Jegyzőkönyv

Készült: Tibolddaróc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február

12- én 16 órai kezdettel megtartott üléséről

 

Az ülés helye:Községháza- kistanácskozó (3423 Tibolddaróc, Széchenyi út 1. sz.)

 

Jelen vannak:Dósa József polgármester, Nagy Sándor alpolgármester, Brezovcsik

Béla, Markó József Csaba, Novák Sándor, Pribéli Csaba György és Serfőző Lajos István települési képviselők.

 

Tanácskozási joggal megjelentek:Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző

dr. Molnár Sándor jegyző

Napirend előtt:

 

Dósa József polgármesterköszönti a megjelent települési képviselőket és a tanácskozási joggal meghívottakat. Bejelenti, hogy Markó József Csaba települési képviselő később fog jönni, mivel úton van hazafelé a fővárosból – így érkezése után fog bekapcsolódni a munkába.

 

a polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert a Képviselő-testület 7 tagjából 6 fő jelen van – így az ülést megnyitja.

 

A Képviselő-testület a polgármester javaslatára, egyhangú szavazással – 6 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – Brezovcsik Béla és Novák Sándor települési képviselőket bízza meg a jegyzőkönyv hitelesítésével.

 

Ezt követően a Képviselő-testület – a polgármester javaslata szerint, egyhangú szavazással – 6 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – fogadja el az ülés napirendjét – a következők szerint:

 

Napirend:

 

  1. Az Önkormányzat 2015. évi költségvetésének elkészítéséhez szükséges előzetes egyeztetés.

Előadó:Dósa József polgármester.

 

  1. Önkormányzati tulajdonú ingatlanok, épületek bérleti díja.

Előadó: Dósa József polgármester.

 

  1. 2015. évi belső ellenőrzési ütemterv elfogadása.

Előadó:dr. Molnár Sándor jegyző.

 

  1. Pályázati lehetőségek.

Előadó:Dósa József polgármester

 

  1. Indítványok, javaslatok.

 

Napirend tárgyalása:

 

  1. Az Önkormányzat 2015. évi költségvetésének elkészítéséhez szükséges előzetes egyeztetés.

Előadó:Dósa József polgármester.

(számszaki anyag a jkv.-hoz csatolva)

 

Az előadó polgármesterrövid felvezetőjében elmondja:Biztos mindannyian tudjátok, szó volt róla, hogy 15-ig nekünk elő kellet terjesztenünk egy költségvetést és akkor ezt lesz időnk még elfogadni, megvitatni, beszélgetni róla. Ez ma készült el, azért nem kaptuk meg korábban, mert szerintem egy fél órája lett kész, Zsuzsa el volt foglalva a PM infóval, meg más egyéb határidős zárásokkal. Én erről nem is nagyon mondok többet, Zsuzsa fogja tudni elmondani nekünk a lényeget, és tőle lehet kérdezni.

 

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Tehát még ez egy nagyon képlékeny költségvetés, de most azért vagyunk itt, hogy átbeszéljük esetleg. Sok minden van még függőben, többek között a szociális kiadások, amivel kapcsolatban márciustól vagy hogy kell rendeletet alkotni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Február 28-ig kell és az majd március 1-jével lép hatályba.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Tehát nagy kérdés itt a szociális pénzbeli ellátások, mert erre ebben az évben igen magas összegeket kaptunk.

dr. Molnár Sándor jegyző: Mondd el az összegeket, hogy ezek hogy tevődnek össze, jó?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Az egyik összeg, amit eddig is minden évben kaptunk a szociális pénzbeli ellátásokra, az 7.893.660.- Ft és plusz kiegészítő támogatásként kaptuk még a 8.742.524.- Ft-ot. Tehát a múlt évben ilyen kiegészítő támogatás nem volt. De meg is van szigorúan határozva, hogy ezt mire lehet felhasználni, ha gondoljátok, akkor majd azt is felsoroljuk.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ezt el kellene mondani azért Zsuzsa, mert ez annyira fontos és annyira új, hogy a pénzügyeseknek is egyeztetniük kellett az államkincstárral, illetőleg egymással is, mert mint ma kiderült, az e címen kapott összegek még kapcsolódhatnak a közfoglalkoztatáshoz is, a Zsuzsa majd el fogja mondani, hogy hogy.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Az a lényege, hogy a kincstár ezeket az állami támogatásokat általában mindig kötötten adja, tehát meghatározza, hogy mire lehet felhasználni, pontosabban, nekünk olyan kormányzati funkcióra kell könyvelnünk, amit Ő meghatároz, hogy azon a funkción lehet ezzel kapcsolatos kiadásokat szerepeltetni. Na, most ez a 8.700.000.- Ft, erről azt írja, hogy felhasználható a közfoglalkoztatási feladatok egyéb állami támogatással nem fedezett részére. A Polgármester Úr említette, hogy lesz talán olyan Munkaügyi Központ által támogatott közfoglalkoztatási program, ahol nem kapjuk meg teljes 100%-ban a támogatás összegét, valamennyivel nekünk kell kipótolni.

Dósa József polgármester: 15%-kal.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Ezt a 15%-ot be lehet ide építeni, ha erre a kormányzati funkcióra lesz könyvelve, akkor elfogadják ennél kiadásként. Ezen kívül lehet még gyermekétkeztetés térítési díjának szociális alapon történő egyedi mérséklésére vagy elengedésére. Van olyan település, ahol az egy vagy két gyerekes családok is kapnak ilyen támogatást, étkezéshez támogatást az önkormányzattól.

dr. Molnár Sándor jegyző: Egyébként nem járna nekik a törvények alapján, de az önkormányzat a rendeletében mégis úgy akar dönteni, hogy majd ad, egyébként nem titok, Mezőkeresztesről van szó itt.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Az önkormányzati helyi hatáskörű pénzbeli és természetbeni ellátások nyújtására, valamint az állampolgárok lakáshoz jutásának települési önkormányzatok általi szociális alapon történő támogatására használható. És akkor itt fel van sorolva, hogy milyen kormányzati funkciókra kell ezeket könyvelni.

Dósa József polgármester:Ezzel később majd foglalkozunk is egy napirendi ponton belül is.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: A többi, nem is szakfeladatok ezek itt, végül is ezek nem lettek kijavítva, ezek kormányzati funkciók már, amik itt fel vannak sorolva. Azoknál a kiadások, bevételek úgy lettek tervezve, hogy figyelembe vannak véve az előző évi teljesítések. Valamikor beszéltem én itt arról, hogy minden teljesítéshez előirányzatnak kell lenni, és akkor most nagyon át kell gondolni, hogy esetleg várható - e még valahol nagyobb kiadás vagy tervezünk - e még valahova pluszba, mert ha nem lesz előirányzata, és nem tudjuk esetleg valahonnan lecsípni, ahol megmarad, akkor ugye nem tudjuk a kiadást sem teljesíteni. A zöld területtel való gazdálkodás, hogy ha esetleg valaki rá akar kérdezni, ott ilyen traktorral kapcsolatos kiadásokat, főleg a traktornak az üzemanyag fogyasztása, meg még más kiadások is vannak.

dr. Molnár Sándor jegyző: A karbantartása.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen, meg esetleg a műszaki vizsgáztatása vagy biztosítási díjai. A közmunkaprogramnál, mivel akkor még azt beszéltük, hogy ez 140.000.- Ft talán elegendő, oda 200-at beírtam.

Dósa József polgármester: Egy pillanat, azt a Megyei Munkaügyi Hivatal kért az egyik programunknál bennünket, vagy ő javított ki bennünket, hogy oda 140.000.- Ft önerőt beépített és így ment tovább a BM-hez, még az semmit nem jelent, nem biztos, hogy megkapjuk, azért kellett itt szerepeltetni, mert a megye ezt kérte tőlünk, csak így mehet egy szinttel föntebb.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: A működési pénzeszköz átadások az szinte pontosan ugyanannyi, mint az előző évi, talán 2.000.- Ft-tal kevesebb vagy több, azt már meg nem mondom. Az iparűzési adó, az elmúlt évben befolyt 11.460.000.- Ft, most csak 9 és fél millióval számoltam óvatosságból, nem tudom, hogy növeljünk - e rajta?

Dósa József polgármester: Az az igazság, most változott a törvény, tehát az iparűzési adót másképpen kell befizetni, az input anyagokat nem lehet beleszámolni vagy levonni a bevételből, tehát mindenképpen többet kell, fizessünk iparűzési adót. Nem mindenkinek, nem tudtam pontosan kideríteni, de biztos, hogy növekedni fog a tavalyihoz képest az iparűzési adó bevételünk.

dr. Molnár Sándor jegyző: A lényege ennek az, hogy megváltozott a nettó árbevétel számításának a szabálya. Gyakorlatilag bizonyos költségeket, amiket eddig számításba lehetett venni, azt most gyakorlatilag kivettek ebből és a Mezei Úr volt itt, aki két vállalkozása kapcsán fizet és azt mondta, hogy az egyiknél az elmúlt évben fizetett 900.000.- Ft-ot, az új szabály alapján ez több százezerrel meg fog nőni majd ebben az évben, de nyilván ez mindenkinél attól függ, hogy mekkora összegű az árbevétele.

Dósa József polgármester: Tehát itt is plusszal számoltunk.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Az étkeztetéseknél ott körülbelül 1 millió forinttal számoltam többet az előző évihez képest, mivel a gyerekek létszáma az viszont minden évben csökken. Nem tudom, térítési díjemelés lesz - e vagy milyen mértékű, azzal nincs számolva.

Serfőző Lajos István települési képviselő:Elintézte a kormány, egészséges étkeztetést kell végrehajtani, aminek mondtak olyanokat, hogy lesz még 50%-os vonzata is. Ez attól függ, hogy mennyire van szigorúan véve ez a dolog.

dr. Molnár Sándor jegyző: Azt tudom mondani, hogy viszont nő azoknak a gyermekeknek a köre, akik valamilyen kedvezményt kapnak, vagy egyáltalán nem kell nekik térítési díjat fizetni.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ez a másik, így van.

dr. Molnár Sándor jegyző: Tehát ez a kettő, ez így valahogy egymás ellen hat. Tehát ma többek között kiszámoltuk azt is, hogy nekünk a különböző kedvezmények kapcsán a térítési díjaknál mekkora kiesés van, a Zsuzsánál itt van, ez az összeg éves szinten bruttó összegben meghaladja a 6 millió forintot.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nem.

dr. Molnár Sándor jegyző: Vagy mennyit?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: 5 milliót.

dr. Molnár Sándor jegyző: 5 milliót, bocsánat. Ez még hozzá megy, akkor durván van…

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: 5 és fél millió.

dr. Molnár Sándor jegyző: 5 és fél millió, igen.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Szeretnék kérdezni én is a tisztán látás végett. Tehát itt a bevételi oldalnál nézzük már meg, hogy mit takar a település tisztasági feladatok.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: A szemétszállítással kapcsolatos.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ilyen kevés összeggel?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen, az időseknek mi fizetjük.

Brezovcsik Béla települési képviselő: De ez csak ennyi? Ez nem több?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Kilencszáz valahány ezer, nem?

Brezovcsik Béla települési képviselő: Eznem, azért kérdezem.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Település tisztasági 914.000.- ha jól látom.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Akkor nekem más papírom van?

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem, a kiadás.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Én itt a bevételt nézem.

dr. Molnár Sándor jegyző: A bevételt nézted.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Én az első sorról beszélek. Intézményi működési bevételei.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Itt kevés összeggel van tervezve. Ez miért van? Ez mi konkrétan?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Ott egyedül csak azzal van számolva, akikhez nem tud kimenni a kukásautó, a Petőfi út tetején, meg nem tudom hol.

dr. Molnár Sándor jegyző: Meg a József Attila úton.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó:A József Attila úton, nekik hogy van?

Dósa József polgármester: Ők leviszik.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nekik konténer kuka van.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Le kell vinni és mi számlázunk nekik egy csekély összeget.

Brezovcsik Béla települési képviselő: A következő az alatta levő, szociális lakás fenntartás. Ez a lakásbérletek?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen. A lakbérek, meg a garázs díja, sőt víz és villany is van benne, mert tovább kell számláznunk itt a 4 lakásosnál a kültéri világítást.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Községgazdálkodás, az alatta levő, 1.185.000.-.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Itt az önkormányzatnál a fénymásolás, a bérleti díj.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ebből ennyi bejön?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: A konyhai bérleti díj, közterület használat, tehát ebben minden ilyen egyéb, csip-csup bevétel benne van.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Jó és akkor az alatta levő, szolgálati lakásértékesítés és értékpapír beváltás. Tehát tervezzük valamelyik szolgálati lakást eladni?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Erről majd Polgármester Úr.

Dósa József polgármester: Beírtuk, majd később, az indítványok, javaslatokban beszélhetünk róla. Én kigyűjtöttem, hogy kinek hogy telik le a bérleti szerződése, és akkor beszéltünk már itt arról, hogy lehetne egy olyan dolgot beindítani, hogy eladunk egy lakást, megveszünk egy lakást, azt felújítjuk, kiadjuk bérbe.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Tulajdonképpen majdnem kész tényként szerepel, azért kérdezem, hogy tisztán lássak.

Dósa József polgármester: Béla, ez nem kész tény. Hogy kezdtük az egész tájékoztatót Béla, ha odafigyeltél.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Tudom nagyon jól, azért kérdezem, hogy tisztán lássak, azért is kérdeztem mindezeket.

dr. Molnár Sándor jegyző: De egyébként címében sem az, mert a napirend címe is az, hogy a költségvetés elkészítéséhez szükséges előzetes egyeztetés, tehát itt még képlékeny minden.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Azért is kérdeztem mindezt, hogy tisztán lássam, hogy tudjam, hogy miről is beszélünk, hogy miből jönnek össze ezek az összegek. Itt a másik oldalon a kiadások és a támogatások, tehát azt látom, hogy azt, amit a múltkor itt megbeszéltünk, az nagyjából úgy van. Itt van egy nagyobb tétel, ez az orvosi ügyelet, és ez az 1.400.000.- ez még mi? Itt az orvosi ügyelet, a legelső, egyházak támogatása, polgárőrség, mindenről volt szó és itt a legelső tétel.

Serfőző Lajos István települési képviselő: 1.400.000.-

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Amit a Kistérségi Társulásnak kell fizetni.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ez nem 1.400.000.- Ft, az nagyon sok.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: A múlt évben ennyi volt, 1.399.000.- Ft.

Brezovcsik Béla települési képviselő: A Kistérségnek ennyit kellett fizetni?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen.

Brezovcsik Béla települési képviselő: És ebből mennyi az orvosi ügyelet?

dr. Molnár Sándor jegyző: Azért, hogy Ők működtetik az orvosi ügyeletet hét közben is.

Dósa József polgármester: Nem csak azért.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Orvosi ügyelet, tagdíj van benne.

Dósa József polgármester: 750.- Ft/fő a tagdíj.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: És a szociális kiadás, a szociális feladatokhoz is a kiadásokhoz hozzá kell járulnunk.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Jó, azért kérdem, hogy tisztán lássam.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Ez háromféle pénzeszköz.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ez a feladat kiegészítő támogatás?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Jó, ennyi volt a kérdésem, köszönöm.

Dósa József polgármester: Főleg ezen tudunk igazán változtatni, meg, ha átnézitek, itt most nekünk bevételünk, tehát pluszunk marad, jelen állás szerint.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nem mínuszos a költségvetés.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ez alapján.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Én most nem is akarom folytatni, ugye megint nyilván azért kérdeztem mindezt, hogy tisztában legyek ezzel.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nincs ezzel semmi gond.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Látom, hogy a másik oldalon ugyanez a pénz, ami mondjuk egy lakásértékesítésből és az értékpapír beváltásból van, már el is van költve, tehát nyilván ez is egy másik kérdés, tehát itt pont ugyanez az összeg van a másik oldalon elköltve.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Mert egyensúlyban kell neki lenni.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ezt is értem, fel van sorolva, hogy mire, ezért sem kérdezem, bevétel kérdeztem.

dr. Molnár Sándor jegyző: És egyébként továbbra is szabály az az önkormányzati törvény alapján, hogy működési forráshiány nem tervezhető, megnéztem ma is ezt a törvényt.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De ilyen még nem volt, hogy nincs. Azért vagyunk itt, hogy javasoljatok, vagy szóljatok hozzá, vagy beszéljük meg, hogy mit kéne, hova kéne többet, kevesebbet.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Jó, csak, én is egyetértek Bélával, itt előzetesként van feltüntetve például ez a lakás eladás, tehát amiből a 3 és fél millió forint jönne, és ha mégsem adjuk el, akkor ott az rögtön űrt hagy maga után.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: De akkor az értékpapír is megmarad.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Az értékpapírról, ha már egyszer összeülünk és beszélgetünk dolgokról, akkor abban rendben van, hogy itt a másik oldalon van ingatlanvásárlás meg egyéb más dolog, megbeszéltük, hogy itt az energetikai pályázatba véve, az óvodára, vagy ide a Szabadidő Központ, ahhoz is kell 3 millió forint.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem kell.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Jegyző Úr, a múltkor ezt beszéltük, ha kevesebb kell, akkor kevesebb kell az csak jó. Tehát ezek így összhangban vannak és nyilvánvaló, hogy az értékpapír felszabadítás ezekre a célokra kell, hogy kerüljön valamilyen úton – módon, mert azért kell felszabadítani, gondolom én az értékpapírt. Az más kérdés, hogy beszéltünk itt, hogy majd a közhasznú munkába egy tolólapot fogunk igényelni a hó eltakarításhoz, meg ilyesmihez.

Dósa József polgármester: Nem. Lajos bá, azt már megvettük, ami ott szerepeltetve van tolólap.

Pribéli Csaba György települési képviselő:Az adaptert hozzá.

Dósa József polgármester:A tolólapot már megvettük.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Arról beszéltünk, hogy közmunka programban fogunk majd az úttakarításhoz, el kell olvasni a szöveget, én tudván tudom, mert nem felejtettem el, amiről beszéltünk. Nem is probléma, meg van vásárolva.

Dósa József polgármester: Nem, fronthidraulikát vettünk hozzá, arról beszéltünk, rosszul emlékszik rá.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem tudom akkor.

Nagy Sándor alpolgármester: Az lett beállítva a pályázatba, a fronthidraulika, ami a traktornak az orrára felszerelhető, a tolólapot, egyelőre abban maradtunk, hogy azt azért fontos megvenni, ne költsünk rá 800.000.- Ft-ot erre az egész dologra, vagy 900-at, próbáljuk meg a felét betenni a közmunka programba és ezért van Csabának a gépén jelen pillanatban fönt az a tolólap.

Dósa József polgármester: És az már ide be is lett tervezve, mert azt már megvettük ebbe az évben.

Nagy Sándor alpolgármester: A kiadásba, így van.

Pribéli Csaba György települési képviselő: És, ha a közmunkába elfogadják, akkor meg lehet venni 300.000.- Ft-ért.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Akkor legközelebb így kell megbeszélni mindent, hogy teljesen tiszta és egyértelmű legyen ez a dolog, nem előzetest.

Dósa József polgármester: De ez így is volt.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Józsi, ott voltam, lehet, hogy csak a háromnegyed részéig voltam ott.

Nagy Sándor alpolgármester: Ez a baj.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ti utána tovább vittétek ezt a dolgot, azért van a képviselő - testületi ülés, ha számokkal játszadozunk, beszélgetünk.

Dósa József polgármester: Azért vagyunk itt.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Jó, de ez előzetesen, én, ameddig ott voltam, biztos, hogy nem ez hangzott el. Még én mondtam, hogy mit kell írni, hogy a falu lejtős terepei miatt a téli időszakban nagyon fontos lenne a hó eltakarításhoz egy tolólap. Tehát most a tolólap meg a hidraulika, ha ezt így szétválasszuk, én nem problémázni akarok ezen, csak egyértelműségként kell ezt a dolgot, legalábbis én úgy gondolom.

