolddaróc Község Önkormányzata

    Képviselő-testületének

    13/2016./III.8/ Kt. határozata

     

    Tárgy:Az Önkormányzat képviselete a 653430 számú Tibolddaróc és Környéke

    Földtulajdonosok Vadászati Közösségében.

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete meghatalmazást ad Dusza Bertalan 3400 Mezőkövesd, Nagy P. u. 40. sz. alatti lakosnak, mint a 653430 számú Tibolddaróc és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Közössége vadászati jogosultjának, hogy a vadászati törvény (1996. évi LV.törvény) módosítása értelmében kialakítandó vadászterület önkormányzati tulajdonú részei vonatkozásában a képviseletet ellássa.

     

    Ezen meghatalmazás visszavonásig érvényes.

     

    A Képviselő-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az Önkormányzat részéről a Dusza Bertalannak szóló meghatalmazást aláírja.

     

     

    Határidő:2016. március 18.

    Felelős:Dósa József polgármester

     

     

    Dósa József polgármester: Beszélgettünk már az óvodai pályázat lehetőségéről. Már most tisztulnak a képek és kiderült, hogy nem lehet bölcsődei férőhely nélkül óvodára pályázni. És a konzorcium lehetősége sem működik, amiről esetlegesen szó volt, hogy na majd akkor Bükkábránnyal közösen. És akkor ő vállalja a bölcsődei részét. Ez nem működik. Jelen esetben viszont ugye itt több mint 60 millió, 60-65 millióról van szó. Itt Szilvivel elkezdtünk beszélgetni, illetve többen, hogy érdemes volna ezen gondolkodni. Nyilván majd a számok alapján kell nekünk ezt eldöntenünk. Szilvi én nem is bánom, ha erről mondasz egy pár szót. Szerintem te tudsz a legtöbbet.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: Én egy törvénytervezetet olvastam, ami lehetővé teszi nem csak bölcsődei csoportok létrehozását, hanem mini bölcsődét, ami azt jelenti, hogy nem 10 főnek kell meglenni, hanem csak 7-nek. És mivel nem 10 főről van szó, a gondozók száma sem 3 hanem csak 2. Tehát egy kisgyermeknevelővel meg egy dajkával el lehetne indítani. Egyelőre a törvénytervezet ennyit mond, illetve annyit, hogy rugalmas feltételekkel sokkal egyszerűbb tárgyi és személyi feltételeket kell hozzá biztosítani, mint a rendes bölcsődének. Egyelőre még ez tervezet, nincs elfogadva. Tehát azt jelenti, hogy egy dajka kellene, meg egy OKJ-s végzettségű kisgyermeknevelő. És elvileg el lehetne indítani. A pályázattal nyilván az alkalmas helyiséget ki tudjuk alakítani, meg szeparált udvar, minden. Persze számítás kell hozzá, hogy mit kapunk, és mibe kerül.

     

    Dósa József polgármester: Igen, és akkor ezt öt évig működtetni kell.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: És öt évig működtetni kell. Tehát ugye egy bölcsődénél azt mondják, hogy 10 főre vannak kalibrálva és öt főnek kell lennie. Nyilván ez most a törvénytervezetbe nem szerepel, hogy 7 főnél esetleg ezt lecsökkentik mondjuk 4-re. Viszont azt tudni kell, hogy minden évbe október 1-én 2-3 gyerekünk van, aki nem tölti be a hármat. Mindig úgy indulunk neki az évnek, ebbe az évbe is így volt, hogy három gyerekünk volt. Tehát ha emellé már 1-2 gyereket be tudunk vonzani, akkor elvileg el tudjuk indítani a bölcsődei csoportot is.

     

    Dósa József polgármester: De valószínűleg 5 gyerek nem tartja fenn ezt. Saját magát.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: Persze.

     

    Dósa József polgármester: Mert ugye most is beterveztünk 1 millió forintot és ez csak a konyhát és a mosogató helyiséget tudjuk rendbe rakni.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: A mosogató és a gáztűzhelyt terveztük, így van.

     

    Dósa József polgármester: Jönnek már a belső igények, ugye a bútorfelújítás.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: Hát a bútorzatot nagyon fel kell újítani. Most a hétvégén csinálta volna Norbi a számítógépünket, katasztrófa. Ma már nem tudtam be se indítani. Szépen lassan minden leamortizálódik. El kell kezdeni rá költeni. Kívülről nagyon szép, belülről szinte mindenünk régi. És akkor azt vagy önerőből fogja tudni az önkormányzat biztosítani, vagy meg kell ragadnunk a pályázatot.

