Jegyzőkönyv

Készült: Tibolddaróc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 9-

én 16 órai kezdettel megtartott üléséről

 

Az ülés helye: Községháza- kistanácskozó (3423 Tibolddaróc, Széchenyi út 1. sz.)

 

Jelen vannak: Dósa József polgármester, Brezovcsik Béla, Markó József Csaba,

Pribéli Csaba György és Serfőző Lajos István települési képviselők.

 

Távolmaradásukat előzetesen jelezték:Nagy Sándor alpolgármester

 

Tanácskozási joggal megjelentek: Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző

dr. Molnár Sándor jegyző

 

Napirend előtt:

 

Dósa József polgármesterKöszönti a megjelent települési képviselőket és a tanácskozási joggal meghívottakat. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a Képviselő-testület 7 tagjából 6 fő jelen van – így az ülést megnyitja.

 

A Képviselő-testület a polgármester javaslatára egyhangú szavazással – 6 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – Brezovcsik Béla és Pribéli Csaba György települési képviselőket bízza meg a jegyzőkönyv hitelesítésével.

 

A polgármester javaslatára a Képviselő-testület egyhangú szavazással – 6 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – a következő napirendet fogadja el:

 

Napirend:

  1. Az elvégzett útépítés (aszfaltozás) számlájának kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosítása.

Előadó:Dósa József polgármester.

 

  1. Együttműködési megállapodás az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékével.

Előadó:Dósa József polgármester.

 

  1. Beszámoló a képviselő - testületi döntések alapján elkészített és benyújtott pályázatokról.

Előadó:Dósa József polgármester.

 

  1. Indítványok, javaslatok.

 

Napirend tárgyalása:

 

  1. Az elvégzett útépítés (aszfaltozás) számlájának kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosítása.

Előadó:Dósa József polgármester.

 

(műszaki ellenőr által leigazolt számla másolata és a műszaki átadás-átvétel jegyzőkönyve csatolva)

 

Az előadó polgármesterrövid felvezetőjében elmondja: Jön is rögtön az első napirendi pontunk, ami az elvégzett útépítés (aszfaltozás) számlájának kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosítása. Mivel ez ugye olyan összeg, hogy egyedül nem tudom elutalni, ehhez testületi hozzájárulás kell. A Zsuzsi ismertetni fogja, hogy hogyan állunk, illetve körbeadok egy számlát, mindenki végignézheti. Láttuk a múltkor a számlát, a teljesítést leigazolta a műszaki átadó, a műszaki ellenőr átvette, tehát megtörtént a műszaki átadás-átvétel.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Kollaudálta a számlát, illetve készült egy jegyzőkönyv.

 

Dósa József polgármester: Tehát most már fizetnünk kell 15 napon belül, ugyanis ezt vállaltuk a szerződésben.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Én maximálisan meg vagyok velük elégedve, amilyen munkát végeztek. Szerintem gyorsan végeztek, hát a kerítés az nyilván nem az ő érdemük, de profi módon meg lett oldva.

 

Dósa József polgármester: A műszaki ellenőr is ezt mondta. Végig mérte a hőmérsékletet, a vastagságot. Ugye ki kell fizetnünk 11.200.000.- forintot, ehhez kell pénzösszeget felszabadítani vagy átcsoportosítani.

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: Ha végignéztétek a bankszámlakivonatokat, akkor láthattátok, hogy a start munkaprogram számláján igen magas összeg van, 12.760.000.- forint. Ez egyrészt azért halmozódott így fel, mert a kolleganő, akivel meg tudtam volna pontosan beszélni, hogy mennyit vezethetek át, ő hosszabb távon táppénzen volt, és nem biztos, hogy mindig annyi pénz átvezettem a fizetéshez, mint amennyi szükséges lett volna, tehát a sajátunkból használtuk fel. Most, hogy Jutka visszajött dolgozni, akkor leegyeztettük, hogy ami két program van most, a helyi sajátosságok, a másik pedig hosszabb távú közfoglalkoztatás, és akkor mind a kettőre kaptunk előleget. Az előlegeket azt felhasználtuk, sőt Jutka úgy számolta, hogy kb. 1.800.000.- forintot fogunk még kapni e hónap végén, csak az már megint nettófinanszírozásba épül be, és az az összeg nem biztos, hogy pontosan annyi lesz. Mindegy, de valamennyit kell, hogy kapjunk. Azt mondta, hogy 1.580.500.- forint ami még dologi kiadásra szükséges, amit még ebből az összegből megkaptunk előlegként ki kell fizetni. Ha most ezeket figyelembe vettük, 12.765.000.- forintból ha levonom az 1.580.500.- forintot ami kell a dologi kiadásokra, akkor marad 11.184.000.- forint és mivel a nettó bérük olyan 3.500.000.- forint szokott lenni a közmunkásoknak havonta, persze létszámtól is függ, de most, hogy ilyen sokan vannak ennyi a nettó bérük körülbelül. Ezért úgy gondoltuk, hogy tartalékként még 2.000.000.- forintot rajtahagynánk, de akkor is marad nekünk ezen a számlán 9.000.000.- forint amit nyugodtan át lehet vezetni a költségvetési számlára, Jutka így számolta ki. Mivel az állami támogatás számlán is az előző havi nettófinanszírozásból ott maradt még rajta 3.500.000.- forint, valamint az iparűzési adó számlán is van 4.800.000.- forint, tehát én azt javasoltam Polgármester Úrnak meg Jegyző Úrral is beszéltünk róla, hogy én nem szabadítanék fel ezek alapján a pénzből, de ezt nektek kell eldönteni. Mert ezt szerintem simán tudjuk rendezni, a következő fizetéshez az állami támogatás a hónap végén megint megjön, amennyi a közmunkásokra kell, annyi biztos megmarad a számlán.