Dósa József polgármester: Tehát mondom, így váltunk el, hogy ott a többség így döntött, egészen biztos, hogy így volt és nem testületi ülés keretein belül, nem hiszem, hogy ezeket testületi ülésen kell mindig megbeszélni, mert akkor nem fogunk haladni, ha mindig össze kell hívnom egy testületi ülést, ugye erre szükség volt, ez ki is derült, kellett hozzá. Tehát én nem nagyon hiszem, hogy bajt csináltunk, hogy megvettük a tolólapot.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Egyáltalán nem, én nem is azért mondtam.

Dósa József polgármester: Esetleg még itt a végén lehet gondolkodni, és nyilván ezt a 7 millió pluszt el kell tüntetnünk, mert egyébként, hogy ha nem használjuk fel az állami normatívát, akkor vissza kell, hogy fizessük.

dr. Molnár Sándor jegyző: Olyat semmiképp nem.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Annyit be lehet esetleg, hogy ha nem fogadják el a közmunkába a fronthidraulikát, akkor….

Dósa József polgármester: De Csabi, az a baj, hogy az nem működési célú. Tehát azt hiába teszed bele, nekünk itt ezt a 7 millió forintot nem fogja csökkenteni. Bele teheted, csak az nem ott fog szerepelni. Tehát nekünk a működés célú kiadásainkat kell növelnünk. Így van?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Így van.

Dósa József polgármester: Tehát ezen kell elgondolkodni vagy most, de erre van még időnk, 30 nap.

dr. Molnár Sándor jegyző: Van időnk még, így van.

Dósa József polgármester: Ez lehet egy alap, ezt azért csináltuk nagyon gyorsan, tényleg egy fél órája lett kész.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen, nagyon gyorsan és én már észre is vettem, bocsánat, hogy lehet, hogy a könyvvizsgáló díja kimaradt, valószínű.

Dósa József polgármester: És az működés célú, az 60.000.- Ft havonta plusz áfa.

dr. Molnár Sándor jegyző: Azért mondom, hogy ezt még majd át kell nézni többször.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Be kell tenni, még van rá lehetőség.

Dósa József polgármester: Persze. Tehát még 30 napunk van, otthon is mindenki gondolkozzon, nézze át. Én azt gondolom, hogy ezt el lehet fogadni. Alapból úgy indultunk, hogy 16 vagy 19 millió forinttal több normatívát kapunk a tavalyi évhez képest, ez egyértelműen kézzel fogható. A másik, lényegesen csökkentek a munkabérek, a polgármesteri munkabér, nem alkalmazunk plusz munkást, csak közmunkásokat.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Például a Renault-ra.

Dósa József polgármester: Igen. Kevesebbet tervezhettünk be, mivel Homonyik Ágnes elment, kisebb munkabérért foglalkoztatunk, tehát ezek viszont a kiadási oldalt csökkentették, ezért keletkezett ez a plusz, semmi másért. Tehát egyébként nem ment lentebb az energia ára, stb.

dr. Molnár Sándor jegyző: Még egyelőre nem, de lehet, hogy majd csökkenni fog.

Dósa József polgármester: Ez szerintem kiindulási alap, erről lehet beszélgetni akár a következő testületi ülésen is, de ezt még nyilván szépíteni kell, ezt így nem szabad elfogadnunk a legvégén.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Szerintem az utat kell megemelni mindenféleképpen.

Dósa József polgármester: Melyiket?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Az utat.

Dósa József polgármester: Az is beruházási.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Még Lajos, mert van benne 4 millió beruházás.

dr. Molnár Sándor jegyző: Az utaknál nem olyan sok az.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Mindig ez a problémánk.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Karbantartásra pedig 1.800.000.-, az bőven elég.

Nagy Sándor alpolgármester: De abba a 4 millióba, ez a 4 millió forint, amit kapunk az állami normatívába, ez az fölött van? Tehát akkor van 4 millió forint betervezve saját erőből útépítésre, meg 3.700.000.- Ft, amit…

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Még azt felejtettem el a kincstárral pontosíttatni, hogy esetleg a beruházási költséget nem - e fogadják el elszámoláskor.

Dósa József polgármester: Az nagyon jó lenne, ha elfogadnák.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nem tudom, lehet, hogy nem, de meg fogom kérdezni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Az igazság az, hogy fölmerülnek kérdések, amiket Zsuzsa sorra megkérdez a kincstárban az illetékestől és sorra kapod azokat a válaszokat, hogy olvasd el a költségvetési törvényt és akkor olvassuk a költségvetési törvényt, de abból nem jutunk semmire, mert igazándiból azért mondják a kincstárosok ezt, mert nem tudják a kérdésre a választ ők sem. Tehát azért mondanám én most itt azt, hogy ne kapkodjunk ennek a költségvetésnek az elfogadásával, ugyanezt fogom mondani holnap Sályban is, mert a Sályiak is összeütöttek egy költségvetést, mert a Polgármester Asszonyt megkérdeztem, hogy akkor tiszta minden, kiszámoltatok pontosan mindent úgy, mint hajdanán. Á, dehogy, csak a határidőt tartani kell, akkor mondom, inkább csak beszélgessünk róla, mintsem, hogy a költségvetést elfogadjuk, és akkor kiderül egy pár hét múlva, vagy 1-2 hónap múlva, hogy fals számok vannak benne.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Mielőtt a település vízellátására valaki rákérdezne, az tartalmaz egy másfél millió forintot.

Brezovcsik Béla települési képviselő: 1.700.000.- fortintot.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Abból másfél millió forint, ami a közművagyonnak a felértékelése.

Dósa József polgármester: Beterveztük, aztán hát ha a kistérségnél holnap azt mondják, hogy megcsinálják kistérségi szinten, nem tudom.

dr. Molnár Sándor jegyző: Egyszerűbb lenne, meg olcsóbb lenne szerintem mindenkinek.

Dósa József polgármester: De minden esetre beterveztük ide, mert ezt ebbe az évben meg kell csinálni december 31-ig, meg kell csináltatni valakivel.

dr. Molnár Sándor jegyző: Legalábbis a törvény még így szól, ha addig meg nem változtatják.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Még egyet hagy kérdezzek már a kiadásokkal kapcsolatban, a sportfeladatok, 361.000.- Ft.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Ott fizetünk vizet, villanyt.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Éves fenntartása annak az öltözőnek 361.000.- Ft?

dr. Molnár Sándor jegyző: Igen.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Meg van ott még más is, fűnyírástól kezdve, gondolom.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Igen.

dr. Molnár Sándor jegyző: Fűnyírás, meg mosás, nem?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó:A mosás az nem.

Nagy Sándor alpolgármester:Mosnak a konyhán, csak az nagyon nehéz költség, nehéz megbontani.

dr. Molnár Sándor jegyző: Az ott marad a konyhánál.

Pribéli Csaba György települési képviselő:Pedig jó lenne látni.

Serfőző Lajos István települési képviselő:Most ott nem mosnak.

Brezovcsik Béla települési képviselő:A konyhán mossák.

Nagy Sándor alpolgármester:Még le van víztelenítve az öltöző addig igen, de tavasszal Janiék mosnak lent a focipályán.

Dósa József polgármester:Most, hogy le van fagytalanítva így nem tudunk.

Serfőző Lajos István települési képviselő:Ez is egy törvény.

dr. Molnár Sándor jegyző:Ez nem törvény.

Serfőző Lajos István települési képviselő:Nyáron nem lehet ott mosni, mert az ÁNTSZ nem engedi, télen nem lehet, mert le van zárva a víz.

dr. Molnár Sándor jegyző:Most erre nem tudok mit mondani.

Serfőző Lajos István települési képviselő:Szakembertől hallottam, aki mosott ott, ő mondta.

dr. Molnár Sándor jegyző:Isten őrizzen, én ilyet nem mernék mondani.

Dósa József polgármester:Még valakinek valamilyen kérdése Zsuzsához?

Pummer Istvánné pénzügyi előadó:Én még hagy mondjak annyit, míg gondolkodtok rajta, hogy ebben a tájékoztatóban, amiben a normatíva benne van, megkaptátok mindannyian, úgy tudom, abba a könyvtárra kapott állami támogatás még nem szerepel, ami 1.682.000.- Ft.

dr. Molnár Sándor jegyző:Ebbe a táblázatba viszont már szerepel, amit most adtunk.

Pummer Istvánné pénzügyi ügyintéző:Nem. Jaj, abba persze, szerepel.

dr. Molnár Sándor jegyző:Igen.

Dósa József polgármester:Azt kell tudni nekünk minél hamarabb, hogy a beruházás célú működésre vehetünk - e igénybe, mert ha nem, akkor nincs baj, két utat kell építeni.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó:Kétlem, de megkérdezem.

dr. Molnár Sándor jegyző:Nem lehet azt tudni végül is Zsuzsa, mert ha ezt nem lehetne, akkor egyáltalán miből tudnának az önkormányzatok beruházni, utat építeni, karban tartani vagy akármit csinálni.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó:Ha nincs félretett pénz, akkor semmiből, pályázatból esetleg, ha nem kell önrész.

Dósa József polgármester:Jó, akkor, ha senkinek nincs kérdése, akkor én megköszönöm Zsuzsának. És akkor ezt nem is tudom, ezt elfogadjuk, ezt nem fogadjuk el.

Pummer Istvánné pénzügyi előadó: Nem.

dr. Molnár Sándor jegyző:Ez nekünk nagyon fontos abból a szempontból, hogy el tudjunk indulni a költségvetés tervezését illetően, ilyen fő dolgokban valamiféle egyetértés körvonalazódjon.

Nagy Sándor alpolgármester:Még nekem egy kérdésem volna.

dr. Molnár Sándor jegyző:Mondjad.

Nagy Sándor alpolgármester:Nem a számokkal, csak megütötte egy sor a fejemet. Elméletileg akkor most már tudjuk, hogy a patakmedernek a kezelője mondjuk ez a Bükkaljai Dél-Borsodi Talaj- és vízgazdálkodási Társaság?

dr. Molnár Sándor jegyző:Bükkaljai Dél-Borsod Talaj- és vízgazdálkodási Társulat.

Nagy Sándor alpolgármester:Ez a társulat lenne a kezelője, aminek fizetünk is tagdíjat, gondolom én.

dr. Molnár Sándor jegyző: Már nem fizetünk, illetőleg nagyon - nagyon kis összeget, 46 ezret fizettünk csak, ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ők évekkel azelőtt több százezret követeltek volna e címen tőlünk.

Pribéli Csaba György települési képviselő:És ezért ők mit adnak?

dr. Molnár Sándor jegyző:Ezért ugyanazt, amit elvileg szükség szerint, karbantartják a patakmedret, a törvény mondja ezt.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Többnyire semmit. Tehát a következő, ez a cég át is fog alakulni, meg is fog teljes egészében szűnni.

dr. Molnár Sándor jegyző:Azt nem tudom Béla.

Brezovcsik Béla települési képviselő:Utána kell járni egyébként, amikor mederpucolás, takarítás van, ez a cég kellene, hogy csinálja, ennek nagyon kevés a működéséhez szükséges pénz és ez mindig évente egy - egy szakaszt tervez be. Körülbelül az 50. évben ránk fog kerülni a sor.

dr. Molnár Sándor jegyző:Na, de azt tudom mondani, hogy ők tibolddaróci szakaszon, a kácsi patakmedren csináltak egy kombinált mederátjárót a Ladosnál, meg egyszer végig tisztogatták a belterületi szakaszt egészen a Ladosig. Így van Sándor?

Nagy Sándor alpolgármester:Persze, nekem nem is ezzel van a problémám. Nekem azzal, amit a Béla is mondott, én is azt hallottam, hogy ez a cég nyilván meg fog szűnni, nem tudjuk, ezt az összeget amit terveztünk nyilván majd annak kell fizetni aki lesz helyette.

dr. Molnár Sándor jegyző:Akkor majd másnak, persze, nincs ezzel gond.

Nagy Sándor alpolgármester:De leginkább azokkal a gondokkal, amik esetleg fölmerülhetnek az önkormányzat működésével vagy működtetésével majd év közben, esetleg ezekkel kapcsolatban, engedélyekkel vagy bármilyen dologgal kapcsolatban kihez tudunk fordulni, mert vakvágány volt, senki nem tudott semmivel kapcsolatban pontosat mondani, hogy ki is ennek valójában, mert én is azt hallottam, hogy megszűnt ez a cég állítólag.

dr. Molnár Sándor jegyző:Nem, van még ez a cég.

Brezovcsik Béla települési képviselő:Még van, de értékesítik a vagyont.

Nagy Sándor alpolgármester:Értékesítik a vagyont?

dr. Molnár Sándor jegyző:Tehát valamilyen szinten rendezni fogják ezt a kérdést, mert a patakmeder kezelő szervezet nélkül nem maradhat.

Brezovcsik Béla települési képviselő:Jegyző Úr! Látjuk az Alföldön, milyen belvízveszélyes övezetek vannak és nincs gazdája, hogy megcsinálja. A gazdák saját maguk fognak össze és saját költségükön végeztetik el a medrek kotrását.

dr. Molnár Sándor jegyző:Papíron van gazdája.

Brezovcsik Béla települési képviselő:Nincs. Az, hogy tartozik valakihez és nem csinál semmit az nem azt jelenti, hogy gondos gazda.

dr. Molnár Sándor jegyző:Azt én nem állítottam egy szóval sem.

Brezovcsik Béla települési képviselő:Semmit nem csinál vele, az a kettő azért különbség, óriási különbség. Ha azok a vízelvezető árkok időben karban lennének tartva, akkor lehet, hogy ez a veszély nem állna fenn.

dr. Molnár Sándor jegyző: Béla, nincs is ezzel semmi gond, én csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy a legutóbbi évtizedekben Tibolddarócon 2-3 alkalommal is volt extrém mennyiségű csapadék. Ezen azt értem, hogy a patakmeder szinte majdnem színültig megtelt és visítva ugyan, de elbírta a terhelést.

Nagy Sándor alpolgármester:Engem 2-3 évente azért ki szokott önteni, engem ezért is idegesít megmondom őszintén, mert az, hogy ők kikotorták ezelőtt x évvel és nem jelent problémát, minálunk a fölső részen vannak benne ilyen eperfák belenőve a patakmederbe. Biztos vagyok benne, hogy ha beleállnánk és elkezdenénk pucolni kifelé, rögtön valaki odajönne és azt mondaná, hogy öcsém 20 ezer forintos csekk itt van és fizessél, mert neked ehhez semmi közöd nincsen. Nekem az a lényeg benne, hogy tudjam, hogy van egy ilyen társaság, aki elméletileg ide tartozik hozzánk.

dr. Molnár Sándor jegyző:Így van, ő az, ők azok Sándor.

(Markó József Csaba települési képviselő megérkezett.)

Brezovcsik Béla települési képviselő:Egyébként ez mindig vitatott, hogy mi a jó, tehát egy tiszta csupasz meder vagy pedig fákkal benőtt meder.

dr. Molnár Sándor jegyző:A nagy fák azok szerintem feltétlenül akadályozzák a víz lefolyását.

Brezovcsik Béla települési képviselő:Nem biztos, van, aki azt mondja, hogy azért jó, hogy ha növényzettel van tele a meder, mert lassú és nem gyors.

dr. Molnár Sándor jegyző:Tudom, nem bontja meg a véd műveket stb.

Brezovcsik Béla települési képviselő:Ha két vízügyi emberrel kezdünk el beszélni, az egyik azt mondja, az a jó, ha tiszta a meder, a másik azt mondja, az a jó, ha növényzettel bő, lassú lefolyású.

Nagy Sándor alpolgármester:A szállított hordalékot az a baj, hogy az viszont megfogja.

dr. Molnár Sándor jegyző:Az megfogja. Ők legutoljára dob kotróval végeztek tisztítást.

Brezovcsik Béla települési képviselő:A mai napig is azzal végzik.

Dósa József polgármester:Van még valakinek kérdése Zsuzsához? Köszönjük szépen. Jó, akkor ezt még majd nyilván tovább gondoljuk, van még időnk, 1 hónap.

Nagy Sándor alpolgármester:Ebből kapott Józsi?

Dósa József polgármester: Lehet, hogy Zsuzsa elvitte.

Nagy Sándor alpolgármester: Nem baj, majd kapsz.

dr. Molnár Sándor jegyző: Majd Zsuzsa el fogja mondani.

  1. Önkormányzati tulajdonú ingatlanok, épületek bérleti díja.

Előadó: Dósa József polgármester.

Az előadó polgármesterelmondja:Több oknál fogva is azt gondolom, hogy foglalkozni kell vele, mert már ketten is kibérelték a konyhának, az ebédlőnek a helyiségét, ott lakodalmat akarnak tartani és nekünk nincs érvényes bérleti szerződésünk arra a helyiségre, mert még a régi szerződés az iskolát érinti, tehát erről nekünk alkotnunk kell egy szerződést, hogy hivatalosan ki tudjuk adni és Zsuzsa le tudja könyvelni. Ez az egyik, amivel foglalkoznunk kell. Azon kívül a Patakmenti Iskola bérleti díja, az a bérleti díj, amikor kiadjuk vagyonszerzés keletkezik, árusoknak adjuk ki, tehát nem a tornászoknak stb. Tehát abból a tevékenységből, amiből profitálnak a kivevő emberek.

dr. Molnár Sándor jegyző: Üzleti célú hasznosítás.

Dósa József polgármester: Ezt akartam mondani, köszönöm szépen. A konyha bérleti díja eddig 60.000.- Ft/alkalom volt, amennyiért kiadtuk a konyha használattal.

dr. Molnár Sándor jegyző: És ez gyakorlatilag úgy nézett ki, hogy ők oda már bepakoltak péntek délután vagy délben, nem tudom.

Dósa József polgármester: Vasárnap meg kitakarítottak maguk után.

dr. Molnár Sándor jegyző: Így van.

Dósa József polgármester: Tehát nem tudom, ez az összeg maradhat - e, nem tudtam a fiataloknak mondani semmit.

Markó József Csaba települési képviselő: Az összegben benne van a konyhai személyzet munkabére vagy az külön van.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nincs.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nincs. Azt külön rendezik ők a konyhai személyzettel, mert ebből a pénzből az aztán abszolút nem futná.

Dósa József polgármester: Lajos bá?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Tibolddaróci lakosnak, fiataloknak nem háborgatnám ezt az összeget, használják egészséggel, esetleg egy tízezer forinttal lehet, hogy ha teljesen idegen, többet kérni, ez nem azért, szerintem mi ezzel azt mondjuk, hogy 70.000.- Ft a tibolddaróciaknak is, de az Önkormányzattól kap 10.000.- Ft támogatást, kedvezményt, akkor legyen így.

Dósa József polgármester: Jó. Sőt, akkor még felhozódik az, hogy ha önkormányzati dolgozó veszi ki, azt hiszem ilyen megkülönböztetés is volt.

dr. Molnár Sándor jegyző: Hajdanán kedvezmény is volt.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Az féláras volt.

dr. Molnár Sándor jegyző: Így van.

Dósa József polgármester: Akkor ezt így megállapíthatjuk, hogy 30.000.- Ft önkormányzati dolgozó?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Eddig se lőttek agyon érte bennünket.

Dósa József polgármester: Jó, csak erről most…

Serfőző Lajos István települési képviselő: Legyen 70.000.- Ft.

Dósa József polgármester: Tehát 60.000.- Ft a tibolddaróci, 70.000.- Ft pedig, hogy ha nem tibolddaróci.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Akkor legyen 70.000.- Ft és akkor 10.000.- Ft a helyi lakosnak a kedvezmény.

Markó József Csaba települési képviselő: Hogy ha önkormányzati dolgozó, akkor 40.000.- Ft a kedvezmény.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Így van. Tehát én azért mondom ezt az egy összeget, hogy ne legyen olyan, hogy úgy tűnjön, hogy különbözetet teszünk.

dr. Molnár Sándor jegyző: A 70.000.- Ft-ból 40.000.- Ft.