     

    Dósa József polgármester: Mert ez eszközbeszerzést is enged.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: Eszközbeszerzés is benne van, 10 %. És jelenleg nincs, nem is terveznek egyéb óvodai pályázatot kiírni. Ez a szomorú, hogy csak férőhelybővítéssel lehet csak költeni az óvodákra. Akár óvodai férőhellyel, akár bölcsődeivel. Ezt szorgalmazza most a kormány.

     

    Dósa József polgármester: És a pályázatíró azt mondta, hogy nekünk április elejéig el kell…

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: El kell dönteni, hogy ezt egyáltalán

     

    Dósa József polgármester: Április elejéig el kell döntenünk, hogy belevágunk-e vagy sem. Egyébként nagy valószínűséggel, hogyha belevágunk és nem csinálunk nagy bajt, vagy a pályázatíró nem csinál nagy bajt, ezt megnyeri minden önkormányzat, aki be tudja vállalni az óvodai, bölcsődei férőhelybővítést. Mert azt mondják nagy pénz van erre előirányozva, és olyan mutatók vannak, hogy 1400 fő új bölcsődei férőhelyet kell a megyébe létesíteni. Tehát ezt nem fogják tudni, tehát nem lesz annyi. Ez biztos, hogyha indítjuk a pályázatot, szinte biztos, hogy nyerünk. Nyilván az a biztos, amit megkaptunk. Majd mondom, ha lesznek számok, Zsuzsának pedig nem volt ideje foglalkozni vele, hogy mennyi a bevételi oldala, mennyi a kiadási oldala, akkor ezzel még foglalkoznunk kell szerintem majd testületi ülésen.

     

    Nagy Sándorné óvodavezető: És eleve úgy van a törvény megfogalmazva, hogy 10000 főnél kisebb település köteles lesz akkor is, hogyha legalább egy gyermek esetén igény jelentkezik, vagy ha a településen két éves kor alatti gyerek legalább a 40 főt meghaladja, jó ez ránk nem vonatkozik, de ha öt fő igényli jövőre, akkor 3 év múlva, akkor köteles az intézmény, illetve az önkormányzat gondoskodni erről. És azért írja a törvénytervezet, hogy 2018. decemberéig lehetőséget adnak a településeknek az erre való felkészülésre. Nyilván ezeket célozzák meg a pályázatok.

     

    Dósa József polgármester: Így van. Jó. Tehát erről kell, hogy még foglalkozzunk. Március 15.-e. 14 óra. A Patakmenti iskolában lesz az önkormányzati ünnepi megemlékezés a szervezetekkel közösen. És a koszorúzás után ott is kérek mindenkit, aki teheti, vegyen ezen részt. Képviseljük az önkormányzatot a képviselő-testület. Még egy pár szót, hogy milyen pályázatok várhatók. Mivel foglalkozunk. Nyilván most még csak ilyen informálódásos szinten. Most már elmegy lassan a TOP, tehát azok lemennek, és akkor most jönnek a vidékfejlesztési pályázatok. A TOP-on belül még ennek az épületnek az energetikai korszerűsítése, nyílászárók cseréjére van esetleg lehetőség. Jövő héten remélhetőleg kijönnek majd az energetikusok, és felmérik, hogy tudunk-e ebben indulni vagy nem. A TOP az egyébként mindegyik 100%-ban támogatott, tehát ezzel mindenképpen foglalkoznunk kell. Ha majd látjuk ott is a konkrétumokat, akkor majd erről is beszélünk. Vidékfejlesztési pályázatok a szabadidőközpont, ami nem önkormányzati funkciót betöltő épület, ugyancsak ilyen energiamegújulásos, külső-belső tatarozásos pályázaton lehet indulni. Konyhára lesz azt hiszem maximum 20 millió forint , meg energiaudvarok kialakítására, de ezek nem 100%-ban támogatottak. 85. 90, 95%-os intenzitásúak, attól függ, hogy hány valósul meg a kiírtak közül. Én ezt mind elindítom, és amikor látjuk, hogy beleférünk, lehet, szabad, akkor beszélünk róla. Szerintem ne maradjunk le semmiről, ami pályázat és most pályázni lehet rá. Nyilván ez munkával jár. Nem győzik összeszedni hozzá az anyagokat, itt a lányok sokat dolgoznak, de szerintem annyit rá kell áldozni. Tehát itt helyi piac, külterületi helyi utak karbantartására gépeket vásárolni. Úgyhogy majd meglátjuk. Jó? Nekem ennyi lett volna indítványok javaslatokba, és hogyha bárkinek van hozzászólnivalója, tessék.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Isten éltessen minden tibolddaróci nőt.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Köszönjük szépen.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Rövidre zártad.