 

Dósa József polgármester: Lesznek még egyébként nagy számláink, meg van még olyan 1.650.000.- forintos ki nem fizetett számlánk, ugye?

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: Jajj azt nem kérdeztem Zsoltitól, hogy mennyi…

 

Dósa József polgármester: Azt is számoljuk, meg várunk a Bölkertől egy 500.000.- forintot a pincetetőről ami még nem lett befejezve, ugye azt költségvetési számláról kell kifizetni. Ha nagyon nagy a baj, akkor megint összeülünk és felszabadítunk pénzt.

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: Akkor is még ott van az iparűzési adó.

 

Dósa József polgármester: De hogyha esetleg az autó nyer, akkor fog kelleni pénz, most jelen pillanatban én azt gondolom, hogy nem kell felszabadítsunk, visszarakni nehezebb, mint még egy testületit összehívni, hogy felszabadítsunk valamennyi összeget. Jó?

 

A Képviselő-testület a polgármester javaslata szerint, a jelenlévő és a szavazásban is résztvevő 6 tagja egyhangú szavazásával – 6 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – meghozza a következő határozatát:

 

Tibolddaróc Község Önkormányzata

Képviselő - testületének

27/2015. (VI.09.) Kt. határozata

 

Tárgy:Az elvégzett útépítés (aszfaltozás) számlájának kifizetéséhez szükséges

pénzügyi fedezet biztosítása

 

A Képviselő-testület a Tompa út 2300 m2-es aszfaltozásának 11.176.000.- Ft összegű bekerülési költségét pénzintézeti számláján rendelkezésre álló, szabad pénzeszközei terhére biztosítja – önkormányzati tulajdonú értékpapír állományának beforgatása nélkül.

 

A Képviselő-testület felkéri és felhatalmazza az útépítés műszaki-ellenőr által leigazolt számlájának kifizetésére.

 

Határidő:2015. június 25.

Felelős:Dósa József polgármester

 

 

2.) Együttműködési megállapodás az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékével.

Előadó:Dósa József polgármester.

(együttműködési megállapodás jkv-hoz csatolva)

 

 

 

 

Az előadó polgármesterelőterjesztésében a következőket mondja el:

 

Tehát második napirendi pontunk, együttműködési megállapodás az ELTE TTK Környezet-és Tájföldrajzi Tanszékével. Erről már beszélgettünk egy testületi ülésünkön, hogy egy ilyet tervezünk vagy ilyenen dolgozunk, most úgy néz ki, hogy el is készült ez a megállapodás, itt van mindenki el tudja olvasni. Ez jövő héten pénteken 19-én 1000 órakor köttetne ünnepélyes keretek között. Hogy kik fognak ide eljönni, az Eötvös Lóránd Tudományi Egyetem Természettudományi karáról dékán helyettes, illetve intézet igazgató meg egy professzor asszony, tehát ők ezt elég komolyan veszik, itt van el lehet olvasni a megállapodás tervezetét. Tulajdonképpen bele van foglalva mit kell, nekünk segíteni kell az ő munkájukat. Anyagi hozzájárulás sem kell tulajdonképpen ehhez, illetve én annyit felajánlottam, ha megengeditek, hogy amikor itt vannak a hallgatók a terepgyakorlaton akkor megsegítjük őket egy ebéddel. Lehet, hogy erről is beszéltünk, én azt gondolom, hogy ez nekünk mindenképpen csak jó lehet. Meg le kell szervezni az elszállásolásukat, de az nem egy nagy szervezést igényel. Hátha találunk közös megoldást a problémáinkra. Azt kérték, hogy szeretnék megismerni a Képviselő-testületet is, akkor azon a pénteki napon az ünnepélyes aláírás után felmennénk a pinceoldalra, mert lesznek itt olyan egyetemi tanárok, akik még nem látták, jönnek a Corvinusról a Turisztikai Tanszékről is meg a Tájvédelmi Tanszékről is, tehát ők szakemberek, hátha valami okosságot ki tudnának találni erre, és akkor azt kérték, hogy a testülettel közösen azokkal az emberekkel akik hozzá tudnak tenni, nagyobb pincetulajdonosokkal. Szóltam Gál Józsinak a Darócok részéről, hogy alapítványt is hozzunk bele ezt kérték. Utána beszélgetnénk erről közösen. Aki teheti és részt tud venni azt megköszönöm. Péntek 1000 óra. Ugye ez még nagy kérdés, ezt most itt nekünk el kéne döntenünk, hogy erre mennyit szánunk. Azt kéne eldöntenünk, hogy mennyi pénzt szánunk erre, meg lehet ezt csinálni a Patakmenti iskolában is egy svédasztalos fogadással, vagy pedig Gál Pistinél és ezt nekünk el kell döntenünk, hogy hol gondoljuk meg mennyit. Egy listát felállítani, hogy kiket hívunk meg, megpróbáltam a Darócok Alapítványtól Brezovcsik Zsoltot, Gál Józsefet, Pribéli Attilát, az Alapítvány részéről a kuratóriumi tagok itt legyenek, illetve Pesti Ferenc, Dusza Bertalan, Sándor Csaba, Pribéli Lajos Gál Pistit a Borozóból. Valakinek kérdés? Hogyan csináljuk?

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Hány fő lesz?