Markó József Csaba települési képviselő: Igen.

Nagy Sándor alpolgármester: Mondjuk érdemes szerintetek külön tenni téli és nyári időszakban?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem.

Nagy Sándor alpolgármester: Fűtés szempontjából?

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem biztos, hogy nem érdemes, pontosan a fűtés szempontjából.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem, ilyennel nem szabad foglalkozni.

Brezovcsik Béla települési képviselő:Kezdjük ott, hogy a téli időszakban nem is nagyon van lakodalom, nagyon elvétve előfordul. Én azt gondolom, hogy nem biztos, hogy kéne tenni egy ilyet, sőt én még egy idegennel sem csinálnék ilyet, éppen azért, hogy ez mondjuk másnak kedvező legyen, csábító, hogy úgy mondjam, hogy ide jöjjön megcsinálni az esküvőjét, ebből is bevétel származik, miért emelnénk neki 70.000.- Ft-ra. A 60.000.- Ft az teljesen elfogadható, aztán jövőre vagy valamikor gondolkozunk rajta, hogy kell - e emelni.

Pribéli Csaba György települési képviselő: A kedvezmény, hogy adjunk kedvezményt a daróciaknak.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Értem, de most az idegen is idejön.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem biztos, hogy megértettél. Az Önkormányzat fog adni egy tibolddaróci lakosnak 10.000.- Ft kedvezményt, a kettő között ezért van különbség, szerintem.

Dósa József polgármester: Nem hülyeség egyébként.

Nagy Sándor alpolgármester: Jócsak a szabály, hozni akarsz róla egy szabályt, akkor…

Dósa József polgármester: Akkor70.000.- Ft és kedvezményt adhatok.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Így van.

Dósa József polgármester: Kedvezményt adhatok helyi dolgozónak vagy éppen helyi lakosnak.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem tiltja semmi, csak emlékeztetnék arra, hogy Kövesden van olyan szisztéma, hogy a fürdőbe nem is tudom, hogy mekkora kedvezménnyel mennek be a mezőkövesdiek és azzal szemben aki nem, az nem is tudom, hogy mennyit fizet rá.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Meg sok egyéb más témában is.

Nagy Sándor alpolgármester: Persze, Kövesd kártya, meg egyebek.

Dósa József polgármester: Akkor ez így működhet, 70.000.- Ft a kedvezményekkel?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Szerintem igen.

Dósa József polgármester: Tehát akkor, aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy egyhangúlag elfogadtuk, tehát 70.000.- Ft a bérleti díj, 10.000.- Ft kedvezmény a tibolddaróci lakosoknak, 40.000.- Ft kedvezmény az önkormányzati dolgozóknak.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ezen az önkormányzati dolgozókon értendő az Önkormányzatnál és intézményeinél munkaviszonyban állók. A közfoglalkoztatottak beletartoznak-e? Későbbi viták elkerülése végett.

Dósa József polgármester: Szerintem azok nem. Viszont az egyenes ági leszármazott, mert az nagyon valószínűtlen, hogy ott lagzit fog tartani esetleg egy konyhás, de lehet, hogy a lánya majd igen.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem tudom, tisztázzuk, akkor felmerül egy csomó kérdés.

Dósa József polgármester: Egyébként, ha megcsinálja a szülő, akkor meg mindegy, mert ő veszi ki. Tehát jó lesz ez így, igaz.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem kell ennyire szétcincálni a dolgokat.

Dósa József polgármester: Jó, köszönöm. A másik a Patakmenti bérleti díja. Én beírtam ide magamnak 1.500.- Ft/órát, minden megkezdett óra egésznek számít. Itt egy 100 Ft-os, amikor bejön árulni, itt van 3 órát, 5.000.-Ft-ot szokott fizetni vagy fizetett fent az iskolában. Már most egyszer itt volt és ezért kell ezt nekünk meghozni, hogy le is tudjuk könyvelni ezeket a dolgokat. Elfogadható ez az 1.500.- Ft? Rendben van.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Annyit szeretnék megjegyezni, hogy nagyon jó volna, hogy ha tervbe vennénk és az előbb beszéltünk a költségvetésről is, egy egyszerű faszerkezetű kis piacnak a kialakítását. Elég csúf dolog, amikor már egy csomó doboz ki van pakolva, ki vannak rakva a ruhák, cipők stb.

dr. Molnár Sándor jegyző: Tehát mozdítható asztalokról lenne szó?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem mozdítható, egy faszerkezetű, fedett, oldalról nyitott…

dr. Molnár Sándor jegyző: Amelyik állandóan kint lenne, Lajos?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Állandóan ott maradó…. címszóval szerepelne. Szerintem ez egy 500.000.- Ft körüli összegből biztos, hogy meg volna.

Dósa József polgármester: Majd beszélünk erről is, vannak lehetőségek egyébként.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Mindegy, én azt mondom, hogy majd a költségvetés igazításnál esetleg ezt figyelembe lehet venni.

Novák Sándor települési képviselő: Valamikor volt itt ilyen, ahol Icsó Laci lakik.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Volt.Meg egyre több helyen van. Akármilyen kis település is, ne a földre pakolják már le az árut.

Nagy Sándor alpolgármester: Piacteret.

A Képviselő-testület a polgármester javaslata alapján, a jelenlévő és a szavazásban is résztvevő 7 tagja egyhangú szavazásával – 7 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – meghozza a következő határozatát:

Tibolddaróc Község Önkormányzata

Képviselő-testületének

5/2015. (II.12.) Kt. határozata

 

Tárgy:Önkormányzati tulajdonú ingatlanok, épületek bérleti díja

 

A Képviselő-testület az önkormányzati tulajdonú és fenntartású 300 adagos központi konyha és a hozzátartozó ebédlő (étterem) bérleti díját alkalmanként 70.000.- Ft összegben állapítja meg – azzal a megkötéssel, hogy a tibolddaróci lakos bérbevevőt 10.000.- Ft kedvezmény, míg a tibolddaróci önkormányzati foglalkoztatottat 40.000.- Ft kedvezmény illeti meg.

 

 

A Képviselő-testület a szintén önkormányzati tulajdonú és fenntartású Patakmenti Szabadidő Központ épületének bérleti díját 1500.- Ft/óra összegben állapítja meg – azzal a megkötéssel, hogy minden megkezdett óra egész órának számít.

 

Ezen díjtételek 2015. február 13-tól érvényesek.

 

A Képviselő-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert a határozat végrehajtásához szükséges intézkedés megtételére.

 

Határidő:azonnal

Felelős:Dósa József polgármester

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Ez nettó vagy bruttó, Jóska? Mindig csak a pontosítás végett kérdezem, nem akarok kötözködni.

Dósa József polgármester: Tehát, hogy ha az iskola után megyünk, erre az időszakra 5.000.- Ft-ért adta ki, akkor az bruttó. Tehát egy két-három óra hosszára, az egy bruttó 1.500.- Ft-ra jön ki.

dr. Molnár Sándor jegyző: Értettük.

Dósa József polgármester: Jó, akkor, amiket még összeirkáltunk a lányokkal, a lakások, hogy mikor telnek le és kinek mennyiért vannak kiadva az önkormányzati tulajdonú bérlakások.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ez nyílt ülésre való?

Dósa József polgármester: Tessék?

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ezt nyílt ülésen elmondhatod?

Dósa József polgármester: Ezt minden további nélkül elmondhatom, az önkormányzat működésének része.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ezek elmondhatók. Ez önmagában itt most gyakorlatilag mindegyiknek a bérleti jogviszonya fenn áll.

Dósa József polgármester: Nem áll mindenkinek fenn, pontosan ez a lényeg.

dr. Molnár Sándor jegyző: Mert?

Dósa József polgármester: Mert kettőnek is le van járva. December 31-el lejárt a Láncos Anitának, illetve csak neki járt le.

dr. Molnár Sándor jegyző: Neki járt le, az összes többinek fenn áll, tehát ez felfogható úgy, hogy elhangzik egy tájékoztatás a bérleti díjra vonatkozóan. Na, most a bérleti díjat, azt viszont nem lehet névre szólóan másként és másként megállapítani, azt egységesen m2-re kell, annak megfelelően.

Dósa József polgármester: Nem is az a lényeg, akkor azt nem mondom, hogy ki mennyit fizet érte, hanem azt mondanám el, hogy ugye mi beszéltünk arról, és akkor erről konkrétabban is beszélnünk kellene, hogy hozzám a héten hárman jelezték, abból kettő fiatal pár, hogy keresnének albérletet itt, önkormányzati tulajdonú bérlakás van - e kiadó? Mondtam, hogy nincs. Ugye beszéltünk arról, hogy akik beköltöztek, nem biztos, hogy onnan ki fognak költözni nyugdíj előtt, ha csak mi nem szólunk közbe. És akkor ezért akartam csak erről beszélni, mert most úgy állunk, hogy Ropoliné Hajdu Ritának illetve a Szajkó Valériának meg lett hosszabbítva most az utolsó testületi ülésen, illetve Szucskó Marikának és Erdélyi-Fintor Rékáéknak április 6-ig van érvényes bérleti szerződésük. Azon kívül a Láncos Anitáéknak pedig december 31-el letelt a bérleti szerződésük, illetve Fekete Erzsikének és Kalina Misinek nincs megállapítva, tehát nekik folyamatos szerződés van és dr. Molnár Nikolettának és Versics Mariannak is ugyanígy határozatlan időre van megkötve. Én azért is írtam le azt a három és fél millió forintot, és ezt nyilván nem kell, ez az én ötletem volt, talán már említettem is, lehet, hogy nem mindenkinek, hogy meg kellene próbálnunk akkor egy ingatlanunkat eladni, ha egyáltalán lesz aki megveszi és akkor abból megfinanszírozni a Kácsi úton a Józsi bácsi-féle portát rendbe rakni, azt megint bérbe adni 5 évig, utána megvásárolhatja, aki beleköltözik, akkor abból megint megvenni egy ingatlant. És akkor itt is kötelezni ezeket az emberkéket, hogy 5 évig maradhat. Nyilván, ha ezek a szerződések lejárnak, elő takarékos bérleti szerződést köttetni velük, amiről már beszélgettünk.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Arról beszéltünk,mondjuk azt nem értem, hogy a második lakás miért van véglegesítve, határozatlan időre, de arról beszéltünk, hogy akinek lejár, addig pedig mindenkinek lejár a két kivétellel, illetve Mariann nem tartozik bele ebbe a dologba, a szerződése az július 31-ig kapott határidőt és ez idő alatt el kell, hogy beszélgessünk velük, és akkor majd úgy dől el, hogy mennyivel hosszabbítjuk meg a szerződésüket. Itt szerintem ezen az összegen, ami most bérleti díj van…

Dósa József polgármester: Én nem is az összegen akarok, tehát nekem az a célom, hogy például van itt a Láncos Anita, akinek nincs is érvényes szerződése. Valószínű, hogy be fog jönni, hogy meghosszabbítsa, de nem - e lenne érdemes elgondolkozni azon, hogy akkor vegye meg és akkor tényleg így elkezdeni megfinanszírozni, a következő lakást rendbe rakni, abból a következő lakást rendbe rakni. Ez nekem csak egy ötlet, tehát el kell indulni ezzel kapcsolatosan, ha egyáltalán el kell.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Tehát ez az elbeszélgetés, mert azt mondtuk, hogy mindenféleképpen július 31-ig, most ő akár meg akarja venni, akár nem akarja megvenni, meghosszabbítjuk, ha le van járva a szerződése és ezen idő alatt elbeszélgetünk vele, tehát ebben maradtunk a legutolsó testületin, én úgy emlékszem. Mindenkivel így kell megbeszélni a dolgot.

Dósa József polgármester: Illetőleg április 26-án fog lejárni a Szucskó Marikáéknak.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ő is bele esik ebbe a dologba.

Dósa József polgármester: Jó, tehát akkor most nem foglalkozunk vele.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Én azt mondom, hogy az a Hajner-féle lakás, már így nevezem, nyugodtan kerülhetne értékesítésre, ha lesz rá vevő.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ha lesz rá vevő.

Dósa József polgármester: De akkor viszont nem szabad megkötni a bérleti szerződést, ha értékesíteni akarjuk, tehát akkor ki kell küldeni egy levelet, fel kell szólítani, hogy lejárt a bérleti szerződésük.

Serfőző Lajos István települési képviselő: De július 31-ig, megbeszéltük.

Markó József Csaba települési képviselő: Neki nincs most érvényes szerződése.

Dósa József polgármester: Lejárt neki.

dr. Molnár Sándor jegyző: Jó, de meghosszabbíthatjuk július 31-ig, nincs azzal semmi gond.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Megbeszéltük, hogy akinek lejár, annak július 31-ig meghosszabbítjuk. Erről volt szó.

Pribéli Csaba György települési képviselő: De, ha nekik lejár, akkor nem lenne egyszerűbb nekik felajánlani, hogy vegyék meg.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Már most felajánlhatod, de kitenni úgy sem tudjuk, mert azt mondtuk, hogy addig meghosszabbítjuk mindenféleképpen, tehát erről beszéltünk.

Markó József Csaba települési képviselő: Felajánlani és a szerződést júliusig meghosszabbítani.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ez az elbeszélgetés.

Brezovcsik Béla települési képviselő:És akkor mit ajánlunk fel? Hagy szóljak már közbe. Mennyiért tervezzük ezt nekik eladni?

Dósa József polgármester: Semmit.Én ide 3 és fél milliót beírtam, de csak…

Brezovcsik Béla települési képviselő: Én csak azért kérdezem, tehát most ez is egy kettős dolog, hogy csoda. Tehát az egyik, az egy bizonyos értékű lakás, a másik az, hogy minél többet laknak benne, annál kevesebbet fog érni. Tehát ahogy én a portára benézek, ha még két évet ott maradnak, akkor ha most a három és fél milliót betervezzük, az jövőre már csak kettő lesz azután meg egy, és 4 év múlva ingyen megkaphatják, mert úgy lelakják, hogy borzasztó. Én benéztem az udvarára és én szégyellem magam, egyedül ehhez a lakásnak a kiadásához járultam hozzá, főként, de az ahogy most kinéz.

Dósa József polgármester: De lehet, hogy akkor pontosan ezért nem kellene meghosszabbítani a bérletet.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ha sokat várunk rá, az a baj, hogy az a lakás sem fog érni semmit, nekem ez az egy bajom vele.

Dósa József polgármester: Úgy fogja magáénak tudni, ha azt mondjuk, hogy 5 év után te megveheted, aki beleköltözik a Józsi bácsi - félébe is, mert akkor már sajátjának érzi.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Az egy új indíttatás, így van.

Dósa József polgármester: Most szerintem a Szajkóéknak úgy kell nyitni, hogy eladó ez a lakás, vegyék meg.

Nagy Sándor alpolgármester: Nem Szajkó.

Dósa József polgármester: Láncos, bocsánat. Láncosékat úgy kell, hogy eladó a lakás, letelt a bérleti szerződés, ki kell találni, hogy mennyi vagy felbecsültetni olyannal, aki ért ehhez.

dr. Molnár Sándor jegyző: Megveszik vagy sem? Kész, ennyi.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ne becsültesd fel, mert az sok pénz.

Brezovcsik Béla települési képviselő: 40-60.000.- Ft-ért az értékbecslő már biztos, hogy kijön, ezzel nincs baj, de ha ezt ők megneszelik, tehát mi milyen értéket határozunk meg, ez az egyik, a helyi viszonyokhoz mérten mi az, ami mondjuk annak a háznak az ellenértékét képviseli.

dr. Molnár Sándor jegyző: Na, most azért én mondanám itt ennél az értékesítésnél, nyilván a képviselők is hallják a híreket, hogy mennyire érzékeny kérdés az önkormányzati ingatlanoknak az értékesítése, tehát olyanba azért nem menjünk bele, hogy mi felértékelés nélkül megszabunk egy árat és úgy adjuk el, mert abból jogosan kaphat támadást az Önkormányzat, tehát én azt mondom, hogy felértékelés nélkül ne, és ezt azért hangsúlyoznám, mert annak idején, amikor önkormányzati tulajdonból értékesítettük az orvosi rendelőt és a szolgálati lakást, akkor is előtte hivatalos felértékelés volt, mert anélkül nem szabad bevállalni ezt. Tehát itt lakásokról, építményekről van szó, nem egy egyszerű lakótelekről.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Kiegészítés képpen, lásd V. kerület.

dr. Molnár Sándor jegyző: Hát igen, de azt már nem akartam mondani.

Nagy Sándor alpolgármester: Végül is eltérni el lehet az értékbecsléstől.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Lerövidítve a dolgot én azt mondom, beszélj el velük, mondd azt, hogy eladó a lakás, nyilvánvaló, hogy 5 perc alatt úgy se tudjuk kitenni, tehát ebbe a júliusi dologba belefér, most akár meghosszabbítjuk a szerződését, akár nem, az utolsó dátum az az. Béla azt mondja, hogy szégyelli, hogy ő szavazta meg, én meg ezt tudnám folytatni, hogy egy olyan rafkós levelet írt ez a hölgy, amire nem lehetett azt mondani, hogy nem javaslom. Csak az élet nem ezt hozta, hogy úgy sikerült, mint ahogy le volt írva.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Két gyereket hozott volna az iskolába, állattartást, minden egyebet ígért, a gyerekek nem ide jártak, illetve az egész portát meg lehet nézni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Illetőleg nem ismertük őket.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Még énannyit szeretnék mindehhez hozzátenni, hogy én úgy vagyok vele, hogy nem nagyon szívesen válnék meg semmilyen önkormányzati vagyontól, nehogy utána felelőtlennek tartsanak mindannyiunkat, mégpedig azért, hogy ha van valami, azt inkább meg kell őrizni, meg kell védeni, meg kell újítani, mintsem eladni. Az én véleményem mindehhez ez.

Dósa József polgármester: De mi vásárolunk helyette másikat.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Én értem, most konkrétan itt nem lenne vásárolva, konkrétan mi örököltünk egyet és abba az örökölt lakásba fektetnénk bele az innen kapott pénzt. Nyilván, ha arra egyszer lesz majd valamikor lesz, itt évekről beszélünk, vevő, akkor azt el lehetne adni. Tehát itt is most, ha megkapjuk azt a pénzt, nem biztos, hogy úgy van, hogy hipp - hopp az is elkészül és akkor rögtön arra is lenne vevő vagy lenne benne lakó.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ebbe az elképzelésbe rengeteg bizonytalanság van, illetőleg ez a fajta elképzelés feltételezi azt, hogy ha ez ciklusokon át fog nyúlni, egy másik képviselő - testület is elfogadja ezt az elvet és következetesen ennek megfelelően intézi a lakások sorsát.

Dósa József polgármester: Én azt gondolom, hogy a fiatalokat így tudnánk itt tartani, mert van aki gondolkodik, hogy ha nem talál lakást, akkor megy Bükkábrányba és ott hátha talál.

Novák Sándor települési képviselő:Én annyit szeretnék mondani, hogy én beszéltem velük és ideiglenesnek tekintik ezt a lakást, ők másikat akarnak venni, egy nagyobbat, ahol jobban tudnak gazdálkodni. Nem számíthatunk rá, hogy nekik vételi szándékuk lesz ezzel a lakással szemben.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Akkor üresen fog maradni a lakás és ki fogjuk tudni adni olyannak, aki jelentkezik rá.

Nagy Sándor alpolgármester: Így van.

Dósa József polgármester: Jó, akkor én megpróbálom, beszélek velük, a következő testületi ülésen erről az egy lakással kapcsolatosan még beszélünk. A többieké most úgy is meg van hosszabbítva, illetőleg van az a négy lakás, ahol folyamatosan van megkötve a szerződés. Ezzel kapcsolatosan valakinek még kérdése, hozzászólása? Nincs, rendben, köszönöm. A harmadik napirendi pont a 2015. évi belső ellenőrzési ütemterv elfogadása, ezt Jegyző Úr fogja nekünk elmondani.