     

    Dósa József polgármester: Még valakinek?

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Énnekem még annyi lenne... Akkor Ági, te jössz.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Nem. Nyugodtan mondjad.

     

    Nagy Sándor alpolgármester: Mondjad csak. Most mondta Lajos, hogy Isten éltesse a nőket.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Olyan kérdésem lenne, hogy beszéltük, hogy a lenti Coop-os bolthoz vagy valahová hirdetőtáblát csinálni, hogy azt meg lehetne-e csinálni?

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Ábrányi úton.

     

    Dósa József polgármester: Meg lehet csinálni, csak nekünk most még elmaradásunk van a , pontosan ezért, hogy büntetgetnek, meg nézegetnek. Ugye mi bevállaltuk tavalyi helyi sajátosságok programba, hogy kialakítunk pihenőhelyeket. És még egy lócát se raktunk ki, bár lealapoztuk az alját, és épp azt csinálja Jani. Tehát azt ő fogja, az fából lesz. Tehát amikor ez elkészült, utána tudunk ezekkel foglalkozni, jó? De nem felejtettük el, ezt megbeszéltük Lajos bával, nem csak oda, több helyre is ki fogunk. És ez eszembe van. Csak addig nem tudjuk, amíg a lócák el nem készültek.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Meg olyan kérdéssel fordultak hozzám szülők, meg most nyugdíjasok is, hogy nagyon sok a kutya, akinek gazdája van, de az úton megy falkába. Hogy nem lehet, tudom, hogy drága befogatni, meg nem is tudjuk befogatni, legalább kihirdetni, hogy zárják be a kutyát vagy valami?

     

    Dósa József polgármester: Most fogunk hirdetni, a március 15-ét hirdetjük, ezt szerintem rá tudjuk mondani.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Rá tudjuk mondani, nincs ezzel semmi gond.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Tudom, hogy sok minden nem fog változni.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Illetőleg a polgármester úr említett nekem egy ilyen kutyafogó céget. Vagy nem is tudom, mi.

     

    Dósa József polgármester: Éppen most Szomolyán volt ilyen. Kutyabefogás. 470 ezer forintért vittek el, mennyi kutyát mondtam? Nem tudom már.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Huszon akármennyit.

     

    Dósa József polgármester: Ilyen tizen valahányezer forint egy kutya. De ő azt mondja, kijönnek és akkor altatólövedékkel lövik a kutyát, ami az úton van, azt befogják.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nem szaladgálnak utána.

     

    Dósa József polgármester: Mert a kövesdi sintér kijön 50 ezer forintért, de ő hazamegy, mert azt mondja, nincs ott a kutya.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nem tudta befogni, és kész.

     

    Dósa József polgármester: De a kiszállási díjat, azt ki kell fizetni.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Szerintem ki kell hirdetni, hogy azért érezzék már a felelősséget.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: A szülők mennek a gyerekek elé iskolába, mert nem mernek jönni a gyerekek, mert 3-4 kutya szaladgál.

     

    Dósa József polgármester: De egyébként, ha tudja valaki, hogy kinek a kutyája, akkor név szerint nevezze meg, és akkor név szerint kiküldjük a felszólítást.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Meg a feljelentést a járásnál veszélyeztetés kutyával szabálysértés elkövetése miatt.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Hát most valamit bele lehet a hirdetésbe foglalni, hátha esetleg. Olyan kérésem van még, hogy az egyik közmunkás számon kérte rajtam, hogy mit ígértünk mi annak idején?

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Mit ígértünk?

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Hogy majd lesz a közmunkásoknak, hogy hol fognak átöltözni, meg melegedő, meg ne az esőben, meg ne Tibi portáján, meg ne akárhol egyenek. Ilyen nem lesz?

     

    Dósa József polgármester: Volt, be volt tervezve valamelyik közmunka programunkba, de nem nyert.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Nem tudtam mit mondani.

     

    Dósa József polgármester: Volt szó. Oda terveztük a telefonközponthoz, csak az a baj, hogy már most ami be van tervezve, és nem kevés van betervezve, muszáj megcsinálni, mert most nem tudom, melyik önkormányzat 4 vagy 5 millió forintot fizetett vissza.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Értem. Nem tudtam erre választ adni.