 

Dósa József polgármester: Onnan 7-8 fő fog jönni, illetve akikről itt beszéltem. Még nem tudjuk pontosan, hogy ki tud eljönni, ki tudja szabaddá tenni magát. A héten még elválik. Szerintem maximum olyan 25 fő. Na mindegy, ezen még lehet gondolkodni. A konyhásokkal is beszéltem, ott is meg tudják csinálni a hidegtálat. Pistivel nem beszéltem, de biztos vagyok benne, hogy ő tud fogadni.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Szerintem azért csak vannak rendezvényeink ne terheljük őket. Van nekünk annyi pénzünk, hogy most 60-70.000.- forintot ki tudjunk fizetni.

 

Dósa József polgármester: Jaj, nem hoztuk be Zsoltitól, de nagyon sok pénzünk van egyébként.

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: Behozzam, ha megtalálom?

 

Dósa József polgármester: Hozd már be légy szíves. Valakinek van-e ezzel kapcsolatosan kérdése ezzel a megállapodással kapcsolatosan? Voltunk két hete szombaton Hercegkúton ahol nem ilyen, de hasonló pinceoldal van, Európai Uniós forrásból újították föl. Érdeklődtünk, hogy hogyan történt a dolog, tudnak-e nekünk benne segíteni. Iparkodunk tenni valamit ezért az oldalért, majd meglátjuk.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Az ellátás az komplett ellátás vagy csak ebéd?

 

Dósa József polgármester: Leszervezni kell csak, mi nem fizetünk semmit.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem fizetünk érte, csak megszervezzük, hogy itt lesz a szállás, itt lesz az étkeztetés.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Mint ahogy most is?

 

Dósa József polgármester: Most is ezt csináltam. Mondták, hogy 14 fő jön, én beszéltem Borika nénivel, hogy ekkor jönne 14 fő, vagy aki éppen tudta fogadni. Pesti is fogadott. Ez az ebéd is csak akkor, hogyha hétvégére esik meg van konyha.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Egyébként is főznek a konyhán.

 

Dósa József polgármester: Jó, nyilván ez plusz költség ez tény, de kaptunk térképet, sőt lesz terepgyakorlat augusztus 14-től a Térképészeti Tanszék fog itt lenni egy egész hetet. 14 ember jön, hogy adjunk nekik feladatot, tehát ezen is érdemes gondolkodni, mert úgy írják ki a…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Fel van sorolva az egyenként, azt el lehet mondani nem?

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: Hogyne lehetne.

 

Dósa József polgármester: Nincs a végén összesítő?

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: Nincs.

 

Dósa József polgármester: Nincs a végén összesítő, nem olvasom fel számlánként, de ha valakit érdekel, akkor meg tudja nézni. Tehát akkor jövő héten pénteken június 19-én 1000 órától. Aki teheti jöjjön el, addig meg megbeszéljük hol lesz a helyszín, meg egyáltalán tudja-e Pisti vállalni, majd még megkérdezem tőle, csak addig nem akartam, amíg meg nem beszéltük. Sőt, lehet, hogy még újságírót is hozni kéne, mert ez elég nagydolog, hogy egy ilyen kis önkormányzattal köt megállapodást egy ilyen nagy cég.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Az Északnak simán lehetne írni.

 

Dósa József polgármester: Az 50.000.- forint.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: A helyzet az, hogy ezt nem fizetjük meg, de ha ők ezt hírértéknek tekintik, akkor külön pénz nélkül is írhatnak egy cikket rólunk. Ez ilyen egyszerű.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Tájékoztatni kell őket, hogy itt ilyen lesz és vagy kijön az újságíró vagy nem.

 

Dósa József polgármester: Megpróbálom majd, van egy telefonszámom. Szerintem, ha senkinek semmilyen kérdése nincs, akkor áttérnénk…

 

Novák Sándor települési képviselő: Nekem volna még ehhez kapcsolódóan, hogy a Bori néninél a szállásolás. Én tegnap este szolgálatba voltam, láttam hogy mind a két szomszédjánál derékig érő gaz van. Le kéne kaszálni, hogy lássák, hogy szép a környezet.

 

Dósa József polgármester: Fel kell őket szólítani.

 

Novák Sándor települési képviselő: Valamit csinálni kell, nem azt mondom, hogy mi kaszáljuk le, de ez ha oda mennek Bori nénihez…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Igazándiból, először a közterületet is le kellene kaszálni.

 

Dósa József polgármester: Sanyi, nem győzzük a sajátjainkat kaszálni. Megy minden kasza folyamatosan.

 

Novák Sándor települési képviselő: Mind a két porta nagyon csúnyán néz ki. A vendégek, ha jönnek, az…

 

A Képviselő-testület határozat hozatala nélkül zárja le a 2. napirend tárgyalását.

 

3.) Beszámoló a képviselő - testületi döntések alapján elkészített és benyújtott pályázatokról.

Előadó:Dósa József polgármester.

 

Az előadó polgármesterrövid felvezetőjében elmondja:

 

Akkor a harmadik napirendi pontunk beszámoló a Képviselő-testületi döntések alapján elkészített és benyújtott pályázatokról. Itt van a komplett pályázat, ezt is meg lehet nézni, ezek ma elmentek, ma volt határidős. A főbb számokat mondom, meg hogy mit akarunk megvalósítani, vagyis ezt tudjuk is, mert megbeszéltük. Az egészségház felújítása, ugye amit megbeszéltünk. Héjazat csere, szigetelés, födémszigetelés, nyílászárók cseréje, fűtéskorszerűsítés, vízvezetékhálózat-elektromos hálózat korszerűsítés.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Utólagos hőszigetelés.