  1. 2015. évi belső ellenőrzési ütemterv elfogadása.

Előadó:dr. Molnár Sándor jegyző.

Az előadó jegyzőa képviselőknek megküldött írásos előterjesztéshez a következő szóbeli kiegészítést fűzi: Én erről sokat nem mondanék, kiment a képviselőknek az anyag, le van írva minden. Annyit mondanék, hogy ez nem hivatkozik itt annyira, az önkormányzati törvényre, de gyakorlatilag az önkormányzati törvény mondja azt ki, hogy a jegyző köteles gondoskodni a belső kontrollrendszeren belül a belső ellenőrzés működtetéséről, az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók és a nemzetközi belső ellenőrzési standard-ek figyelembe vételével, a helyi önkormányzat belső ellenőrzése keretében gondoskodni kell a felügyelt költségvetési szervek ellenőrzéséről is és gyakorlatilag a képviselő - testületnek kell elfogadnia az ellenőrzési tervet. Na, most a belső ellenőrzést, azt meg lehet többféleképpen oldani, sokáig az önkormányzatoknál úgy volt megoldva, hogy a Kistérség alkalmazott megfelelő szakképesítéssel bíró belső ellenőröket és tette ezt a Kistérség azért, mert erre a feladatra plusz pénzt kapott, ami futotta a költségekre. Na, most amikor ez a fajta finanszírozás megszűnt, akkor a Kistérség gyakorlatilag ezt a feladatellátást megszüntette. Most az önkormányzatok megtehetnék azt, hogy vagy mindegyik önkormányzat a saját maga költségére főállásban alkalmaz függetlenített belső ellenőrt, ugye ez hatalmas nagy költséggel járna, ez nem megy, vagy pedig megtehetnék az önkormányzatok azt, hogy társulásban alkalmaznak belső ellenőrt. Valamilyen oknál fogva ez sem megy, maradt az egyetlen egy megoldás az, hogy külsős, megfelelő szakemberrel oldják meg szerződés alapján ezt a feladatot. Mi gyakorlatilag ezt az utat járjuk és ez a hölgy, a Vasasné elkészítette azt az anyagot, amit a képviselők megkaptak, az ebből egyértelműen látszik, hogy ez mire terjedne ki, én tisztelettel kérem a képviselő - testületet, hogy ezt fogadja el.

 

Kérdés, javaslat nem hangzik el.

A Képviselő-testület a jegyző javaslata alapján, a jelenlévő és a szavazásban is résztvevő 7 tagja egyhangú szavazásával – 7 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – meghozza a következőhatározatát:

 

Tibolddaróc Község Önkormányzata

Képviselő - testületének

6/2015. (II.12.) Kt. határozata

 

 

Tárgy:Belső ellenőrzés stratégiai tervének és a 2015. évi belső ellenőrzési tervek

elfogadása

 

A Képviselő-testület Tibolddaróc Község Önkormányzata és intézményei Belső ellenőrzésének stratégiai tervét (2015-2018) és 2015. évi Belső ellenőrzési tevét, Vasas Lajosné államháztartási belső ellenőr által elkészített, a jegyzőkönyvhöz csatolt formában és tartalommal elfogadja.

 

A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a tervezetben foglaltak végrehajtását biztosítsa.

 

Határidő:azonnal

Felelős:dr. Molnár Sándor jegyző

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Köszönöm szépen.

  1. Pályázati lehetőségek.

Előadó:Dósa József polgármester

 

Az előadó polgármesterszóbeli előterjesztésében elmondja:Mindenki tudja, hogy volt nekünk ez a fotovoltaikus napelem rendszerünk, amit a tavalyi évben adott be az előző testület. Most arra kaptunk egy határozatot miszerint megkaptuk az engedélyt, igaz, hogy nem a teljes összeget, hanem csak az 500.000.- Ft/kW mértékig vagyunk támogatva, ez 3 millió forinttal kevesebb, mint az előzetesen számított összeg. Fel is vettük a kapcsolatot a kivitelezővel, illetőleg azokkal az emberkékkel, akikkel kellett és ők azt mondták, hogy csinálnak egy részletesebb számolást, hogy mennyiből tudnák ezt ők kihozni. És akkor most már kaptunk, csak telefonon igaz, de kaptunk egy olyan tájékoztatást, hogy nagy valószínűséggel ki fog ebből az összegből jönni, ezek a rendszerek ki fognak jönni, illetőleg maximum 2-300.000.- Ft az, amibe nekünk kerülhet a legvégén. Úgyhogy azt gondolom, hogy ezek jó dolgok. Még vannak megválaszolatlan kérdések, mert három mérőóránk van a Patakmenti Iskolában, még nem igazán tudjuk, hogy hogyan fogjuk azt tudni kezelni, hogy meg kell - e szüntetni kettőt, ebből lesznek ilyen járulékos költségek, de ezek nem egy nagy összeget takarnak magukban, mert megszűntetni egy villanyórát ingyen meg lehet, illetőleg az egybekötésük fog pénzbe kerülni. Azon kívül felmerült itt még olyan kérdés, hogy a bojler hogyan fog utána működni, tehát azért még ezek…

 

Markó József Csaba települési képviselő:A bojler ugyan úgy, az ugyan az.

Dósa József polgármester: Csak azt az órát szünteted meg.

Brezovcsik Béla települési képviselő: De egyébként teljesen mindegy, nappali elemre is lehet kötni, ott a felhasználás úgy is…

Markó József Csaba települési képviselő: De igazából neked 0.- Ft-ba fog kerülni, ez a lényeg, mert betáplálod a rendszerbe.

Nagy Sándor alpolgármester: Igen.

Serfőző Lajos István települési képviselő:Azért egy új mérőhely kialakítása a mai szabványnak megfelelően…

Dósa József polgármester: Nem kell, megszüntetni kell kettőt, mert ott három mérőhely van.

Pribéli Csaba György települési képviselő:De akkor bővíteni kell azt az egyet, nem?

Markó József Csaba települési képviselő:Ezt tartalmazni kell a projektnek, a mérőóra átalakítást, mert új órát tesznek fel.

Brezovcsik Béla települési képviselő: De csak egy új órát tesznek fel.

Dósa József polgármester: De csak egyet, Józsi ez a lényeg, tehát a mostani szabvány szerint minden helyrajzi számhoz csak egy mérőhely, almérőhöz kell lehet kiépítést, itt most van három mérőhely.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Itt az dolog, hogy belefér - e az ingyen adott amperbe a három mérőhelynek a működtetése.

Markó József Csaba települési képviselő: Nem, ott egy mérőhely lesz, mert kettő megszűnik, ugye?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem, Józsi, ott egynek kell elvinni a háromnak a teljesítményét.

Nagy Sándor alpolgármester: Tehát, ha 16 amper van csak föltéve a Patakmenti Szabadidőközpontban a folyósora, az nem biztos, hogy elviszi még az Ifjúsági Klubot…

Pribéli Csaba György települési képviselő: 25 amperig nem fizetsz.

Markó József Csaba települési képviselő: 32.

Nagy Sándor alpolgármester: Lajos ezt akarta mondani szerintem.

Markó József Csaba települési képviselő: A másik kérdés, akkora kismegszakítót kell betenni amekkorát termelünk fölfelé az Émásznak. Tehát, hogy ha mi 40 amperrel terveztünk fölfelé, akkor 40 amper-es…

dr. Molnár Sándor jegyző:Akkor akkorát kell betenni.

Dósa József polgármester:Ezt fogják tudni a kivitelezők.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Itt azért volt három almérő, mert ez három különböző lakás volt.

dr. Molnár Sándor jegyző: Hajdanán igen.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Nyilván ezt egybe lehet hozni.

Nagy Sándor alpolgármester: Nem almérő, főmérő volt mind a három.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Főmérő, teljesen mindegy, azok voltak a tanári lakások, illetve ott volt mellette az iskola.

dr. Molnár Sándor jegyző: Illetőleg főmérő most is még mindegyik.

Markó József Csaba települési képviselő: Illetőleg a hálózatbővítési költség sem merülhet fel, mert ugye mi termeljük nekik.

dr. Molnár Sándor jegyző: Meg itt már ki van a hálózat építve.

Markó József Csaba települési képviselő: De hogy ha 32 amper fölött kellene a hálózatbővítési költséget, mivelhogy termelünk, ezzel szemben ők…

Serfőző Lajos István települési képviselő: Addig semmiféleképpen nem kell háborgatni, míg ezek a beruházások meg nem fognak valósulni, és amikor az…

Dósa József polgármester:Nem, pont addig kell, mert ő csak egyre tud rákötni.

Serfőző Lajos István települési képviselő: De ők tudják úgy is, hogy ezt hogy lehet.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ők ezt tisztázzák az Émász-szal, persze.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Felméri saját maga azt a lehetőséget, hogy ha levetetjük a másik két mérőt, akkor a meglévő főmérő azt el fogja tudni látni, most mi hiába beszélünk erről, szakember kell, hogy megnézze.

Dósa József polgármester: Erről fogunk hivatalos tájékoztatást kapni, igazából ők sem tudták, hogy hogy fog ez menni, de megvárjuk, úgy néz ki, hogy nem kell hozzá önerő, tehát ez egy jó hír szerintem.

Brezovcsik Béla települési képviselő: De még, hogy ha kell is egyébként, tehát én azt mondom, hogy egy ilyenbe fektet be az Önkormányzat, ez egy teljesen jó befektetés, ez a jövőre nézve is nagyon jó befektetés, úgyhogy mindenféleképpen azt mondom, hogy ha még ez az önkormányzatnak pénzébe kerül, akkor is megéri.

dr. Molnár Sándor jegyző: Illetőleg arról szól ez a döntés, hogy az önerőt akkor kellene megfizetni, hogy ha a költségek, a fajlagos költségek meghaladnák a nettó 500.000.- Ft/kW összeget, de úgy néz ki, hogy nem fogják meghaladni.

Dósa József polgármester: Ezt mondták szóban, telefonon keresztül, majd megvárjuk a hivatalos papírt, amit erről majd kapunk, tehát ez jó hír. A másik, de ugye azt tudni kell, hogy ebből 13.600.000.- Ft a kivitelezésre fordítandó összeg, mert az összes többi a pályázatíró, stb. Ebbe a 18 millióba minden benne van.

Brezovcsik Béla települési képviselő: És ez mekkora teljesítmény, mennyi az összteljesítménye ennek a rendszenek?

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem tudom megmondani.

Dósa József polgármester: Meg tudjuk mondani, itt van.

Nagy Sándor alpolgármester: Ez külön van, mert külön lesz a hivatalnak egy rendszere…

Brezovcsik Béla települési képviselő: Én egynek kérdezem, vagy akár az összesnek. Hány helyen lesz felállítva?

dr. Molnár Sándor jegyző: A Konyhánál lesz, a Patakmentinél, az Óvodánál, meg itt, 4 helyen lesz.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Tehát, ha egy fillér hasznot nem tudunk belőle…

Dósa József polgármester: Nem tudunk, nem is szabad, a pályázatnak feltétele volt.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Bennünket ellát három helyen, már az is elég…

dr. Molnár Sándor jegyző: De itt ezeknél a cél az, hogy teljes mértékben kiváltsuk az energiát.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Nyilván ez az ár is azért van így tervezve nehogy az legyen utána ebből, hogy mondjuk az Önkormányzat profitál. Ezeket a rendszereket úgy kell kiépíteni, hogy ha növelem a teljesítményt, a nyolcadik évben, mondjuk teljesen nullát sem szabad és nekem pénzt hoz. Tehát, hogy ha most nekem, most azt mondom kW… számolják, hogy ha jól tudom a felhasználását és, hogy ha nekem mondjuk havonta 5-re van szükségem és egy 6-ra tervezek, akkor nekem pluszom termelődik, és kötelező átmenni bármelyik áramszolgáltatóról beszélünk, oda- vissza mérőórán, vagy akkor átalakítja és akkor vissza a mérőórát át kell, hogy vegye kötelezően.

Markó József Csaba települési képviselő: Viszontazért már adóznod kell.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ezt így tervezik ők, biztos, jártasak ők ebbe.

Nagy Sándor alpolgármester: Igen, mert amit felvetettél, amikor néztük ezt a kimutatást, akkor én rákérdeztem, amikor itt voltak kint, hogy miért van alátervezve.

Markó József Csaba települési képviselő: Az a baj, hogynagyon alá van, 70%-ra van tervezve és mondjuk, ha erre az épületre felteszik, és ott vannak a fák, árnyékolnak, az azt jelenti, hogy 40%...

dr. Molnár Sándor jegyző: 40%-ot tud csak.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Egyáltalán nem lesz egyszerű elhelyezni.

Markó József Csaba települési képviselő: Itt nem.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Az óvodánál sem.

dr. Molnár Sándor jegyző: Azt mondták, az óvodánál lesz a legegyszerűbb elhelyezni.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Mert?

dr. Molnár Sándor jegyző: Mert azt mondták, nem tudom miért.

Dósa József polgármester: Az óvodánál 2,5 kW csatlakozási teljesítmény, gondolom ez az és 2700 kW óra/év az, amit hasznosítani fogunk. A konyhánál 14,5 kW csatlakozási teljesítmény, az 13900 kW óra/év, a Szabadidő Központban 3 kW csatlakozási teljesítmény, az 3270 kW óra/év, a hivatalnál pedig 4 kW, az 3660 kW/óra, tehát összesen 23 530 kW óra/év.

Nagy Sándor alpolgármester: Nincs az 70%.

dr. Molnár Sándor jegyző: Kisebbre van tervezve.

Markó József Csaba települési képviselő: Itt azt mondták, hogy mennyi fog bejönni, nem azt, hogy mennyi most a…

Dósa József polgármester: Erre van tervezve, és amikor megkérdeztük azt mondták, hogy 250 W vagy kW egy napelem és azért nem tudták pontosítani, mert a pályázat feltétele, hogy többet nem termelhetünk, mint ami a felhasználásunk.

Markó József Csaba települési képviselő: Itt az volt a kérdés, hogy mennyi mondjuk ennek az épületnek az éves energiája.

Dósa József polgármester: Itt van az is, ki van gyűjtve.

dr. Molnár Sándor jegyző: Tehát nekik azt előtte megküldtük és ők az alapján tervezték Jóska.

Markó József Csaba települési képviselő: Én ezt kérdeztem, hogy mennyire van….

Dósa József polgármester: Jó, tehát ez megy, jövő héten jönnek állítólag, a szerződést aláírjuk, új szerződést kell kötni, mert megváltoztak a számok és ez remélhetőleg augusztus 31-ig, azt hiszem addig kell megvalósítani.

dr. Molnár Sándor jegyző: Igen, az a legvégső határidő, tehát addigra ennek kész kell lenni. Mondjuk én nem tudom, hogy ez mekkora munka.

Dósa József polgármester: De itt van egyébként az anyag, meg lehet nézni, hogy hol mennyit fogyaszt, ha valakit bővebben érdekel. Aztán van még olyan lehetőségünk, a Fejes János hívott fel bennünket…

dr. Molnár Sándor jegyző: A Heves Megyei Hulladékgazdálkodási Társulásnak is tagja az Önkormányzat.

Dósa József polgármester: Annak idején volt nekünk egy szeméttároló telepünk, a 054-es hrsz-ú ingatlanon, mindenki tudja, hogy miről van szó, amit akkor elutasítottak. Ezt a Jegyző Úr elmondja nekünk, hogy miért.

dr. Molnár Sándor jegyző: A lényege az, hogy lehet támogatást szerezni a meglévő szeméttelepek felszámolására. Ezen értik egyrészt azt, hogy a szemetet felpakolják onnan, más helyre elszállítják és megfelelően gondoskodnak a megsemmisítéséről, illetőleg a takarásáról. Itt Tibolddarócon nem erről lenne szó, hanem gyakorlatilag a szeméttelep megfelelő takarásáról és utána pedig a termelődő gáznak a kiszellőztetéséről és erre készült egy terv, amit annak idején az illetékes hatóság engedélyezett is és 2009-ben foglalkoztunk ezzel a kérdéssel és akkor azért csúszott le az Önkormányzat erről a lehetőségről, mert itt ez a dolog ez érint négy hrsz-ú ingatlant is és ezek között lett volna állami földterület is és akkor az állami földterületet kezelő szerv nem adta a hozzájárulását ahhoz, hogy ez a projekt megvalósuljon, mert akkor valami országosan nagy port felkavart ügy volt az állami földeknek a kezelésével és az illetékes minisztérium moratóriumot hirdetett, nem lehetett a földekkel csinálni semmit és ezért lecsúsztunk róla. Nemrégiben megkerestek bennünket, hogy második körben indul ez és, hogy ha ez érdekel bennünket, akkor jelezzük. Azóta tisztáztuk, hogy mindenféle feltételnek megfelelünk és azt mondták a Társulásnál, hogy az állami földterület kezelője részéről sem lesz most semmiféle gond, tehát áldását fogja adni ahhoz, hogy ezt a szeméttelepet megfelelően letakarják, megcsinálják mindazokat a munkálatokat, amiket kell és akkor gyakorlatilag egy 10 éves utógondozási időszakkal sor kerül a rekultivációra.

Dósa József polgármester: Annyit kell erről tudni, hogy 100%-ban támogatott és 1/1-ben az Önkormányzat tulajdona, mert ugye megvásárolta Szabó Jánostól meg Gál Istvántól azt a területet és helyrajzi szám az szeméttelepként van nyilvántartva. Tehát, hogy ez megszűnjön, azt csak így tudjuk megszüntetni, átíratni nem tudjuk. Tehát, ha most ezzel nem élünk, akkor nehogy egyszer kötelezzenek bennünket arra, hogy csináljuk meg saját költségen.

dr. Molnár Sándor jegyző: Tudni kell azt, hogy a pályázattal kapcsolatos mindenféle dolgot a Társulás csinál, tehát nekünk ezzel effektíve semmiféle teendőnk nincsen, majd esetleg elhozzák a Polgármester Úrhoz, hogy meghatározott helyeken az Önkormányzat részéről írja alá, illetőleg pecsételje le.

Markó József Csaba települési képviselő:Itta10 éves utógondozás is értendő, hogy megcsinálják?

dr. Molnár Sándor jegyző: Igen. Csak most annyi a gond, hogy ez az engedély 2009-ben lett kiadva, ez gyakorlatilag lejárt, tehát ezt most nekik újból kell indítani és két engedély kell hozzá. Egyszer lesz egy engedély a környezetvédelmi, illetőleg a természetvédelmi szervtől, és lesz egy külön vízjogi létengedély, az pedig a vízügyi szervtől, mert ennek a területnek meg kell oldani a csapadékvíz elvezetését is, tehát arra is külön terv készült. Meg is volt rá az engedély csak természetesen lejárt az is, tehát most nekik ezt újból kell majd indítani.