     

    Dósa József polgármester: Figyelj, hogyha meglesz, az is a falu csúfja a falu közepén ott a templom mellett, ha ezek meglesznek, akkor tatarozunk. De ha ezek nem lesznek meg. Ez az első. Még azt sem tudom, mert itt volt egyéb felvetés, hogy nem jó vizes árkot terveztünk, mert hogy annál vannak fontosabbak. Még ezt is le fogom egyeztetni, hogy hogy lehet. Vagy már most meg van határozva, hogy ezen az úton ilyen árkot kell nekünk építeni.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Aztán plébános úrral beszéltem, hogy akkor a temető. Most akkor mindig ott tartunk, hogy kié a temető.

     

    dr. Molnár Sándor jegyző: Az egyházaké.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Olyan sok fa van, amelyiket tényleg már a síremlék tartja. Most azt az atyával beszéljem meg, és akkor levágjuk.

     

    Dósa József polgármester:Figyelj csak, én az atyával beszéltem, hogy én hozzám jöttek, hogy kivágnák a sír melletti fát, és nem enged kivágni fát.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Délelőtt beszéltem vele, azt mondta, kivágni nem engedi, de ami veszélyezteti a síremléket, azt le lehet vágni. Csak most az a kérdés, hogy ő vágja le, vagy akkor...

     

    Dósa József polgármester: Mi levágtuk a tavalyi évben is tényleg a belógókat, nekem is csak azt engedte, mert ide is jöttek. Ha megbeszéled vele, hogy kijelöli, hogy ezt a fát ki lehet vágni, nagyon szívesen kivágjuk.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Biztos nem fogja megengedni. Csak ami már rálóg.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Legallyalni lehet, azt Hruskó Laca csinálta meg tavaly vagy tavalyelőtt.

     

    Dósa József polgármester: Persze, azt megcsináltuk, csak az a baj ám, hogy átgondolatlanul mellé ültették a nagy tuját, vagy a fenyőt és már nyomja szét a sírt.

     

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem erről van szó.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Nem, igen a régi nagy öreg fáknak a gallya tényleg már .

     

    Dósa József polgármester: Persze, azt legallyaljuk.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Egyszer Lacával egyeztessünk, hogy akkor kimegyünk és megnézzük.

     

    Dósa József polgármester: Tavaly is megcsináltuk, az idén is meg fogjuk.

     

    Csordás Sándorné települési képviselő: Ennyi. Semmi más kérdésem nincs. Köszönöm.

     

    Dósa József polgármester: Ővele kellett leegyeztetni, és nekem is azt mondta, hogy csak gallyat, és csak szárazat, és csak amibe beleverik a fejüket.

    Nagy Sándor alpolgármester: Nekem volna még egy olyan felvetésem, hogy egyre kevesebbet járunk fel az iskolába valami oknál fogva, mert nem a miénk, vagy nem mi üzemeltetjük, de farsangi bál alkalmával lepődtem meg rajta, hogy eszméletlen mennyiségű fénycső hiányzik az iskolából. És polgármester úr megkérdezte, és azt mondták, hogy tavalyi évben megnézték, hogy körülbelül négyesszázezer forint értékű fénycső híja van az iskolában.

    Dósa József polgármester: Ez csak a tavalyi év.

    Nagy Sándor alpolgármester: Ez a tavalyi. Én nem mondom, hogy az, de lehet hogy a két doboz fénycsővel, az nem sok, 50 darab van benne, de ott van olyan tanterem, ahol három ha világít, akkor sokat mondok.

    dr. Molnár Sándor jegyző: Nem ad a Klik pénzt rá.

    Nagy Sándor alpolgármester: Azzal szerintem valamit érdemes volna kezdeni.

    Serfőző Lajos István települési képviselő: Oldja meg a KLIK.

    Brezovcsik Béla települési képviselő: Legelső körben írni kéne egy levelet, hogy tudják-e a problémát. Aztán második körben írni kéne ismételten.

    dr. Molnár Sándor jegyző: Tudják a problémát. Azért vannak, hogy hivatalból tudják a problémát. Igaz, Lajos?

    Több indítvány, javaslat nem hangzik el.

    A polgármester az űlést 18 órakor bezárja.

    K.m.f.

    Dósa József dr. Molnár Sándor

    polgármester jegyző

    Brezovcsik Béla

    és

    Csordás Sándorné

    jkv. hitelesítő

    testületi képviselők

     

    Tibolddaróc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8-án 16 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről (PDF)

     

    Go to top