 

Dósa József polgármester: Igen. Ez komplett bruttó 11.175.991.- forintba kerül. Ebből az önrész…

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: Nem nem, ez az igényelhető.

 

Dósa József polgármester: Ja, és akkor ehhez jön hozzá az önrész, 588.210.- forint. Ennek itt a komplett terve, ugye költségvetési tervet kellett hozzá készíttetni, ezt 30.000.- forintért csinálta nekünk az Orosz János. Illetve van a belterületi utak felújítása, ez érinti a Kossuth utat, a Széchenyi utat a templomig. Az a baj, hogy ez a pályázat csak azt engedi, tehát útfelújításnak az minősül, hogyha aszfaltos utat újraaszfaltozunk. Makadám utat, tehát ilyen zúzott köves utat nem lehet leaszfaltozni ebből a pályázatból. Ez a pályázat 15% önrészes, 15.000.000.- forint a maximálisan igényelhető összeg. A Kossuth utat érinti 3 méter szélességben, ott van egy forduló illetve belefért, bár ezt nem beszéltük meg, sőt a tervezőnek is mondtuk, hogy odáig. De onnantól megcsinálta Gál Éváékig 2,2 méter szélességben. Tehát ez belefért, ez így 12.695.000.- forint + 2.240.000.- forint az önrésze.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Összesen akkor 17.000.000.- forint ugye?

 

Dósa József polgármester: Nem, ez nem lépi túl a 15.000.000.- forintot.

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: 14.936.011.- forint. Az igényelt összeg 12.695.609.- forint.

 

Markó József Csaba települési képviselő: És ezt vállalja is valaki ennyiért?

 

Dósa József polgármester: Ez egy költségvetési terv.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Oké, csakhogy …

 

Dósa József polgármester: De ez nincs annyi négyzetméter, mint ez volt.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Nincs annyi a Kossuth út végig?

 

Dósa József polgármester: Ez csak 3 méter szélességben, ez meg 5 méter meg 4 méter szélességben.

 

Markó József Csaba települési képviselő: 4 méter meg 3 méter volt nem?

 

Dósa József polgármester: Ez 5 méter meg 4 méter.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: A Kossuth út az egy keskeny út.

 

Dósa József polgármester: De egyébként itt van a terv, be van rajzolva hány méter…

 

dr. Molnár Sándor jegyző:

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: A fordulótól Battáéktól Gálékig az hány méter?

 

Dósa József polgármester: Nem tudom Csabi.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Csak hogy azt nem lehetne máshova?

 

Dósa József polgármester: Annyira rövid idő volt rá ugye, hogy… Mondom még Jegyző Úr is ott volt, együtt mentünk el.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Az még olyan 100 méter legalább.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Van annyi.

 

Dósa József polgármester: A térképen biztos, hogy rajta van.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Nincs jelentősége, ne keresd.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Teljesen mindegy.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Ha nyert a pályázat csak azt lehet megcsinálni, amiről a pályázat szólt.

 

Dósa József polgármester: Egyébként megmondom őszintén én sem gondoltam, hogy bele fog férni. Ebbe még benne van az ő tervezési költsége is, meg a műszaki ellenőrzési költsége is.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: De azt mondta, hogy ezt ennyiből meg lehet csinálni, tehát ő világ életében útépítéssel foglalkozott…

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: De van rálátásunk, hogy hány négyzetméter az egész.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Így most fejből nem tudom, de mindjárt mondom. Utanként van megbontva, egyszer van Széchenyi. Mindjárt megkeresem, addig menjen tovább az ülés, máris megkeresem.

 

Dósa József polgármester: Meg volt még egy gyermekétkeztetési pályázatunk, amire 23.698.000.- forintot igényelnénk és az ehhez kapcsolódó önerő 1.247.300.- forint lenne. Ennyi pályázatunk van most beadva, illetve itt van az autós pályázat, már most ideért a többi melléklete is, hogy mit takar pontosan az az autó amit igényeltünk. Ez egy 82 LE Kombi T5-ös VW Transporter 2.0-es motorral.

 

Markó József Csaba települési képviselő: 82 csak?

 

Dósa József polgármester: Nem fért bele a másikba. Fehér színű, olyan alap felszereltségekkel, amiket tudnia kell.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Versenyezni akartok vele vagy mi?

 

Markó József Csaba települési képviselő: Nem, de azért…

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Nem, de először arról volt szó, hogy 102 LE lesz.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Kácsra feljárni 1-2 évig a gyerekekért szerintem tökéletes.

 

Dósa József polgármester: A köbmétereket írja, hogy mennyi aszfalt kell rá. Meg a padkára írja a négyzetmétert 10 cm vastagságban.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Igen, a padkánál ott négyzetmétert ír, a másiknál pedig csak köbméterbe írja, hogy mennyi kell az útfelületnek a kezelésére.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Azt írták, hogy milyen hosszú az út, a Kossuth?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Mérte pontosan, csak…

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ott is olyan 5-7 centiméter vastag, ugyan ez a vastagság van.