Dósa József polgármester: Valakinek ezzel kapcsolatosan valamilyen kérdése?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Haez így teljesen, a 10 évet is beleértve, díjmentes részünkről, tehát különösebben nem kell fizetni, akkor én azt mondom, hogy tegyük rendbe ezt a dolgot és akkor ez a szeméttelep címszó tűnjön el. Azért majd a kivitelezésnél figyelembe kell venni, hogy milyen járműveket akarnak mozgatni, hol.

dr. Molnár Sándor jegyző: Így van, mert földszállítás lesz.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Az sem egy utolsó dolog. El tudom képzelni, hogy közelebbről meg tudják oldani a földszállítást, minthogy a falun keresztül, azért ezekre ki kellene térni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Jó, nincs ezzel semmi gond.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem biztos, hogy hiányozna ez nekünk, olyan értelemben, hogy széttapossák még ezt a kis…

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ez a rekultiváció nagyon hiányzik nekünk, a környékünkön mindenhol rendben van, mi ebből is kimaradtunk. Jól mondja Lajos, a bércen kellene felhordani az anyagot, nem a temetői úton, el lehet menni arra is, a temető felé is vagy bárhol, csak az a lényeg, hogy a faluban az utat ne tapossák szét.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Azért ne hozzanak már Kövesdről földet.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Egyébként elmondom, hogy a nagy részét a bükkábrányi bányából fogják hozni ide speciális, ilyen vízzáró agyagos réteggel kell lefedni és erre tesznek egy humusz réteget. A beszivárgó víz ellen agyagréteg terítés kell, hogy a vizet, hogy a víz nem menjen bele.

dr. Molnár Sándor jegyző: Egyébként harcoltam azért és gyakorlatilag jobb lett volna, ha felpakolják az egész szemetet és elviszik, de jött egy szakértői csapat, akik mintát vettek, fúrtak több helyen és akkor a laborvizsgálat azt állapította meg, hogy ebbe nincsenek olyan szennyező anyagok, amik indokolttá tennék azt, hogy, illetőleg mondták azt, hogy ez tömegre sem akkora mennyiségű, hogy elszállítsák.

Nagy Sándor alpolgármester: Kell döntést hoznunk?

Dósa József polgármester: Szerintem hozzunk róla egy döntést, hogy ebben eljárhatok, hogy ne kelljen még egyszer, ha alá kell írnom.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ezeket a dolgokat figyelembe kell venni.

A Képviselő-testület a polgármester javaslata alapján, a jelenlévő és a szavazásban is résztvevő 7 tagja egyhangú szavazásával – 7 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – meghozza a következő határozatát:

Tibolddaróc Község Önkormányzata

Képviselő-testületének

7/2015. (II.12.) számú Kt. határozata

 

Tárgy:A tibolddaróci 054 hrsz-ú ingatlanon lévő felhagyott szemétlerakó-telep

rekultivációja pályázati lehetőség útján

 

A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a tibolddaróci 054 hrsz-ú ingatlanon lévő felhagyott szemétlerakó-telep rekultivációja – pályázati támogatással – az engedélyes tervek szerint megvalósuljon.

 

A Képviselő-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert a rekultivációra vonatkozó pályázat előkészítésére.

 

Határidő:2015. május 31.

Felelős:Dósa József polgármester

 

 

Dósa József polgármester: Még egy lehetőség van a tarsolyunkban, beszéltünk az MLSZ borsod megyei elnökével, Sajti Viktorral. A megyében van lehetőség egy műfüves pálya kialakítására 10% önrésszel. Ez egy 20x40-es pálya, attól függően, hogy hová kerül, 18 milliótól 24 millió forintba kerülhet, nyilván ott a helyszínen dől el. Az MLSZ bonyolítja ezt a pályázatot, illetőleg a kivitelezést is, ő bízza meg a kivitelezőket, hogy ha egyszer eljutunk oda, viszont ahhoz, hogy velünk tudjanak foglalkozni, egy testületi határozat kell, hogy az Önkormányzat be tudja vállalni azt a 10% önrészt, egyébként szóba sem jöhetünk, mint lehetséges terület vagy helyszín. Mi már erről egyeztettünk, akik ott voltak azon a beszélgetésen, illetve már a sportkörrel beszéltem, Igazgató Asszonnyal beszéltem, sajnos a KLIK- el nem tudtam beszélni, ennek a legjobb helye az iskolában volna odafent. Igazgató Asszony elmondta nekem, hogy 130 gyerek jár az iskolába és most is a 6. osztályig mindennapos a testnevelés óra és nagyon hiányzik nekik ez a pálya, ők is tettek erőfeszítéseket ilyen ügyben, de sajnos nem jártak sikerrel illetőleg azt is elmondta, hogy jövőre viszont a 8 osztályban lesz mindennapos a testnevelés óra. Úgyhogy én azt kérném, hogy ezeknek a figyelembevételével döntsünk erről, hogy akarunk - e ezzel foglalkozni, nem biztos, hogy megkapjuk, azért, mert most lesz egy testületi határozatunk, hogy igen hozzá tudjuk tenni azt a 10%-ot, még akárki is megkaphatja, mondom, minden megyében egy ilyen pálya fog létesülni, ezt Nyéken csinálták meg tavaly. 18-24 millió forintig terjedhet, ez egy szabvány műfüves pálya palánkkal, hálóval, világítással. Ezzel kapcsolatosan kérnék véleményt.

Novák Sándor települési képviselő:Próbálkozzunk meg vele.

Nagy Sándor alpolgármester: A múltkor már mi beszélgettünk erről, akkor voltak mindenféle vélemények, de nyilvánvaló, azt mondjuk, hogy nem csak a sportegyesületnek a tagjait kell nézni, hanem nézzük azt a 130 gyereket, a helyszínnel kapcsolatban én is azt mondom, hogy sokkal jobb helye lenne ott, mint lent a futballpályán, jobban szem előtt van, zártabbá lehetne tenni ezt az egészet. A másik viszont az, amiről szintén beszélgettünk, meg kell próbálni azt a lehetőséget megteremteni mindenki számára, meg kell próbálni minél nagyobb mértékben hozzájárulni, ne csak az Önkormányzat, hanem meg kell próbálni, beszéltük is, hogy megkeressük a KLIK-et, nyilván fel kell kérni az Igazgató Asszonyt ezzel kapcsolatban, nyilván Józsi megkereste, ő ebben partner, meg kell beszélni a Sportegyesület vezetésével, az is megtörtént, ők is azt mondták, hogy bált szerveznek, megpróbálnak minél több pénzt összeszedni erre. Úgyhogy az nem biztos, hogy az a 10%, az 10%. Nyilván ez egy szándéknyilatkozat, ami nélkül nem is tárgyalnak velünk, de komolytalanul sem szabad venni, mert nyilván, ha kiadunk egy ilyen szándéknyilatkozatot, egy ilyen döntést hozunk, és mégis elállunk tőle, akkor az ránk sem vet jó fényt. De én mindezek mellett azt mondom, tehát ezeknek az összefüggéseknek a figyelembevételével ezt én így tudnám támogatni, mindenféleképpen.

Dósa József polgármester: Illetőleg ehhez az is kellet, hogy ott álljon a focicsapat, ahol áll, nyilván akinek nincs csapata, azt az MLSZ nem támogatja. Tehát most vagyunk ott, hogy szerintem elég sok feltétel adott ahhoz, hogy megkaphassuk. Nyilván nem ígéret, csak biztatás, hogy ezt igenis tegyük meg, mert nagy esélyünk van arra, hogy ez a pálya a miénk legyen.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Nekem az a véleményem, amit el is mondtam, hogy a falu is használhassa a pályát, mert itt arra kell biztosíték nekünk, mert oké, hogy megépítjük, de mi van, hogy ha holnap bezárják a kaput és csak az iskolások használhatják. A biztosítékot kell látni az iskola vezetése felöl, nekem annyi aggályom van, az egészben csak, ha arra biztosíték meg van.

Dósa József polgármester: Beszéltem Igazgató Asszonnyal, azt mondta, úgy van kialakítva szerencsésen ott az alsó öltöző, hogy az a riasztórendszerből is kizárt, azt mondja, nagyon szívesen odaadja egy embernek vagy akár többnek is a kulcsot, ott lehet öltözni, lehet használni a pályát, tehát ő ez elé nem gördít akadályt. Nyilván ennek van anyagi vonzata, ezt a pályát ingyen nem lehet kiadni, hogy ha nem a gyerekek használják, ezért majd bérleti díjat kell szedni. Azt nyilván meg kell osztani, mert ott, ha zuhanyoznak, ott használják az áramot, itt a pályát, akkor ezt valahogyan majd később meg kell osztanunk, ez egy természetes dolog. Azt mondta, hogy ő hétvégén is, esténként is, ez elől nem zárkózik el. Csabi, addig nem tudja leírni, amíg nincs pálya.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Tudom,ezt nem is neki kell, hanem a KLIK-nek.

Dósa József polgármester: Nyilván a KLIK-hez is el kell menni, oda még nem jutottam el, más egyéb dolgokkal kapcsolatos… De biztos vagyok benne, hogy senki nem lesz olyan buta, hogy azt mondja, hogy nem.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Meg az üzemeltetése a pályának, hogy azt ki üzemelteti? Ő adja - e ki bérbe, ő szedi a hasznát? Ezek a kérdések.

Markó József Csaba települési képviselő: Kié a terület?

dr. Molnár Sándor jegyző: Az Önkormányzaté, csak a KLIK-nek a vagyonkezelésben van.

Markó József Csaba települési képviselő: Az egész terület vagy meg van osztva vagy az esetleg a konyhához tartozik?

dr. Molnár Sándor jegyző: Erre így nem tértünk ki a vagyonkezelésről szóló megállapodásban.

Dósa József polgármester: Mondjad Béla.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Hagy kérdezzem már meg azt, itt szeretnék üzenni mindenkinek, aki azt mondja, hogy én nem járok testületi ülésre, gondolom erről már volt szó valamikor korábban az egyik ilyen megbeszélés alkalmával. Nyilván a testület 100 alkalommal összeülhet egy-egy ilyen beszélgetésre, ugyanakkor ez nem az, mint egy testületi ülés. Itt üzenem nyilvánosság által vagy itt az olvasás közben mindenkinek, hogy járok testületi ülésre, téves az az információ, hogy nem járok. Nem járok, az úgynevezett általam mondjuk egyeztetésnek vagy ötletbörzének, bárminek nevezett dologra. Ugyanis én azt kaptam a napokban, hogy nem is járok testületi ülésre és ezt a focipályát biztos ellenzem. Itt mondom kihangsúlyozva, nem fogom ellenezni.

Dósa József polgármester: Én senkinek nem mondtam, hogy nem jársz testületire.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Kérem ezt a dolgot helyre rakni. Járok, mindig is itt voltam. Az, hogy azokra a megbeszélésekre nem jövök el, nem jövök el, de a fontos döntéseket mindig itt hozzuk meg.

Nagy Sándor alpolgármester: Ez így van.

Dósa József polgármester: Ez így van, csak már beszéltünk egyszer róla.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Azt mondták, hogy én biztos, hogy ha itt leszek, nem fogom megszavazni, mert én nem is járok testületi ülésekre. Elmondom még egyszer hangsúlyosan, ez úgy is benne lesz a jegyzőkönyvbe, hogy igenis támogatom és járok testületi ülésekre.

Dósa József polgármester: Köszönöm szépen, hogy támogatjuk, csak nem így álltunk fel, amin te nem voltál és az nem testületi ülés volt, nem is testületi ülésről volt szó.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Józsi, százszor össze lehet ülni, minden nap ötször, nyilván valaki ezt meg is teszi, nem voltam itt, de testületi ülésen, amikor a döntéseket meghozzuk, itt vagyok. És kérem, kihangsúlyozva, nagyba kiemelni, ha le lesz írva.

Dósa József polgármester: De itt senki nem mondta, hogy nem jársz testületire.

Brezovcsik Béla települési képviselő: De mondta, mert nekem visszajött.

Dósa József polgármester: Én nem.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Valaki mondta.

Dósa József polgármester: Béla, nem tudom ki mondta.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Mondd csak el, mert te hallottad, én nem hallottam.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Dósa Sándor mondta, hogy velem ezt úgy sem tudjátok megetetni, mert én nem járok ide.

Dósa József polgármester: Nem, akkor Dósa Sanyi nem figyelt oda.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Akkor helyre kell rakni a dolgot, vele is el fogok beszélgetni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Dósa Sanyi szeret sokat beszélni.

Dósa József polgármester: Bocsánat, akkor elmondanám.

Nagy Sándor alpolgármester: Nyugodjatok meg.

Dósa József polgármester: Hidd el Béla, ezzel te is tisztában vagy, egy ilyen megbeszélésen sem voltál. Tudod, hogy meddig szoktunk ott dolgozni? Fél nyolcig, nyolcig, fél kilencig. Majd megmutatom, hogy milyen programot hoztunk össze, akár a közmunkával kapcsolatban, tehát ott komoly munka folyik. Nem tudom, hogy te azt minek minősíted, az komoly munka.

Brezovcsik Béla települési képviselő: A döntéseket itt hozzuk meg.

Dósa József polgármester: Jó, rendben van, ez egy dolog, amit szerettem volna elmondani. A másik, hogy álltunk fel arról a megbeszélésről? Úgy, hogy ez a pálya nem kell. Tudod mit mondtam? Hogy ha ilyen buta ez a testület, hogy ez a pálya nem kell, akkor megvétózom, idehozom Igazgató Asszonyt, idehozom a szülői munkaközösség elnökét, mert ilyen buták mi nem lehetünk. Így álltunk fel onnan, így emlékszem. Azt hiszem ketten mondtuk azt, hogy ezt meg kell csinálni.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ez nem butaság Józsi. Ne nevezz minket butának, ez nem butaság. Érveket mondtunk ellenérvekkel szemben. Ez nem butaság, úgyhogy most nem minősítsél minket. Bocsánat, de ezt kikérem magamnak.

Dósa József polgármester: Nekem ez a véleményem, hogy ha a testület elenged maga mellett, lehet, hogy nem lesz ebből semmi, vitatkozunk, aztán nem lesz ebből semmi, de ha elengedünk így 20 millió forintot. Így álltunk fel. Tehát én azért mondtam, én megforgatok mindent azért, hogy ez meglegyen, nyilván, amit én megtehetek. Most Lajos bá hagy jöjjön már, mert ő már régóta jelentkezik.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Én az előbb azt mondtam Bélának, hogy már rúgjuk a focit, még a pályázat be sincs adva, de képesek vagyunk már gólt is rúgni, de tényleg képesek vagyunk ilyenen vitatkozni. Az, hogy most miről beszéltünk a múltkor, az egy más kérdés. Én is visszahallottam, hogy velem meg már úgy sem lehet beszélni, azért hülye nem vagyok, meg lehet velem beszélni, meg van már egy pár éves tapasztalatom itt az önkormányzati munkásságban is, hál Istennek. Még mindig a falu választott meg, ez is igaz, tehát azért csak lehet velem beszélni, és néha nem is árt, hogy ha el van az fogadva, amit mond az ember. Beszéltünk róla, voltak ellenérvek és most is azt mondom, az ellenérv most is az, ne azon vitatkozzunk most, hogy majd ki szedi a bérleti díjat, meg a világítás, meg az öltöző, ne ezen vitatkozzunk. Azon vitatkozzunk, hogy nekünk kell 10%-ot fizetni ehhez a dologhoz és igenis követeljük ki, hogy a Klebelsberg legalább ennek az 50%-ával járuljon hozzá. Ha nem, ugyanúgy megetet bennünket, mint ahogy megetetett a kazán kérdéssel.

Dósa József polgármester: Nem fog.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Akkor ne haragudjál Józsi, akkor kénytelen vagyok azt mondani, hogy ha ő a saját érdekeit nem képviseli és mi meg akkor ilyen alultáplált emberek vagyunk, hogy elengedjük ezt a projektet, akkor hozzá lehet tenni, hogy miért engedtük el ezt a projektet.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Támogatom a focipályát, járok testületi ülésre, és ezeken a megbeszéléseken is biztos hangzik el olyan fontos dolog, ami a széles nyilvánosságra tartozik. Tehát én az ilyen dolgokat is fontosabbnak tartom ott megbeszélni, már csak azért is, mert ugye arról volt szó, hogy szó szerint kerülnek fel a dolgok a honlapra. Tehát ott biztosan hangzanak el olyan dolgok, amikre más is kíváncsi, szerintem. Attól függetlenül lehet megbeszélni dolgokat, én rászánom az időmet. Az elmúlt 4 éves ciklusban is talán összesen háromszor, hogy ha hiányoztam, most is itt vagyok.

Dósa József polgármester: Senki nem mondta, hogy nem jársz testületire.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Dósa Sanyi konkrétan ezt mondta.

Dósa József polgármester: Akkor Dósa Sanyi nem tudom, mit beszél.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Nem mondom, hogy mit mondott.

Dósa József polgármester: Én ezt nem mondtam,akkor Sanyi bácsi nem értette, hogy mit mondtam.

Brezovcsik Béla települési képviselő: A kettőt külön kell választani.Megbeszélésre össze lehet ülni, tanácskozási renddel minden nap össze lehet ülni.

Dósa József polgármester: Össze is kell, mert rengeteg munka van, amit meg kell beszélni. És hidd el, hogy ami ott elhangzik…

Brezovcsik Béla települési képviselő: Testületi ülésen mindig itt vagyok,és véleményem is van, bocsánat, véleményem is van mindig a dolgokhoz, mindig van és mindig is vállaltam a véleményemet és most is fogom. Nála is meg fogok állni és el fogom mondani, tévedésben van, mert itt ülök. Köszönöm szépen.

Dósa József polgármester: Jó, ő tévedésben van, köszönöm én is. Egyébként, ami ott elhangzik, az általában itt is elszokott, csak nem beszélünk olyan sokat róla. Elmondtam a közmunkaprogramot is múltkorában, amit ott megbeszéltünk, most is azért beszélünk, már látom, hogy változnak a vélemények. Örülök, hogy akkor beszéltünk róla, mert ezek szerint az kellett hozzá, hogy most nem szavazzuk le, bár bízom benne, hogy nem fogjuk leszavazni. Azon kívül, amit ott megcsináltunk közösen, Lajos bá hamarabb elment, te nem voltál, azt is el fogom itt mondani, azért, hogy elhangozzon itt is és a falu is tudjon róla.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Én sosem voltam a fejlesztés ellen,én mindig a fejlesztés mellett vagyok, ez egy teljesen jó ötlet, semmi baj vele. Semmi baj, csak nem kell a dolgok elé menni. Én nem tudtam erről a focipályáról, csak úgy tudtam, hogy éppen Dósa Sanyi üzent, úgy, hogy halljam meg. Meghallottam.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Én elmondom a véleményemet, amit nem mondtam el, most elmondom, hogy mi volt ott a véleményem. Nem biztos, hogy focipálya kell Darócra, mikor mennyi, úgymond nyakig kátyús útban vagyunk, és ez az önrész nem - e biztos, hogy máshonnan fog hiányozni. Nekem ez volt a véleményem. Meg nem látom a működését többek közt utána, hogy ez hogy fog majd működni.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Az már részletkérdés.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Az már részletkérdés, de az alapvető nekem, az első vitám az az volt, hogy nem biztos, hogy Tibolddarócnak pont most húszon x millió forintos műfüves focipályára van szüksége.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Hosszú távon kell gondolkodni előre, ezt azt gondolom, meg kell csinálni.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Hosszú távon nincs út.

Nagy Sándor alpolgármester: Most hallottuk, hogy jelen pillanatban pluszos a költségvetésünk.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ezt akartam mondani.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Mennyi utat tudsz megcsinálni abból a pluszos költségvetésből.

Nagy Sándor alpolgármester: Csaba, nem tudjuk, mennyi a plusz, nem az a lényeg benne.

dr. Molnár Sándor jegyző: Még pontosítjuk úgy is.

Nagy Sándor alpolgármester: Megmondom őszintén, én a múlt héten úgy álltam föl az utolsó megbeszélésről, hogy én ezekre a megbeszélésekre többet nem fogok eljönni, mert ott, nem ezzel kapcsolatban, hanem az összessel kapcsolatban, egy nagy meddő dolgot láttam, beszél mindenki keresztül - kasul, mint ahogy már most is kezdünk a testületi ülés vége felé haladni nagyjából és itt most már mindenki megint belebeszél mindenkinek szavába és nem adjuk meg egymásnak a tiszteletet. Azokon a megbeszéléseken általában megpróbáljuk azokat a dolgokat előkészíteni, amik itt testületi ülésen döntésre jutnak. Én arra szeretnék kérni mindenkit, hogy akik innen fölállnak képviselők és kimennek, attól függetlenül, hogy fönt van - e az a honlapon olvasható formában vagy sem, mindenki azt mondja el odakint a faluba is, amit hallott itt az asztalnál, meg amilyen döntést hoztunk és akkor nincs ebből semmi gond. Nekünk az a dolgunk, hogy tájékoztassuk a lakosságot valamilyen szinten, azt várják el tőlünk, nem csak az interneten keresztül, és akkor nincs ebből probléma. Az meg egy sajnálatos dolog, hogy egy ilyen félreértés történt.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Én a focipályáról így értesültem. Én, ami épül, mindig támogatom. Ez nem két évre, ez öt évre, tíz évre, ez hosszú távra épül, és igen is a fiatalok sport épülését szolgálja. Én maximálisan támogatom, de nem azért mert ez az üzenet hozzám jutott, hanem egyébként is így gondolom, tehát ez miatt. Az, hogy most ki mit mond, meg hogy mondja, én nem adok ezekre, de mikor címzetesen nekem érkezik az üzenet, akkor kénytelen vagyok reagálni.