 

Dósa József polgármester: Hogy is volt, az egyik út az 515 méter volt, a másik meg 100 valamennyi, és 3 méter szélességben meg még belefért az árba, ezért adta hozzá.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Akkor olyan 2000 nm.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Akkor belefér a 15.000.000.- forintba.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Tehát ő ilyet ír, ahogy ugye költségelve vannak dolgok, hogy föl-és mellékutak bitumenes burkolatának készítése, hengerelt aszfalt kopóréteg készítésével stb. és itt 100,3 m3 ad meg. Négyzetmétert nem emleget.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Én azt mondom, hogy ne járjunk rajta, mert még nem nyertük meg a pályázatot.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Persze, hát még nem nyertük meg, de azt mondta a Kékesi, ha megnyerjük, hogy ebből az összegből meg is lehet csinálni. Egyedül a padkánál hozza a négyzetmétert.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: 25:24 ez a költség, ráérünk majd akkor vitatkozni. Lehet szélesíteni is az utat.

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: Nem a tulajdoni lapon van esetleg, hogy hány négyzetméter?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: De a tulajdoni lapon van, azon láttuk. Nézd meg, mert én nem látom.

 

Dósa József polgármester: Egyébként a védőnőnél is 3% tartalék be van tervezve.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Egy pillanat, a Kossuth út egy része, de ebbe benne van az árok meg minden más, ami…

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: De várjál, mert még hozzá jön a másik is.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: De az csalóka, tehát az…

 

Dósa József polgármester: De az háztól-házig, járda minden benne van Zsuzsa. Az nem önkormányzat…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Benne vannak az úttartozékok is, a padka, az árok meg nem tudom még mi. Na most nyilván, hogy ő az árokkal például…

 

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző: Én erre emlékeztem, hogy valahol láttam.

 

Dósa József polgármester: Ezzel kapcsolatosan van-e valakinek valamilyen kérdése? A pályázat már bement a múlthéten vagy két hete, amikor testületin beszéltünk róla.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Igazándiból 4 célra adtunk be pályázatot, és ebből még nincs elbírálva egyik sem.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Milyen határidővel bírálják?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Ez lényegében június végéig.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Akkor e hónap?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Igen. Megtörténne, de most hogy ez őket mennyire köti vagy mennyire nem, én azt hiszem, hogy itt nekünk nem a határidő lenne a fontos, hanem az, hogy nyerjünk. Ha esetleg ez később derül ki, abból sem lenne semmi gond. Egyetlen egy pályázattal kapcsolatban, a gyermekétkeztetésről szólóval jött vissza, hogy befogadták a pályázatot, megkezdték az ellenőrzését, bírálatát, hiánypótlást nem kértek még.

 

A Képviselő-testület a 3. napirendi pont tárgyalását is határozat hozatala nélkül zárja le.

 

4.) Indítványok, javaslatok.

 

Dósa József polgármester: Nekem még annyi volna, hogy készülünk a „Víg Daróci” Pincék Főzőfesztiváljára és elkészültek már anyagok. Hogyha valaki szeretné megnézni vagy beleszólni, hogy jó vagy nem jó, mert ezeket most már vinni kéne a nyomdába. Meg lehet nézni, a lányok összeállították. Körbe is adom. Kimegyek máris jövök egy pillanat.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Ez itt mindegyik helybe készült, a lányok készítették és majd megy a nyomdába.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Hogy lett elgondolva ez a pohár? Fizetek 1500.- forintot és ha nekem Csabinak a bora tetszik akkor megiszok 3 litert a másik helyen meg….

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem nem.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem így szokott ez lenni.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: De ezt a pince tulajdonosok döntötték el így, az önkormányzatnak ehhez semmi köze.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Jó, az én pincémben nem fognak inni.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Én is azt mondtam, hogy ez így nem biztos, hogy jó.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Beszéljétek meg Lajos.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ebbe nekünk sok beleszólásunk nincs.

 

Dósa József polgármester: Mi a baj?

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Hogy 1500,- forint a pohár és utána annyit iszik korlátlanul amennyit akar.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: De ez nincs leírva, hogy korlátlanul lehet fogyasztani.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Azért mondom, hogy ebbe a testületnek semmi beleszólása nincs.

 

Dósa József polgármester: Persze, ezt a nyitott pince tulajdonosok döntötték el.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Lehet, hogy a pince tulajdonos azt mondja, hogy ebből iszol egy fél litert és nem jössz többet kész vége.

 

Dósa József polgármester: Nem, hát ők így döntöttek, hogy ne a dugós módszer legyen. Meg egyszerűbb egyébként így eladni a poharat. Nem kell a poharat is eladni meg a dugót is.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Meg hát egyébként ez csak borkóstolásról szólna, tehát amivel meg akarja kínálni a gazda, akkor a kóstolás az mindenből egy pohár bor és jó éjszakát. Az én értelmezésem szerint. Van neki 2 fajta bora vagy 3 fajta bora, megkóstolok ebből is egy pohárral meg abból is egy pohárral és onnantól kezdve vége szerintem.

 

Dósa József polgármester: Még esetleg valakinek hogyha olyan eszébe jut akinek meghívót küldjünk, van egy lista, hogy kinek szoktunk általában, akikkel azóta kapcsolatban vagyunk. Átakarjuk adni a pénteki napon a szabadtéri színpadot, elhívni a Munkaügyi Központ Kirendeltség Vezetőjét. Lehet neki is küldtünk nem néztem még a listát. Lehet el sem vállalja.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Viszonylag közel van a kettő egymáshoz.

 

Dósa József polgármester: Mindegy, hát most egy meghívó az nem egy olyan nagy költség. Magunknak nyomtatjuk, bár ezt a kiadványt nem tudjuk magunknak kinyomtatni. Meg plakátot nyomtatnánk még A3-t, mert azt nem tudunk színesbe mi. A többit azt meg tudjuk magunknak csinálni.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Az információ az hol lesz?