Dósa József polgármester: De miért nem kérdezel meg engem?

Brezovcsik Béla települési képviselő: Nem téged kérdezlek meg, Dósa Sanyi azt mondta, hogy nem járok. Hogy ki kinek mikor mit mond, én nem vagyok nyomozó, nem is fogok nyomozni.

Dósa József polgármester: Odaállunk Sanyi bácsihoz, menjünk el ketten.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Nem kell.

Dósa József polgármester: Mindegy, nincs ennek jelentősége.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Én nem azt mondtam, hogy te mondtad, hanem Dósa Sanyi üzent.

Nagy Sándor alpolgármester: Béla nem mondta ezt, hogy te mondtad Dósa Sanyinak.

Dósa József polgármester: De Béla, én nem tudtam mást mondani, mint ezen a megbeszélésen, egyelőre nem támogatják. Én mondtam, hogy mindenkivel személyesen egyedül fogok beszélgetni, hogy meggyőzzem a testületet. Akkor csináljuk már úgy innentől fogva, azt hiszem, van rá lehetőség, hogy felemeljük a kezünket, szót kapunk, szót adunk, és aki nem fogja be a száját, nem hallgatja meg a másikat, a második rendbontás után ki lehet vezettetni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ki lehet küldeni.

Dósa József polgármester: Jó, akkor innentől fogva így. Tehát akkor hagy kérdezzem már meg, hogy ehhez a témához van - e még valakinek valamilyen hozzászólni valója. Lajos bá?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Mindenféleképpen bele kell menni ebbe a dologba, de úgy, hogy a Klebelsberggel egyeztetni kell, hogy mivel szeretne hozzájárulni ehhez a dologhoz, majd az üzemeltetés meg minden egyéb más majd csak akkor legyen téma, amikor ez a projekt létre jött, és nem csak a Klebelsberg, hanem vannak itt, megnéztük, a Tibolddaróci Sportkör 1 millió forintba kerül körülbelül éves szinten az Önkormányzatnak. Tehát itt nem arról van szó, hogy ellenezzük, hogy a fiatalok ne sportoljanak, ne csináljanak ezt meg azt, egyáltalán nem arről van szó. A kormányunk kitalálta, hogy az iskolákat a Klebelsberg üzemelteti, én ezalatt értem azt is, hogy ha pályázni nem tudnak, nem fognak elnyerni egy ilyen projektet, akkor mi pályázunk rá mindenféleképpen, de valamelyest járuljon hozzá. Ne úgy, mint a kazánt, még egyszer mondom, mert azt nem tudom lenyelni, ennyi.

Dósa József polgármester: Valakinek még valamilyen hozzászólása? Én megkérdeztem az Igazgató Asszonytól, hogy van - e arra mód őszerinte, hogy a Klebelsberg ehhez hozzájáruljon. Azt mondja, hogy működésre nincs pénzük. Saját bevételeikből veszik a kilincset stb.

dr. Molnár Sándor jegyző: A legalapvetőbb dolgot.

Dósa József polgármester: Nem tud útiköltséget fizetni, tehát nagyon - nagyon kicsi az esélye, hogy a Klebelsberg ehhez egy fillért is adna, erre fel kell készülni. Tehát a Klebelsberg ehhez nekünk, nyilván meg fogom kérdezni, nem jutottam még el hozzájuk, kell, hogy megkeressem őket, nyilván meg fogom keresni őket, de én attól tartok, hogy ehhez egy fillért nem fogunk kapni tőlük. Azok a megoldások működhetnek, hogy egy jótékonysági bált szervezni, esetleg gyűjtést rendezni. Ezek biztosan működhetnek, meghirdetni az iskolában, a szülői munkaközösség, mert egyébként itt a focira helyezzük ezt. Higgyétek el, hogy a focisták fogják ezt a legkevesebbet használni. Ezt a gyerekek fogják odafönt használni, a 130 gyerek nap, mint nap, főleg jövőre, amikor kötelező lesz a mindennapos testnevelés óra. Nyilván a focisták is, biztosan én is kibérelem.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Biztosan nem értetted megint meg a dolgot, tehát nem mondhatja ránk senki, az Önkormányzatra, hogy nem támogatjuk a sportot. Tehát én pont azért mondtam, támogatjuk, igen is támogatjuk. De tudnám sorolni tovább, tehát a Klebelsberget eddig is elláttuk, amikor elkészült az energetikai korszerűsítés, akkor még mi építettünk nekik egy fatárolót, egy apríték tárolót, sőt még háromszáz egynehány ezer forintért fel is lett töltve. Holott már ahhoz nekünk a világon semmi közünk nem lenne, nem lett volna. És ugye volt egy egyezség, amiről te is tudsz most már, hogy hozzá fognak járulni a kazánnak a dolgához és akkor végül hozzájárultak úgy, hogy mi fizettünk ki mindent, amit nem kellett volna.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Nekem akkor egy kérdésem van. Most a focit akarjuk támogatni vagy az iskolába járó gyerekeket?

Nagy Sándor alpolgármester: Ezt hogy tudod Csabi külön választani?

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ez a kérdésem.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Borzasztó egyszerű erre a válasz, bocsánat, ha szólhatok. A kettőt együtt, ennyire egyszerű, a focit is és az összes gyereket, ugyanis az összes gyerek csinálja a focit, azt mondhatom.

Dósa József polgármester: Meg Csabi, lesz a falunak egy műfüves pályája, lehet nekem is, lehet neked is, feljössz majd focizni, lehet, hogy te sosem, lehet, hogy csak Józsival fogok focizni, a falu, a falunak lesz egy műfüves pályája.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Én elmondtam az elveimet.

A Képviselő-testület a polgármester javaslatára, a jelenlévő és a szavazásban is résztvevő 7 tagja szavazásával – 6 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás (Pribéli Csaba György) mellett – meghozza a következő határozatát:

Tibolddaróc Község Önkormányzata

Képviselő-testületének

8/2015. (II.12.) számú Kt. határozata

 

Tárgy:műfüves pálya kialakításának lehetősége a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

udvarán

 

A Képviselő-testület a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (3423 Tibolddaróc, Kácsi út 15.) udvarán, a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének közreműködésével kialakítandó, 20x40m-es nagyság, kb. 18-24.000.000.- forint bekerülési költségű, 90 % mértékű pályázati támogatással megvalósítható műfüves pálya megépítésének 10 %-os önrészét vállalja, az Önkormányzat számára kedvező támogatói és MLSZ döntés esetén költségvetésében előirányozza.

A Képviselő-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy erről a döntésről az MLSZ B.A.Z. megyei elnökét értesítse.

Határidő:azonnal

Felelős:Dósa József polgármester

  1. Indítványok, javaslatok.

 

dr. Molnár Sándor jegyző: Én annyit mondanék ezzel kapcsolatosan az indítványok, javaslatokkal, hogy elhangzott a legutóbbi, december 11-i képviselő - testületi ülésen az, hogy a boros gazdáknak menjen ki felszólítás, ez elkészült, megtörtént, szerintem itt a képviselő - testületben is van olyan személy, aki megkapta. Én próbáltam egyértelműen megfogalmazni, szerintem az elején teljesen egyértelmű, később is, mert leírtam azokat a szabályokat, hogy ez a dolog hogyan sülhet el attól függően, hogy a szennyező anyag milyen közegbe kerülne. Ezt csak olyan emlékeztetőnek mondanám, és akkor folytatnám és ez természetesen, az ülésnek ez a része zárt ülés.

Dósa József polgármester: Közben körbe adtam, nézzétek már meg a mai számla egyenlegeinket. Nem beszélünk pár szót a szociális, amit február 28-ig kell, vagy nem készültünk rá?

dr. Molnár Sándor jegyző: Beszélhetünk arról, de azzal kapcsolatban emlékeztetném a képviselőket, nekem a munkatársaim azt mondták, hogy mindenki kapott egy ilyen tájékoztatót, amelyik gyakorlatilag tartalmazza azt eléggé jól áttekinthető formában, összegszerűen, hogy mi hogy fog megváltozni. Én megmondom őszintén, hogy ettől jobb összefoglalót nem láttam, tehát azért tartottam fontosnak, hogy ezt megkapják a képviselők. Elmondanám, hogy a szociális pénzeszközeinket mi mindenre használhatjuk fel. Na, most ennek a változásnak a lényege az, hogy március 1-től a foglalkoztatást helyettesítő támogatás az átkerül a Járási Hivatal hatáskörébe, ez praktikusan azt jelenti, hogy az Önkormányzatnak március 5-ig ki kell még fizetni az FHT-nak a február havi összegét, amihez 80%-os állami támogatást igényelhet meg, 20%-ot kell állni és aztán utána ezzel nekünk teendőnk nincs. Na, most azt szeretném elmondani, hogy inkább nekünk majd azzal lesz gondunk, hogy mi legyen azokkal az ellátásokkal, amelyek kikerülnek a törvényből véglegesen és gyakorlatilag önkormányzati hatáskörbe lesz utalva az, hogy milyen támogatásokat adnak. Ebbe a körbe tartozik egyrészt a lakásfenntartási támogatás, mondanám, hogy most, per pillanat 80 személynek jár lakásfenntartási támogatás. Na, most nyilván itt különböző határidőkről van szó, ezekkel kapcsolatosan azt mondja a költségvetési törvény, hogy ami 2014 végéig lett megállapítva, ott azoknál a határozatban szereplő lejárati időig folyósítani kell és az Önkormányzat ezeknek a 90%-át megigényelheti a központi költségvetésből. Na, most igazándiból ezen kívül van még 4 méltányossági közgyógyellátásunk, ez is abba a körbe tartozik, amiről majd el kell dönteni azt, hogy e címen a továbbiakban adunk - e majd támogatást vagy sem, illetőleg felmerülhet még, bár ilyen most nincs, hogy méltányossági ápolási díj és ebbe a körbe tartoznának azok a személyek, akik 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójukról gondoskodnak úgy, hogy gyakorlatilag nem tudnak mellette munkát vállalni, végezni. Ezeket az elkövetkezendőekben megtartsuk - e vagy sem? Annyit tudok mondani, hogy a Csabával beszélgettünk, illetőleg beszélgettünk a Szociális Bizottság tagjaival is és egyelőre olyan elvi egyezség jött létre közöttünk, hogy mindenféleképpen támogatni kellene március 1-je után is azokat a személyeket, akiknek a gyógyszerköltségüknek a biztosításával van valamiféle gondjuk, tehát ki kell majd a szabályokat találni hozzá, illetőleg támogatni kellene azokat a személyeket is, és nem biztos, hogy ugyanazokkal a szabályokkal, illetőleg ugyanabban a formában, mint ami eddig volt, akinek a lakhatási költségekkel van gond. Itt értem elsősorban a különböző rezsi költségeket, ugye mondtam azt, hogy ebből van a legtöbb, most per pillanatban 80 van, ami él. Illetőleg támogatni kellene ezt a kört, mondjuk ez per pillanat nincs, tömegesen nem is lesz, amikor arról van szó, hogy 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozóját ápolja, itt is majd ki kell a szabályokat találni hozzá. Egyetlen egy kötelezettsége van az önkormányzatnak és ezt ebbe olvashatták a képviselők azt, hogy ha valaki a létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerül, akkor annak rendkívüli települési támogatást kell az önkormányzatnak adnia, de abban már az önkormányzatnak, a képviselő - testületnek szabadsága van, hogy meghatározza azt, hogy mit jelent ez a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzet, illetőleg hozzá teszi még azt, hogy ezt a támogatást annak is adni kell, akinek tartósan vagy átmenetileg létfenntartási gondjai vannak. Tehát ezeket a fogalmakat majd tisztázni kell pontosan és én ezt mindenféleképpen úgy képzelném el, hogy nem kapkodnánk ebben a kérdésben sem. Legelőször is én úgy képzelném el, hogy a Szociális Bizottsággal tárgyalnánk át, véglegesítenénk egy rendeleti formát, tervezetet és akkor utána hoznánk be a képviselő - testületnek és természetesen majd még pontosítani kell a Zsuzsával is azt, hogy s mint számolhatók el ezek a költségek, de mindenféleképpen látni kell azt, hogy ha a képviselő - testület egy olyan álláspontra helyezkedik, hogy ezeket március 1-től nem biztosítja, akkor lesz egy széles ellátotti kör, akit borzasztóan kellemetlenül érintene ez.

Dósa József polgármester: Köszönjük szépen. Lajos bá?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Én csak annyit akartam mondani, hogy erről el lehetne beszélgetni nagyon sokáig, és elég szomorú dolog, hogy ilyenekkel kell, hogy foglalkozzunk, célszerű volna a ránk maradó részről egy fő, ellátott/összeg éves szinten, és akkor már jobban tudunk róla beszélgetni, mert megnézzük, hogy milyen lehetőségünk van a költségvetésben, meg mi lenne az az igény, amit ki kellene elégíteni. Így most egy kicsit száraz a dolog, mert mondtad, hogy 80 fő, de nem tudom, hogy a 80 fő az milyen összeg. Azért szerintem ez nem egy olyan bonyolult dolog, hogy éves szinten mennyi, mert úgy is van róla egy kimutatás.

dr. Molnár Sándor jegyző: Persze, van.

Serfőző Lajos István települési képviselő: És akkor sokkal könnyebb.

dr. Molnár Sándor jegyző: Itt van.

Serfőző Lajos István települési képviselő: De nem, Sándor, szerintem oda kell majd mindenkinek juttatni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Itt vannak, például csak mondanám azt, hogy lakásfenntartási támogatás ez évben meg lett állapítva 28 főnek, de tudni kell azt, hogy ez évben már csak úgy lehetett megállapítani, hogy határidőként február 28.- a legvégső határidő, viszont ami 2014 vége előtt lett megállapítva, ott annál hosszabb határidők vannak, és azért tudom azt mondani, hogy ezeknek az összege mondjuk, átlagosan indul egy ilyen havi 2.500.- Ft-tól és felhúzhat több mint 6.000.- Ft-ra is havi szinten.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ezért kellene azt, hogy összesítve.

dr. Molnár Sándor jegyző: Tehát mi ezt még a Zsuzsával át fogjuk számolgatni és aztán majd úgy próbálunk valamit mondani.

Nagy Sándor alpolgármester: Nekem ezzel kapcsolatban, tehát csak tapasztalatot mondok a lakásfenntartási támogatásnak az odaítélésével kapcsolatban, tehát nagyon sok, nem csak a miénk, szerintem biztos, hogy a miénk is beleesik ebbe a cipőbe, nálunk, mint szolgáltató cégnél például nagyon sok olyan ember van…

dr. Molnár Sándor jegyző: Vitatható mindig.

Nagy Sándor alpolgármester: Nem.

dr. Molnár Sándor jegyző: Hanem?

Nagy Sándor alpolgármester: Tehát nagyon sok olyan fogyasztónk van például Darócon is, akinek meg van ítélve a lakásfenntartási támogatás mondjuk a vízdíjba, mondjuk, mondok egy számot, 2.000.- Ft és életébe nem fogyasztott még 2.000.- Ft értékű vizet.

dr. Molnár Sándor jegyző: Van ilyen.

Nagy Sándor alpolgármester: Ez a számláján pluszos összegként szerepel.

dr. Molnár Sándor jegyző: Van ilyen, így van. Sályban is van ilyen, Tibolddarócon is van ilyen.

Nagy Sándor alpolgármester: Na, de azzal mi a teendő, szerinted? A fogyasztónak nem fizeti vissza a szolgáltató, mert azt a pénzt nem ő fizette vissza, viszont az önkormányzat visszaigényelheti azt a pénzt.

dr. Molnár Sándor jegyző: Így van. Egyébként volt is ezzel kapcsolatban gond. Tehát nyilván, hogy ha, mert ezeket a támogatásokat felül kell vizsgálni és, hogy ha ennek az eredménye az, hogy az illető nem jogosult rá, de át lett utalva a pénz, akkor az önkormányzatnak a szolgáltatótól vissza kell kérni és nyilván a szolgáltatónak vissza kell adnia, hiszen azt a pénzt egy meghatározott személy kapta. Tehát, azt nem teheti el.

Nagy Sándor alpolgármester: Történt már ilyen szerinted?

dr. Molnár Sándor jegyző: Igen.

Nagy Sándor alpolgármester: Az önkormányzatunknál ilyen visszaigénylés?

dr. Molnár Sándor jegyző: Szerintem volt ilyen egyszer a vízműveknél, mástól nem.

Nagy Sándor alpolgármester: Mert ez meg van a Tigáznál is, meg van az Émásznál is.

dr. Molnár Sándor jegyző: Mindenkinél, így van.

Nagy Sándor alpolgármester: Tehát olyan összegeket kapnak emberek lakásfenntartási támogatásra, amit valójában nem használnak föl.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ki állapította meg, hogy mennyit fizessenek, mondjuk a vízügynek?

Nagy Sándor alpolgármester: Az önkormányzatnál bekérik a fogyasztói számlát.

dr. Molnár Sándor jegyző: Bekérjük a számlákat és akkor gyakorlatilag a kérelmező dönti el azt, hogy ő melyik szolgáltató számláira kéri ezt. Na, most sok olyan ember van, aki nem használ gázt, mondjuk, vagy esetleg nincs is bent nála a gáz, akkor az általában az áramra szokta kérni. Tehát első helyen van itt, tudom mondani a kimutatásból azt, hogy az áramra kérik, aztán szemétszállítás, illetőleg a víz és a gond az, hogy egyre kevesebben fűtenek gázzal, mert kérhetnék a gázra is és ott feltételezhetően ilyen gond nem lenne, mert azért, ha bárki gázzal fűt, az tudja, hogy ott megy a pénz, azzal így ebből a szempontból nincsen gond. Tehát azt tudom mondani, hogy ebből a fajta támogatásból van a legtöbb.

Dósa József polgármester: Lajos bá?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ezt úgy is meg kell tárgyalni, törekedni kell arra, hogy olyan összegben legyenek ezek utalva, ami kötelező hulladékszállítás, biztos, hogy az áram fontosabb, mint a víz, mert vizet tud venni a közkútról is.

dr. Molnár Sándor jegyző: Tud venni, így van.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Tehát ezt házon belül kell megoldani. Ezek az utalások csak olyan címszóval menjenek, mint ahogy Sándor is mondja, csak azt mondjuk nem tudom, hogy ha be van kérve egy csekk, hogy lehet utána a semmire utalni.

Nagy Sándor alpolgármester: Nem úgy működik.

Serfőző Lajos István települési képviselő: De Jegyző Úr azt mondja, hogy bekérik a csekket.

Nagy Sándor alpolgármester: Így van. Egy évben egyszer.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem folyamatosan, mert az képtelenség.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Bevisz egy csekket és utána meg nem fogyaszt egész évben?

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem, hanem felhalmozott például tartozást és akkor még a kezdet kezdetén nincs azzal gond, érted?

Nagy Sándor alpolgármester: Tudok olyan embert, akinek meg van állapítva, mondom neki, hogy írassátok át a vizeteket, írasd inkább át az áram számládra, mert nem fogyasztasz el 2 m3 két hónap alatt.

dr. Molnár Sándor jegyző: A Macek például.

Nagy Sándor alpolgármester: Van ilyen több is, nem akarok nevet mondani. És mondja, hogy nem tudja oda sem átíratni, mert már az Émász-os számlája is pluszos. Tehát, amikor megkapja az értesítőt a szolgáltatótól, akkor ott van benne egy sor, hogy pluszos vagy mínuszos a számlája. És ezeknek az embereknek, mindenkinek pluszos a számlája. Tehát még egyszer azt mondom, hogy azt kellene megpróbálni valahogy úgy elkerülni, hogy ne kerüljünk abba bele, hogy vissza kelljen igényelni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Úgy kell szabályozni majd, ebben egyetértünk.

Pribéli Csaba György települési képviselő: A Jegyző Úr pont mondta, hogy ők kérik, hogy mit fizessen. Na, most mi tegyük bele azt, hogy mi mondjuk meg, hogy mit fizetünk, látjuk, hogy mondjuk a villany a legtöbb.

dr. Molnár Sándor jegyző: Megtehetjük ezt is egyébként, nincs ezzel semmi gond.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Mondjuk 2.000.- Ft-ot adunk vagy hármat, áramszámlánál furcsállnám, ha valaki nem fogyasztana annyit.

dr. Molnár Sándor jegyző: A szabályozás most az önkormányzatnak nagy szabadságot adott, tehát megtehetjük ezt is Csaba.

Pribéli Csaba György települési képviselő: De szétoszthatjuk, nem az van, hogy egy szolgáltatót támogatunk, akkor adunk a szemétszállításba ennyit, arányosan elosztjuk, nem azt mondjuk, hogy mi csak a villanyszámlába adunk, mi tegyük bele a szűrőt, hogy hogy osszuk.

dr. Molnár Sándor jegyző: Még csak tájékoztatás képen mondanám el, ez valamelyest kapcsolódik ehhez a témához, hogy március 1-jével átkerül a foglalkoztatást helyettesítő támogatás a Járási Hivatalhoz. Most tudni kell, hogy jelen pillanatban Tibolddarócon 51 ilyen személy van, aki ilyet kap, itt gyakorlatilag 29 esetben ez folyósítva van, míg 22 esetben szünetel, mert az illetők éppen közmunkában vesznek nálunk részt. Ugyanez Sályban, Sályban 253 fő kap ilyet és 210 esetben folyósítják is, 43 esetben szünetel, mert annyian vesznek részt közmunkában. Emellett van rendszeres szociális segély, Tibolddarócon 6, Sályban pedig 13 fő. Ezt csak tájékoztatás céljából mondtam el.

Dósa József polgármester: Ehhez a témához valakinek még valami hozzáfűznivalója? Nyilván a számok tükrében tudunk majd konkrétumot mondani, először a Szociális Bizottság és utána terjesztjük a testület elé.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Gondolkozzon mindenki azon, hogy milyen feltétel rendszerekkel adjunk, például legyen rendben a portája, meg ilyen apró dolgok, szűrőket beletenni, mert ugyebár jönnek, hogy adjunk, csak az ellenőrzést, a kontrollt valahogyan vissza…

Brezovcsik Béla települési képviselő: Erről már van határozatunk, az udvar, utcafront rendbe tartása, meg egyebek, soha nem volt visszaellenőrizve, most is bele lehet tenni, de nem lesz ember, aki ezt visszaellenőrizze, ebben biztos vagyok.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Próbáljuk meg.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ez az előző ciklusban is ugyanígy megvolt és soha senki nem nézte, soha senki nem szólt, hogy le kell kaszálni a portát.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Meg, aki eddig megcsinálta ezután is megfogja, aki meg nem, az nem.

dr. Molnár Sándor jegyző: Egyébként hagy mondjam azt, hogy például Keresztesen azt találják most ki, hogy valakinek a gyógyszerköltséggel van gondja, akkor olyan lesz a szabályozásuk, hogy az illetőnek be kell hoznia a konkrét receptet, azt gyakorlatilag be kell neki áraztatni a gyógyszertárban és akkor kaphatja meg a támogatást rá, hogy ha az igazolást, a nyugtát hozza, hogy ő azt ténylegesen ki is váltotta.

Markó József Csaba települési képviselő: Csökken a visszaélés lehetősége.

dr. Molnár Sándor jegyző: Így van.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Jobbat mondok. Erre tartani kell egy embert, behozza a receptet, elmegy és kiváltja és odaadjuk.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Csak az a baj, hogy ő nem abban a gyógyszertárban, tehát ez megint egy….

Brezovcsik Béla települési képviselő: Jó, ez megint részletkérdés, megmondja azt is, hogy melyik gyógyszertárból kell.

Nagy Sándor alpolgármester: Mondjuk ezeknek az embereknek szerintem a túlnyomó része ráadásul gondozás alatt van, tehát úgymond szociális gondozók járnak hozzá.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Jegyző Úr, nem a szót akarom szaporítani, de ezt el kell mondanom. Van olyan, aki kiváltja a gyógyszerét és máshol meg eladja.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ilyen is lehetséges, ezzel aztán semmit nem tudunk kezdeni Béla.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ezzel sem tudunk semmit kezdeni, ez így van, de ilyen is van, kinek mire van szüksége, maradjunk ennél.

dr. Molnár Sándor jegyző: Biztosan van, én ezt nem vitatom egy pillanatig sem.

Dósa József polgármester: Egyébként rengeteg pénzt kell szétosztani, tehát nagyon ésszerűen kell már az elején elkezdeni, nem tudom, hogy hogy fogjuk, de nem lesz egyszerű.

Markó József Csaba települési képviselő: Igazából, ami felmerülhet még megtakarítás az előző évhez képest, hogy ha a napelemek beindulnak.

Dósa József polgármester: De nem, Józsi az teljesen más, külön van, tehát ezt a kettőt ne is keverd össze, a szociális feladatra kapott állami támogatást oda kell elkölteni, semmi köze nincs egymáshoz.

dr. Molnár Sándor jegyző: Oda kell elkölteni, kapcsolódhat a közmunkához úgy, ahogyan beszéltünk hozzá, de az csak a kisebb része lesz neki.

Dósa József polgármester: Tehát ezt a kettőt nem lehet….

Markó József Csaba települési képviselő: Mondtad, hogy 90%-ban lehet támogatást kérni rá, a 10%-ot elő kell teremteni.

Dósa József polgármester: De ez már csak ideiglenes év végéig, átmeneti.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ez csak ebben az évben van, ez csak átmeneti megoldás.

Dósa József polgármester: De egyébként ezt teljesen külön kell, és ezt nem lehet másra felhasználni, hogy ha ott nem költjük el, akkor azt vissza kell fizetni.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ági azt javasolta, beszélgettünk vele, hogy próbáljuk kibővíteni ezt a lakásfenntartási támogatást, annak a körét próbáljuk meg kibővíteni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Most is vannak nyolcvanan, akkor mennyire bővítsük még?

Dósa József polgármester: Új neveket kell hozni, az a nyolcvan valószínűleg a legrászorultabb, most ha még behozol ötvenet, akkor az már nem olyan rászorult, inkább annak a nyolcvannak kell külön címszavakkal utalni valamilyen úton - módon, nem tudom.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ez csak az ő javaslata volt.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem lesz ez egyszerű menet különben.

Dósa József polgármester: Köszönjük szépen. Nem tudom, még ehhez van - e valakinek valami hozzáfűznivalója?

dr. Molnár Sándor jegyző: Én most röviden csak ennyit akartam.

Dósa József polgármester: Nyilván majd lesznek számok.

dr. Molnár Sándor jegyző: Lesznek számok, meg megoldások is.

Dósa József polgármester: Meg lehet, hogy várjuk a többieket is, hogy lássuk, hogy ők mit találnak ki, de február 28-ig nekünk erről határoznunk kell, úgyhogy sok idő erre már nincs. Ha senkinek nincs ehhez hozzászólása, akkor, amit szeretnék még elmondani, beszéltünk itt az öreg Oczella - féle házról, visszaléptek, mert azt mondták, hogy családon belül megvásárolják, úgyhogy ezzel nem kell foglalkoznunk innentől fogva, ezt Berci közölte velem.

Nagy Sándor alpolgármester: Mond el az előzményét is akkor már légy szíves.

Dósa József polgármester: Elkezdtünk alkudozni…

Markó József Csaba települési képviselő: Nem úgy, teljesen.

Pribéli Csaba György települési képviselő:Nem úgy, mikor felajánlották.

Dósa József polgármester: Jaj, bocsánat, igen, Béla nem tudja, meg a jegyzőkönyvet olvasók sem tudják. Megkeresett engem a Dusza Berci, hogy eladó ez az öreg Oczella - féle ház és nem - e érdekelné az Önkormányzatot. Elkezdtünk beszélgetni, hogy az nekünk akár jó is lehetne tájház kialakítására, ott még tulajdonképp érintetlen az épület, szép dolgot ki lehetne belőle hozni, ő 2 millió forintot ajánlott indulásképpen. Mi beszélgettünk, 1,8-1,9 millió között gondolkodtunk, adtunk egymásnak egy hétvégét és akkor hétfőn felhívott, hogy mégiscsak megveszik családon belül, úgyhogy így tárgytalan az egész.

Serfőző Lajos István települési képviselő: De ki ajánlotta ezt fel neked?

Dósa József polgármester: Dusza Berci. Engem Dusza Berci hívott fel, hogy eladó, nem - e gondolkodik az Önkormányzat, hogy megveszi. Ez így indult és ő is hívott fel, hogy családon belül elkelt. Jó, erről ennyit, de viszont, ha házat akarunk venni, már beszélgettünk róla, érdemes volna elgondolkodni és akkor majd elő fog jönni, hogy miért is, ott a Szabó Ivett vagy a Kittié nem tudom pontosan, ott a Patakmentivel átellenben az az Ábrányi úti ingatlan vagy az még Tompa úti?

dr. Molnár Sándor jegyző: Az Tompa út.

Dósa József polgármester: Hatalmas udvar tartozik hozzá, nem tudom, mennyiért akarnák adni, még nem is vettem fel senkivel a kapcsolatot.

dr. Molnár Sándor jegyző: Már régóta lakatlan.

Dósa József polgármester: Irányárat sem tudok, semmit, csak nem - e lenne érdemes. Végül is el is mondom, amikor dolgoztunk azon a délutánon vagy este a pályázatokkal kapcsolatosan, kaptunk mi egy tervet, a TOP-os, Területi Operatív Program keretein belül mire lehet pályázni, milyen feltételekkel és lehet 100%-ban támogatottan pályázni egészségház kialakítására és az arra akár alkalmas is lehetne. De lehet 100%-ban pályázni piactér kialakítására is, sok minden egyébre, majd azt is megnézzük. Nekem csak ezért jutott eszembe, meg már beszélgettünk is róla, hogy lehet érdemes volna azon is elgondolkodni. Azt szerintem többre tudnánk használni, mint ezt az ingatlant tudtuk volna, ez csak tájház megépítésére lett volna alkalmas. Erről megint nem kell most döntést hozni, de érdemes ezen is elgondolkodnunk, mert, hogy ha oda kerül a sor, mi beterveztük és akkor mindenki elolvashatja vagy el is mondom én, nem is tudom pontosan hány millió forintot, egy ilyen egészségügyi centrum létrehozásáról, a védőnőt is szerepeltettük, a körzeti orvosi rendelőt, a fogászati rendelőt, parkolót hozzá, csak ugye ingatlanunk nincs ehhez. Nyilván most, egyébként 2 milliárdos összköltséget terveztünk, mert azt mondták, merjünk nagyokat álmodni. Mi először csak a védőnői lakásnak a felújításában gondolkodtunk és akkor utána azt tanácsolta a hölgy, hogy ezt merjük tovább gondolni főleg, ha nincs saját tulajdonú egészségházunk, orvosi rendelőnk, akkor feltétlen tegyük ezt be, aztán lehet, hogy nem lesz belőle semmi. Most így áll a dolog, de elég komoly munka volt e mögött, meg gondolkodtunk itt többen. Na, mindegy, ez is megér majd egy kis gondolkodást és következő testületi ülésen, esetleg megkérdezem, mi az irányár, eladó - e egyáltalán, lehet még tovább gondolni.

Novák Sándor települési képviselő: Az interneten láttam, azt hiszem az utolsó ár egy olyan 2,5 millió forint összeg volt, amiért ezt meg lehetne vennünk. Volt 4,8 millió, 4,5 millió, azóta adják lentebb, látják, hogy eladhatatlan. 2,5 millióban lehet gondolkodnunk.

Dósa József polgármester: Vagy esetleg foglalkozzunk komolyabban vele már most? Érdeklődjek utána?

Markó József Csaba települési képviselő: Szerintem várjunk, míg a pályázatról nincs konkrétum, addig felesleges munka.

Dósa József polgármester: Nem felesleges.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Megkérdezni meg lehet.

Markó József Csaba települési képviselő: Megkérdezni meg lehet, de úgy konkrétabban, esetleg ott van a húsbolt melletti ház is, ami a következő, az nagyobb területtel rendelkezik szerintem.

Novák Sándor települési képviselő: Melyik?

Nagy Sándor alpolgármester: Az Orosz - féle.

dr. Molnár Sándor jegyző: Az Orosz - féle ingatlan, ahol a csendőrőrs volt hajdanán.

Novák Sándor települési képviselő: Ott a húsbolt másik oldalán?

dr. Molnár Sándor jegyző: Igen.

Novák Sándor települési képviselő: Az eladó?

dr. Molnár Sándor jegyző: Az nem, azt nem hirdették ők meg, mert nem is akarják eladni szerintem, nem is fogják eladni.

Novák Sándor települési képviselő: Mondjuk azt nehezebb megvenni, olyat kell keresnünk, amelyik eladó.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Amelyiket nem akarják eladniazt tényleg nehéz megvenni.

Markó József Csaba települési képviselő: Mindent lehet, csak pénz kérdése.

Nagy Sándor alpolgármester: Azt azért tudni kell arról a lehetőségről, amit Józsi az előbb elmondott, az 2020-ra szól.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Tudsz mire építkezni, legalább van egy telked.

Markó József Csaba települési képviselő: Amit mondtak, hogy előfinanszírozási, ideadják a pénzt és utána meg…

Dósa József polgármester: Józsi, tudod, hogy ez nem így működik.

Nagy Sándor alpolgármester: Ingatlant nem vehetsz belőle.

Dósa József polgármester: Arra nem adnak pénzt.

Nagy Sándor alpolgármester: Sőt az új építésűt is nagyon meg kell indokolni, tehát csak bővíteni lehetne. Bővíteni, átépíteni.

Dósa József polgármester: Jó, akkor a másik, eljutottunk odáig, hogy lassan a közmunkaprogram is letelik február 28.-ával, Janika beteg és még nincs kész a konyha, de az is el fog készülni. Gondolkodni kell a következő feladaton, hogy mit akarunk a közmunkásokkal végeztetni, illetőleg azokkal az emberekkel, akik alkalmasak az épületek felújítására. Ugye beszélgettünk a Kerekes raktár épületének a felújításáról. Azt úgy kellene ott kezdeni szerintem, hogy áramot kellene oda beköttetni. Én már mondtam Lacinak, azt mondta, a hétvégén lesz ideje, megnézi. Azt mondta, úgy gondolkozzunk, hogy 60.000.- Ft körül mozog egy ilyen árambekötés, és a helyrajzi számonként már nem is engednek csak egy fogyasztó helyre kötni almérőként. Tehát elindulunk - e ilyen irányban?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ha almérő, akkor Bercinek van ott áram, nem?

Dósa József polgármester: Nem Berci, tehát én most nem tudom, hogy külön van - e, ott van árama a Matávnak.

Nagy Sándor alpolgármester: T-com-nak.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Jó, de ott van a műhely vagy a garázs.

Nagy Sándor alpolgármester: Azt kellene megnézni, hogy az hogy lett megosztva.

Dósa József polgármester: Meg fogja Laci nézni egyébként csak, hogy foglalkozzunk - e vele, tehát kell oda áram vagy sem.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Áram az kell, szerintem, de az nem biztos, hogy úgy kell, hogy az Émászon keresztül, hanem meg lehet egyezni, nem hiszem, hogy ott…

Dósa József polgármester: Én nem igazán hiszem, hogy Bercivel érdemes megegyezni.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Nem Bercivel, a T-com-mal.

Markó József Csaba települési képviselő: A T-com-nál az a kérdés, hogy bérli - e az épületet, mert az is lehet, hogy bérli.

Nagy Sándor alpolgármester: Szerintem nem.

Markó József Csaba települési képviselő: Megvette?

Nagy Sándor alpolgármester: Az az egész épület az annak idején önkormányzati tulajdonban volt, mikor a TSZ felszámolása történt, az megmaradt önkormányzati tulajdonban.

dr. Molnár Sándor jegyző: Csak át lett neki ingyenesen használatra engedve.

Nagy Sándor alpolgármester: Amikor megépült a hálózat, akkor azt mondták…

dr. Molnár Sándor jegyző: Át lett nekik ingyenesen adva.

Markó József Csaba települési képviselő: Milyen időre, ez a következő kérdés?

Nagy Sándor alpolgármester: Használatra vagy hivatalosan az ő tulajdonukba van?

dr. Molnár Sándor jegyző: Használatra.

Dósa József polgármester: Ki fogjuk deríteni, akkor foglalkozunk az árammal, meglátjuk, mennyibe kerül és akkor…

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ha az almérő olcsóbb, akkor…

Markó József Csaba települési képviselő: Most egy almérőt, hogy ide vagy oda tesszük, az szerintem részlet kérdése, hogy mennyi.

Dósa József polgármester: Volt itt január 30-án egy Leader közgyűlés, már előtte is beszélgettünk azt hiszem testületi ülésen, hogy az ELTE-től voltak kint professzor asszonyok, doktorok a faluban és nagyon megtetszett, illetőleg látnak lehetőséget az ő projektjükbe be lehetne illeszteni ezt az önkormányzatot, ezt a falut is. Újból találkoztunk dr. Munkácsy Bélával a Leader közgyűlésen, aki most ki is küld három doktoranduszt 24-25-26-án, itt fognak tevékenykedni, felmérik a falu lehetőségeit az energia szintjén, hogy hogyan lehetne önellátó a falu hosszú távon és akkor ebben kértek tőlünk segítséget, hogy szervezzük már meg nekik a szállást, illetőleg tudjanak kompetens személyekkel találkozni, erdészettől, falugazdásztól, mezőgazdasági vállalkozók, nem is tudom még kiket, kaptam egy e-mailt, én ezen dolgozom és akkor a Szendi Jenőnél fognak lakni, azt mondta, hogy nem kér ezért pénz, ennyivel segíti a falut. Azt szeretném megkérdezni, hogy a konyhán ebédelhetnek - e, ez három napot foglal magában, három embert érint.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Minden további nélkül.

Nagy Sándor alpolgármester: Persze.

Dósa József polgármester: Jó, akkor ezt is intézem majd. Annyit szeretnék erről a Leader közgyűlésről elmondani, hogy itt is hangoztak hangok, én is hallok, nem csak te ezek után, bár én nem foglalkozom vele.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Nem hallottam Józsi, bocsánat. Nekem címezték, a kettő között különbség van, soha nem adok arra, amit halott vagy látott, aki mondta, nekem címezték.

Dósa József polgármester: Jó, bocsánat, az nem ugyanaz, akkor ez más, nem címezték, hallottam, akkor butaságot mondtam, tisztázom, mindegy. Én azt hallottam, hogy ez a falunak nem is tudom mennyibe került. Ez nem került semmibe, mert ez a Norvia egyesület vagy kft, nem tudom, hogy mik ők pontosan…

dr. Molnár Sándor jegyző: Közhasznú nonprofit szervezet.