 

Dósa József polgármester: Gál Pistivel szembe, ott bent a közben.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Azt lent kell a hordónál.

 

Dósa József polgármester: De Csabi ha valaki fent van menjen le mert ott lesz segítség, utána meg menjen vissza aki körbevezeti.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Csak akik a Szucskóéhoz meg a többihez akarnak menni az pont az ellenkező irány. Tavaly is rossz helyen volt idefent. Kocsival lent megállnak, és onnan tudják… De ez az én véleményem.

 

Dósa József polgármester: Nagyon ki fog esni. Nem fogják megtalálni. Aki már egyszer megkajált és a Szendi Jenő pincéjébe jön az nyilván nem fog lemenni, hogy megkeresse. Ha poharat akar venni akkor menjen le és utána menjen vissza, hogy nálatok tudjon inni? Annak központi helyen kell lennie.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: A falu közepe van a központi helyen.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Az a központi hely.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ha most kocsit nem engedünk fel, akkor…

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Javarészt az emberek úgy is lentről jönnek…

 

Dósa József polgármester: De aki már fent van és poharat akar venni, annak le kell sétálnia és utána visszamennie, hogy Dusza Bercinél tudjon inni.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: De egyszer fel kell menni.

 

Dósa József polgármester: Aki a pinceoldalról jön…

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: De egyszer fel kell menni ebbe igaza van bátyának.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Ott megy el először.

 

Dósa József polgármester: Akkor oda nem teszünk ahol volt, a színpad mellé, de itt amellett kell, hogy elmenjen.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Volt egy időben, hogy a hordó előtt volt, szerintem az is jó helyen van még.

 

Dósa József polgármester: Oda akarjuk rakni most.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: De ha valaki a Szucskó pincéjébe akar menni, akkor azt nem nagyon érdekli szerintem a rendezvény.

 

Dósa József polgármester: Ezt meg úgy akarjuk, hogy 1600 órakor indul visszafelé egy menet a Szucskó pincéjétől egy ilyen zenés. Népdalkörrel meg a táncosokkal, és akkor csatlakoznának a vendégek, és mire a rendezvény beindul, akkor mindenki menne oda. Ez volna a jó.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: És a vendégvárás ott a Dusza pincéjében az mi lesz?

 

Dósa József polgármester: Ebéd lesz 1300órakor, ami eddig is szokott lenni. Két alkalommal már ott volt. Ha esetleg valakinek van ötlete, hogy kiket kell oda meghívni, akkor…

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: A pincék nyitva tartása az?

 

Dósa József polgármester: Azt mindenkitől kértem, hogy ő mondja meg, hogy mettől meddig lesz nyitva meg mettől meddig fogad vendéget. Pesti Ferenc például ő azt mondta, hogy 1300 óráig, mert utána a saját vendégeivel akar foglalkozni. Más azt mondta, hogy 1600 óráig.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: És az információs sátornál akkor le kell adni nekünk?

 

Dósa József polgármester: Nem, ezen kell rajta lenni, mindenkitől kértem, hogy legyen rajta. Azért kiadvány. Szinte mindenki leírta, hogy mettől meddig akar nyitva lenni. Valaki fél óránként vezet, valaki csak délbe nyit. Senkire nem lehet ráerőltetni, ez is nagy segítség, hogy nyitva lesz ennyi pince. A tiétek például nincs rajta. A Megyei Könyvtártól kapunk 180.000.- forintot, erre a rendezvényre. A színházi fellépők már velünk kötik meg a szerződést, tehát azt nekünk már nem kell kifizetni. Igaz, hogy 4 rendezvényt kell 180.000.- forintból megcsinálnunk, de majd a maradék 30.000.- forintból csinálunk még hármat. 180.000.- forintot adnak nekünk, 4 rendezvényre. Nekem ennyi lett volna, köszönöm szépen. Esetleg valakinek valami kérdése vagy felvetése?

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nekem lenne egy felvetésem, hogy gondolkozzunk már el azon, hogy nem kellene valamiféle kis csendrendeletet alkotni, mint ahogy van a tűzgyújtási meg egyéb más rendeletünk, mert megmondom őszintén, hogy vidéken lakunk. Istenítjük, hogy milyen szép csendes környezetben élünk, de télen a láncfűrész szól reggel 600 órától este 2100 óráig vagy 2000 óráig, nyáron meg korlátlan mennyiségben működik a fűnyírózás, úgy mondom, hogy a motoros fűnyíró az még az hagyján, de a fűkasza az kicsit idegesítő. Építkezések szombat, vasárnap. Bár több lenne belőle, de végig kellene gondolni, hogy nem lehetne ezen valami kis pa……37:35 vetni, mert azért mondjuk illetlen dolognak tartom a vasárnapi zajongást, meg szombat délután is, mert valaki egy kicsit pihenni akar. Természetes dolog, hogy ezt akkor utána be is kell tartani.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Nem biztos, hogy be kell tartatni.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem biztos, hogy nem lehetne betartani.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Vannak erről országosan érvényes jogszabályok, ahol gyakorlatilag lakóövezetre nézve decibelekben van meghatározva az a zajszínt, ami még kelthető, illetve amit az ott lakóknak el kell viselniük. Azt tudom megígérni, hogy megnézem a szabályozást, hogy milyen felhatalmazást ad az önkormányzatnak, a tekintetben hogy ezt a fajta területet szabályozza. Ha van ilyen felhatalmazás ebben a kérdésben, akkor természetesen az önkormányzat annak a keretei között alkothat rendeletet. Csendháborítást, azt el lehet követni fényes nappal is, még hozzá akkor, hogyha valaki akkora zajt kelt, amivel túllépi a meghatározott zajszintet, de ez természetesen ez nem úgy állapítandó meg, hogy főre, hanem mérni kell.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nekem nem a decibellel van itt problémám, hanem…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Hanem a napszakkal, hogy hétvégén csinálja.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ezt mindenképpen egy helyi rendelettel kellene átgondolni, hogy most ez lehetséges vagy nem.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Megnézem Lajos.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Viszont akkor műszer nélkül nem lehet bírságolni, ez azt jelenti.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Én nem azt szeretném, hogy bírságoljanak, aki megérti megérti, aki nem meg nem.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Az oké.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ha tíz emberből már 8 nem fogja csinálni akkor az már jó dolog.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Megnézem Lajos és a legközelebbi testületi ülésen feltétlenül elhangzik ezzel kapcsolatosan egy tájékoztató. De téged soron kívül is fogadlak.

 

Dósa József polgármester: Mert egyébként lehet, hogy csak ennyi kell, hogy rászól a szomszédra, hogy tudod-e ám, hogy most nem nyírhatnál füvet és akkor legközelebb már szombaton már nem fog. Jegyző Úr utána néz ennek. Egyébként én azt hiszem, hogy a Csabi rendeletében is, amit adott abba is benne van.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: De ez tartalmazza például a Barna Cipósat is egész nap hallgatni, meg a kis Vukot. Szerintem az is borzasztó, mert…

 

Dósa József polgármester: De más meg igényli, mert arra megy ki. Fel kell mérni, hogy a faluban kinek van erre szüksége.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nekem van egy nagyon jó ötletem, összeállunk itt 20-25-en autósok és különböző kazettákat vagy cd-ket berakunk a lejátszóba és…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Az csendháborítás.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: A Family Frost egy német cég, gondolom náluk egy kialakult kultúrája van ennek, hogy ő ahol megáll nyom egy dallamot és kész ennyi, és mindenki tudja, hogy itt van a Familys a faluban. Nem az, hogy jön a Barna Cipó meg a gázos és egész nap csak tolja a zenét meg a zöldséges is és akkor azt ki nem kapcsolja, csak amikor ő eladja a kenyerét akkor kapcsolja ki.

 

Dósa József polgármester: Meg kell hozni akkor ezt a rendeletet.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Nézze Jóska, ha felhatalmazása van az önkormányzatnak, akkor a felhatalmazás kereti között járhat el, mert…

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Én nem azt mondom, hogy ne zenéljen, én nem azt mondtam, csak 5 másodperces snittet nyomjon ahol megáll vagy valami, ennyi.

 

Dósa József polgármester: Még annyit hagy mondjak, hogy volt Bükk kupa, ugye a múltkor azt mondtam itt, hogy nem lesz. Megtartottuk, csak később jelezték azok, akik erre meg voltak hívva. Azt beszéltük, hogy akkor a diáknapra adjuk a pénzt, de így akkor nem, mert a Bükk kupát tulajdonképpen azt az önkormányzat állta. Meg beszéltünk itt a milyen kislányról, hogy őt haza lehetne hozni, de ők Mezőnyárádon vásároltak házat. A Hazadi Alexandra kislánya most lesz első osztályos, de nem fognak hazajönni, mert már vásároltak Nyárádon házat. Esetleg ha valakinek van valamilyen elképzelése, hogy esetleg berakni valakit a megürült lakásba. Meg egy olyan kérdés érkezett felénk, bár még hivatalosan nem, hogy egy Tanárnő továbbképzésen szeretne részt venni, hogy ehhez hozzá tudunk-e járulni anyagilag?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Akarnánk tudni többet a továbbképzéséről, mit tanul, hol tanul, mennyiért tanul, mekkora támogatást vár tőlünk, stb.?

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Daróci származású?

 

Dósa József polgármester: Daróci egyébként.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Ki ő?

 

Dósa József polgármester: Szabad mondani?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Miért ne lehetne.

 

Dósa József polgármester: Ágfay Ágnes, de még föl sem vették a főiskolára. Mondtam neki, hogy én ezt nem dönthetem el egyedül.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Mit szeretne tanulni?

 

Dósa József polgármester: Fejlesztő pedagógus vagy valami ilyesmit.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: A fejlesztő pedagógus az más.

 

Brezovcsik Béla települési képviselő: Túl vagyunk már egy ilyenen, úgyhogy valószínűleg lehet, hogy ezért.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem, ha fejlesztő pedagógusnak veszik fel, akkor azt kell neki végigcsinálni. Ez ilyen egyszerű.

 

Brezovcsik Béla települési képviselő: Volt olyan, aki beszédkészség fejlesztőn volt és mégis vezetői képesítést szerzett.

 

Dósa József polgármester: Nem is tudom pontosan, hogy mit akar, mert nem mondta. Mondtam neki, hogy írja le, és akkor majd utána tud vele foglalkozni a testület.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Így van, mivel nem tudjuk pontosan a költségeket. Nyilván ezt ismernünk kell hozzá.

 

Dósa József polgármester: Na, nekem szerintem más nincs.

 

 

Markó József Csaba települési képviselő: A Dózsa György meg a Széchenyi sarkán a híd a presszónál vagy presszó után az le van szakadva.

 

Dósa József polgármester: Már legalább háromszor mondtam Lacáéknak ma is.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Március 15-én néztük.

 

Dósa József polgármester: Tudom.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Valamit először tenni kéne, mert így beomlik. Gödör van alatta.

 

Dósa József polgármester: Akkor ott ki kell szedni a hidat.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Ott csak egy áteresz van nem?

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Semmi.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Semmi más?

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem funkcionál.

 

Dósa József polgármester: Akkor be kell tölteni és kész. Oda komoly hidat építeni többe fog kerülni. Bele kell önteni, ha besüllyedt megint öntünk bele. Valakinek még valamilyen kérdés?

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Itt az Oczella féle porta előtt…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Azt mi szoktuk tisztogatni.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Mondtam már Lacának is, a fiúknak is, hogy…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Mi szoktuk tisztogatni.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Legalább olyan helyen, ahol vágják a füvet. Nagy gaz volt itt az Oczella portánál is. Akkor menne velük két asszonyka és kidobálnál oldalra amit bele aprítanak.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: De nem is tartana sokáig.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Csúnya az út, félig itt vágják, másik oldalon is belevágják. Most nem mondom, hogy a pincénél… De azért van egy-két frekventált hely, ahol le lehetne takarítani főleg az árkot kitakarítani.

 

Dósa József polgármester: Szokták egyébként a járda mellett, csak hát oda nem érnek oda.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Itt már ki van locsolva a virág.

 

Dósa József polgármester: Ki van locsolva?

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: De most ezt nem azért mondom, de ha megnézed, most mondani kell ezeknek az embereknek?

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Mondani kell sajnos nekik Lajos.

 

Dósa József polgármester: Én annyit szoktam nekik mondani, hogy locsoljanak, nem szoktam megmutatni, hogy hogy kell locsolni.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Jó, csak ha már kétszer meglocsolják, azt illik egyszer átkapálni is.

 

Dósa József polgármester: Szokták kapálni szerintem.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Majd megnézed utána jó? Nem kell, hogy igazat adjál. Apró dolgok ezek, csak nem tudom, hogy hogy lehetne ezekbe az emberekbe egy kicsit tudatosítani, hogy…

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Sehogy Lajos.

 

Brezovcsik Béla települési képviselő: Felnőtt emberek, ha eddig nem tanulták meg, ezután sem fogják. Hiába mondod el, megérti, tudja miről van szó és meg sem úgy csinálják.

 

Markó József Csaba települési képviselő: Hogyha megérti.

 

Brezovcsik Béla települési képviselő: Fölösleges. Mindenki tudja, hogy mit kéne csinálni. Biztos otthon is így csinálja.

 

Dósa József polgármester: A paradicsom karót azt másodjára tudták úgy felkarózni vagy felkötni ahogy kellett. És lányok csinálták.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Mert nem csinálták egyszerűen, nem csinálták otthon még. Biztos vagyok benne.

 

Brezovcsik Béla települési képviselő: De ezek jártak iskolába. Káposztát tudnak palántázni, paradicsomot kötni. Ezek jártak tanfolyamra. Akkor mit tanult? Semmit. Ezt nem is kéne tanítani, ezt alapból tudni kéne.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Hát nem is kellene ezt tanítani.

 

Dósa József polgármester: Most egyébként két emberrel van baj. Éppen ma mondtam Jegyző Úrnak, nem tudom, hogy mit kéne velük csinálni. Az egyik Kurcsik Tibor a másik meg Kocsis Mihály. Elfekszenek egész nap.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Azért a pénteki színpadépítés se volt egy piskóta.

 

Dósa József polgármester: Csabi, senki nem dolgozik úgy, de ők egész nap semmit nem csináltak.

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Igen?

 

Dósa József polgármester: Egész nap ott feküdtek a Szabó Jani háza előtt a hűvösben. Én láttam, hogy mit csináltak.

 

Novák Sándor települési képviselő: És hogyha külön tennénk őket? Hátha úgy látnánk valami eredményt.

 

Dósa József polgármester: Azt mondták, hogy inkább ne is…

 

Pribéli Csaba György települési képviselő: Meleg volt biztos.

 

Dósa József polgármester: Most már igaz, hogy csak naponta egyszer, de hordunk nekik szódát.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem ahhoz szoktak hozzá.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nekem van egy jobb ötletem. Ha lemegy a pincefőző, akkor egyszer ilyen témában dugjuk már össze a fejünket. Nem neked kell ezt magadba felvállalni, mindannyiunknak kötelessége kiállni oda az emberek elé, és megmondani a szemükbe, ne legyen magára …. nem esik ilyen elbírálás alá, de elvárunk mi is valamit. Ne csak ők várják el, tehát itt azért lehetne beszélni az óradíjról, hogy a 8 óra helyett dolgozunk 4 órát. Aki elmegy másirányba dolgozni 8 órát, ha annak kiszoroznánk az óradíját, akkor lehet, hogy idebillenne a mérleg.

 

Dósa József polgármester: Lajos bá, higgye el, ezt elmondtuk.

 

Serfőző Lajos István települési képviselő: De Józsi én nem akarok ebből vitát. Nem neked kell, hanem mindannyiunknak kell ezt elvállalni.

 

Dósa József polgármester: Én csak örülök neki. Nekem meg vannak azok az emberek, akik mindig táppénzen vannak.

 

Indítvány, javaslat, más bejelentés nem hangzik el.

 

A polgármester az ülést 17.00 órakor bezárja.

K.m.f.

 

Dósa József                  dr. Molnár Sándor

polgármester                 jegyző

Brezovcsik Béla

és

Pribéli Csaba György

jvk. hitelesítő települési képviselők

Go to top