Dósa József polgármester: Ha nem is 44 fogásos ételt, de nagyon sokfogásos, nem tudom hány fogásos ételt csinált, tehát nekünk ez egy fillérünkbe nem került, illetőleg háromnegyed háromra be kellett gyújtanunk ott a…

Serfőző Lajos István települési képviselő: Józsi, ezt a múltkor mondtad, amikor a megbeszélés volt egyszer, fel van téve az internetre úgy, hogy ki vendégelte meg a jelenlévőket.

Dósa József polgármester: Mindegy itt is elmondom, ha valaki…

Serfőző Lajos István települési képviselő: Fel van téve, sőt még a fényképen rajta vannak a hideg tálak is, akkor így most már mondhat bárki bármit. Nem értem, hogy kik azok a sugdolózó emberek.

Dósa József polgármester: Nincs jelentősége.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Sándor is mondta, nem tudom, csak magamra venni, mert biztos, hogy magamra kell, hogy vegyem, legalábbis, amit az előbb te mondtál.

Dósa József polgármester: Nem kell itt senkinek magára venni.

Nagy Sándor alpolgármester: Mit mondtam az előbb?

Serfőző Lajos István települési képviselő: Béla nem jár az ilyen megbeszélésekre. Csak, akkor gondold végig, mit mondasz, de ezt nem kellene, mert fölösleges. Béla nem jár a megbeszélésre, én úgy gondolom, hogy közületek egyikőtöknek se lehet érdeke, de nekem se, hogy hülyeségeket beszéljek, amikor nem az hangzik el, vagy nem azt mondanám, mint ami elhangzott. Így csak magamra tudom venni, mert egy kicsit kirekesztettnek érzem magam ebben az egész ügyben, tovább nem folytatom, tehát azért mondom, így lehet beszélgetni csak egyre - másra azt veszi észre az ember…

Nagy Sándor alpolgármester: Lajos.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Hagy mondjam most már végig, jó?

Nagy Sándor alpolgármester: Jó.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Azt veszi észre az ember, hogy akik eddig köszöntek két- három hónappal ezelőtt, ma - holnap már nem is köszönnek. És sajnos olyan emberek is megengedik maguknak ezt, akiknek nem szabadna, meg nem olyan viszony volt köztünk évekig, ennyi. Hogy ki mit beszél, azért mondom fölösleges most ezen vitatkoznunk.

Nagy Sándor alpolgármester: Még egyszer azt szeretném megismételni, amit elmondtam az előbb is, de ezt biztos vissza is lehet hallgatni. Én azt mondtam, hogy akik ennél az asztalnál ülnek úgy, mint önkormányzati képviselők és bejárunk bizonyos időközönként esténként, és amik ott elhangzanak dolgok, azok nem titkos dolgok, de azokat a dolgokat mondjuk már ki, amiket kifelé, azt közvetítsük a lakosok felé, mert nekünk az a dolgunk is, hogy valamilyen szinten ezt kommunikáljuk. Csak ezt ne úgy kommunikáljuk, tehát azok a dolgok, amik itt elhangzanak, azok úgy is menjenek ki. Tehát, aki elmondja a véleményét, az merje vállalni azt is, amit ott elmond, ez legyen egy csütörtöki vagy egy pénteki beszélgetés. Én csak ennyit mondtam.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem egészen így fogalmaztál.

Nagy Sándor alpolgármester: Szerintem vissza kell hallgatni.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Mindegy, nem érdekes.

Nagy Sándor alpolgármester: Különben van egy jó magyar közmondás, hogy „Akinek nem inge, az ne vegye magára, akinek meg kabátja, az meg húzza föl.” Én senkit nem akartam ezzel kapcsolatban azonosítani.

Dósa József polgármester: Én még ehhez annyit szeretnék hozzátenni, és ezzel tényleg le is zárjuk, én azzal szembesülök, nem azt mondom, hogy nap, mint nap, de nagyon sokat, hogy mindenki személyes támadásnak vesz mindent, tehát mindenki. Itt nem arról van szó, nem akarok senkit támadni, rendet akarok rakni. Folytatom is, ugye tudjuk, hogy nekünk van 19 pincénk, igazából, ebből olyan 3-4, nem tudjuk pontosan, nem tudtunk mindent beazonosítani, lehet, hogy mellé lőttünk, de ki fogjuk deríteni, elfoglalták a pincéinket. Szeretném megkérdezni, hogy mit tegyünk ezekkel a pincékkel? Azt gondolom, hogy nekünk az a feladatunk, hogy az önkormányzat tulajdonát védjük. Én meg is próbáltam volna már felvenni a kapcsolatot emberekkel, akik ilyen helyzetben vannak, de nem nagyon lehetett. Én azt javaslom, hogy indítsuk el a hivatalos utat, ha elbirtokolják, akkor elbirtokolják, akkor tudjuk, hogy nem lesz 19 csak 12 és akkor abból építkezhetünk, de tegyünk pontot a végére, mert ez nem mehet így, hogy benne laknak, ha majd meghalok, akkor visszaadom. Már régen rendbe kellett volna tenni, akkor esetleg lettek volna olyan emberek, akiknek nem lett volna lehetőségük elbirtokolni. Tehát most nem azért, de ezt már Erzsi is megtehette volna annak idején, azt gondolom, hogy ha akkor is így volt, ezek ki fognak derülni, gondolom én.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ha az Önkormányzaté, akkor az Önkormányzatnak kell, hogy legyen róla valamilyen dokumentuma.

Dósa József polgármester: Van, persze, tehát végig beazonosítottuk.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ha van, akkor onnantól kezdve csak elbirtoklás.

Dósa József polgármester: Béla?

Brezovcsik Béla települési képviselő: Szeretném megkérdezni, Jegyző Úr, mint hivatalos, szakavatott személy, ilyen esetben működik - e az elbirtoklás? Tehát ezeket gondolom már 10, 15, 20, vagy ki tudja, hány éve használják, hogy érdemes - e, tehát azokkal, amik bizonyíthatóan, mondjuk, hosszú távon használja valaki, érdemes - e pereskedni? Csak ezt szeretném kérdezni. Nyilván ez nem mind a 18-ra igaz, de ezek közül egy - kettőre igaz lehet.

dr. Molnár Sándor jegyző: Hajdanán olyan szabályozás volt, hogy nem lehetett elbirtokolni az állami ingatlant, de ahogy létrejöttek az önkormányzatok, onnantól kezdve nem csak az önkormányzati, hanem még az állami ingatlant is el lehet birtokolni és, hogy ha valaki 15 éve már szakadatlanul a sajátjaként használja anélkül, hogy a tulajdonost megzavarta volna, akkor az elbirtokolhatja. Ez a dolog ez úgy működik, hogy ha valaki azt akarja, hogy egy ingatlant megszerezzen az elbirtoklás jogcímén, akkor annak kell pert indítania a bíróságnál, egy úgynevezett elbirtoklási pert, tehát egy ilyen perben az önkormányzatunk csak alperes lehet, felperes az, aki indítja pert. Tehát amit itt a Polgármester Úr mond, mi egyetlen egy dolgot tehetünk itt, mégpedig azt, hogy birtokvédelmi eljárást indítunk. Ezt megtehetjük attól függően, hogy a birtoksértés mióta áll fenn, mert, hogy ha több, mint 1 éve fenn áll, akkor a birtokvédelmi eljárást a bíróságnál kell megindítanunk és akkor, hogy ha megindul egy ilyen eljárás, amibe mi leszünk a felperesek, az aki a pincét használja, az lesz az alperes, akkor az alperes hivatkozhat arra, hogy kéri a bíróságtól azt, hogy a felperesnek a keresetét utasítsa el és helyette állapítsa meg azt, hogy ő elbirtoklás útján az ingatlan tulajdonosává vált, mert stb.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Ennyit nem biztos, hogy ér az egész.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Gyakorlatból tudom, mert csináltunk ilyet, hogy nem kell bíróságra menni. Ha ő hozza a papírt és aláírja az önkormányzat, tudomásul veszi, ha nem veszi tudomásul, akkor persze, de hülyeség a bíróságra menni nekünk is.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ha tudomásul veszi az önkormányzat, akkor ez nem kell, én azt értem. Na, de itt arról szólt a felvezetés, hogy az önkormányzat álljon ki az ingatlanai mellet.

Dósa József polgármester: Én azt kérdezem, hogy akarunk - e ezzel foglalkozni?

Pribéli Csaba György települési képviselő: Pereskedéssel nem, de tisztázni kell.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Tulajdonjog tisztázással.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Meg kell vele beszélni, ha nem akkor…

Markó József Csaba települési képviselő: Egy levelet írni neki.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Milyen jellegű pincéket érint ez?

Dósa József polgármester: Ezek mind olyan pincék, hogy használható pincék, mert egyébként az maradt meg nekünk, ami nem használható, mert nyilván abba vannak, amelyik használható, amelyiken ajtó van.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Itt a perrel az a baj, hogy ugyebár perköltsége van meg minden.

dr. Molnár Sándor jegyző: A vesztes az bukja, kész.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Valószínűleg tudják is bizonyítani, hogy 15 éve használják.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ezt szerintem tanúkkal tudják bizonyítani csak, a bíróság azt mondja, hogy legalább kell két tanú hozzá és akkor a tanúk a bíróság előtt egybehangzóan mondják el azt, hogy…

Brezovcsik Béla települési képviselő: Az igazat, csak is az igazat, biztos, hogy mindenki azt fogja mondani.

dr. Molnár Sándor jegyző: A hamis tanúzást a törvény bünteti.

Pribéli Csaba György települési képviselő: A pereskedésbe nem hiszem, hogy nekünk bele kellene menni.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Szerintem se.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Akkor indítsa el ő az elbirtoklási pert, elmegy az ügyvédhez, megírja a papírt, aláírod, kész, nem tudsz vele mit csinálni, ha tudod, hogy valószínű, hogy 15 évnél régebben használja, ha biztos vagy benne, hogy nem, akkor nem.

dr. Molnár Sándor jegyző: Na, de erre én meg azt mondom, hogy nem biztos, hogy ezt a fajta szisztémát járni kell, mert lehet, hogy aki használja most, valamilyen oknál fogva felhagyhat a használatával. Meghal, az utódát már nem érdekli és akkor megint birtokba tudja venni az önkormányzat.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Nem érdekli, vagy az örökös már nem birtokolhatja el?

dr. Molnár Sándor jegyző: Az örökös is elbirtokolhatja, mert neki beszámít az, amit az anyja vagy az apja, vagy nem tudom, hogy ki, de lehet, hogy azt már nem érdekli. Tehát azt mondja, hogy „én nem akarom birtokolni, nem érdekel” és akkor ismételten birtokba léphet az önkormányzat. Tehát azért mondom, hogy nem biztos, hogy ez jó, hogy ő hozza a papírt, „persze, aláírom és menjen”.

Dósa József polgármester: Mondom ez 3 vagy 4 pincét érint, tehát annyival lesz kevesebb és pont itt lent vannak, amik még jó pincék, amik fönt vannak, azoknak nincs eleje.

dr. Molnár Sándor jegyző: Soknak teteje nincsen.

Dósa József polgármester: 19-ből egy jó pincénk van, ami használható, amiből valamit lehet kezdeni.

dr. Molnár Sándor jegyző: És azt ki használja?

Dósa József polgármester: Senki, azon a mi lakatunk van még rajta, míg le nem üti valaki és beleköltözik.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Hol van?

Dósa József polgármester: A Kálvária fölötti zöld ajtós pince.

Nagy Sándor alpolgármester: A keresztnél megállsz, pont ott vele szembe van, ott fönt.

dr. Molnár Sándor jegyző: Oda még kocsival is lehet menni.

Nagy Sándor alpolgármester: Nem, csak gyalog, tehát oda fel a pincéhez csak gyalog.

Serfőző Lajos István települési képviselő: De az nem lent van?

Dósa József polgármester: A Kálvária fölött.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Az lent van, azt mondtad az előbb.

Nagy Sándor alpolgármester: Ami a miénk csak más használja, az lent van.

Dósa József polgármester: Jó, nekem ennyi lett volna.

dr. Molnár Sándor jegyző: Tehát én, csont nélkül azt mondom, hogy az önkormányzat ne mondjon le semmiről.

Dósa József polgármester: Még amit elfelejtettem mondani, amit még el kellene, hogy a bükkábrányi Polgármester Úrral beszélgettem a szennyvízzel kapcsolatosan. Azt hiszem már itt is szó volt arról, hogy február 15-ig lehetett szennyvízre pályázatot beadni a 2000 fő lakosság egyedérték fölötti települések indulhattak ezen a pályázaton és Ő mindent megtett azért, hogy átsoroljanak bennünket ebbe a kategóriába, de sajnos nem ért el semmit ezzel kapcsolatosan, az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól itt van a papír, hogy ezért nem indulhatunk, mert nem felelünk meg ennek a kritériumnak, úgyhogy egyenlőre még mi uniós pályázaton nem vehetünk részt szennyvízzel kapcsolatosan.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ez így van sajnos, mert egyik községnek sincs meg a népességszáma, tehát nincs meg a 2000 fő.

Dósa József polgármester: Itt van, amiről beszéltünk, amit ott közösen csinálgattunk, mindenki el tudja olvasni.

Nagy Sándor alpolgármester: Szerintem át kellene küldeni mindenkinek.

Dósa József polgármester: Aztán, hogy ebből mi lesz, majd meglátjuk. Ezt kérték tőlünk, ezt meg kellet csinálnunk és akkor majd át küldjük mindenkinek.

dr. Molnár Sándor jegyző: De még erre nem bólintottak rá?

Nagy Sándor alpolgármester: Dehogy is.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Valószínűleg csak egy munkaanyag lesz nekik a pályázatok írásához.

Dósa József polgármester: Amire rábólintottak két helyen, az a közmunkaprogram, az átment a Járási Munkaügyi Központon a Megyei Munkaügyi Központon, ott mondtam is, 140.000.- Ft-os önrészt hozzáírattak a közutas programunkhoz, hogy azt be tudjuk- e vállalni és akkor az most fent van a BM-nél. De nagyon érdekes, mert már kaptunk egy felhívást, vagy egy e-mailt a Járási Munkaügyi Központtól, hogy akarunk - e hosszú távú foglalkoztatásban közmunkásokat foglalkoztatni 85%-os támogatottsággal, de ugye még azt sem tudjuk, hogy hány embert tudunk a másikban, mert onnan még nem jött semmi. A közút már elvisz tőlünk 9 embert. Mi még nem tudjuk, és azt mondta nekem a Kovács Ezredes Úr, aki a BM-nél a koordinátor, hogy az első 10 helyen az önkormányzatok lesznek és utána jönnek majd a közutasok.

dr. Molnár Sándor jegyző: Ez nem biztos, hogy így is lesz.

Dósa József polgármester: Nem, mert a közút már orvosira viszi azt a 9 embert, mi meg azt sem tudjuk, hogy hányat tudunk foglalkoztatni. Én ennyit szerettem volna, köszönöm szépen. Nem tudom, van- e valakinek valami kérdése, hozzászólása?

Brezovcsik Béla települési képviselő: Lenne egyetlen egy kérdésem és ismételten a Jegyző Úrhoz. Tegnapi tv híradóban benne volt, hogy a Fidesz frakció nem vonta vissza a kivetett földadó törvényt, tehát nem jogellenes, több önkormányzat már gyakorlatban alkalmazza.

dr. Molnár Sándor jegyző: Megalkották a rendeletet, de egyébként, ha figyelte bárki a híradásokat, akkor pontosan az FVM-nek az államtitkára volt az, aki jelezte azt, hogy gondok vannak ezzel.

Brezovcsik Béla települési képviselő: De egyelőre nem vonták vissza, van több önkormányzat, ahol alkalmazzák gyakorlatban, és azt mondta, hogy főként azért. Fel voltak háborodva az emberek, nyilván ez a magángazdákat érinti, de alkalmazzák.

dr. Molnár Sándor jegyző: Béla, amit én erről olvastam….

Brezovcsik Béla települési képviselő: Jegyző Úr, kértem azt, hogy nézzünk utána, nézzük meg a lehetőségét. Volt már ilyen, működik, tehát, hogy ha máshol működik, akkor nálunk is működhet.

dr. Molnár Sándor jegyző: Béla, most mondom, országosan 4 helyen alkottak rendeletet erről, és amit én olvastam, az csak mind arról szól, hogy milyen problémák lehetnek ezzel és még igazándiból nem dőlt el az, hogy ezt alkotmányosan vagy törvényességi szempontból elmeszelik - e vagy sem. Az FVM-nek az államtitkára az egyfolytában a jogi aggályait hangoztatta, a tv-ben is láttam, meg olvastam is hozzá. Így van Csaba?

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ugyanakkor azt is mondták, hogy nem azért adtak olyan lehetőséget az önkormányzatok kezébe, hogy…

dr. Molnár Sándor jegyző: Azért adtak ilyen lehetőséget az önkormányzatok kezébe minden másban is, hogy ne csak kormányt szidják, hanem szidják az önkormányzatokat is, semmi másért.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Meg kell nézni a lehetőségeit, hogy mit lehet és mit nem, mindössze ennyit Jegyző Úr. Tehát én nem azt mondtam, hogy holnap vezessük be, nézzük meg, mit lehet.

dr. Molnár Sándor jegyző: Béla, foglalkozok ezzel.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Idő kell hozzá sajnos ezt átnézni mindenhol, de Jegyző Úr, ha látjuk azt, hogy tényleg alkotmányosan….

dr. Molnár Sándor jegyző: Lehet, ha semmiféle gond nincs, akkor már ott van a minta és kész.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Egyébként meddig kell megalkotni a rendeletet, hogy jövőre működjön?

dr. Molnár Sándor jegyző: Ezt gyakorlatilag december…

Pribéli Csaba György települési képviselő: A vízmű képviselőinek címezném, hogy a Táncsics úton az az aknamező a második ukrán front hagy körülbelül ilyet, két hete úgy van.

Nagy Sándor alpolgármester: Így van, folyamatosan elkezdték a helyreállításokat, annyi hibaelhárításunk volt jelen pillanatban ebben az évben januártól, hogy a kollegák folyamatosan azon dolgoznak, elméletileg azt ígérték, hogy már ma ideérnek.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Az gyalázatos, ami ott van, a kukás autó beledőlt ott úgy láttam, Svercsok Sanyiékkal szemben. Csak az a baj, hogy a Táncsics úton ott is van, meg a következőn is. Egyébként nem is az a borzasztó az egész történettel, nem tudom, hogy most a cégnek ennyi van, hogy egy rossz gallyat letörtek, egy szalagot rátettek, mint május 1-jén. Nem tudom, milyen izzó minősítése van a vízműveknek, valószínű, hogy ez nem terjed ki az …. minősítésre.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Csabi most újdonságot mondott, Balla Erzsébet idejében, Harai Mária idejében, Dósa József idejében ezekkel a dolgokkal mindig baj volt. Igen, 2-3 hétig ott van körbe kerítve kicsi szalaggal, kicsi gally darabbal, úgy ahogy mondod.

Markó József Csaba települési képviselő: Egy kérdés. Ábrányba is volt, rendesen le van fedve homokkal, sóderrel vagy zúzott kővel.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Még egy kérdés. Jegyző Úr, kinek a kötelessége felhívni, a református templomtól a kis boltig nem ég a villany napok óta.

dr. Molnár Sándor jegyző: Bárki felhívhatja ugyanis erre az Émásznak ingyenes zöld száma van. Az illetőnek csak annyi a kötelezettsége, hogy bemondja a nevét és a személyi adatait, de egyébként ezt megtettük mi tegnap.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Azért kérdezem, hogy tudja- e valaki.

Nagy Sándor alpolgármester: Ez már a hétvégén sem égett egyébként, a Geminitől nem égett a Mészáros Karcsiék házukig.

dr. Molnár Sándor jegyző: Béla, ha nekünk szól erről bárki, mi megtesszük abban a pillanatban, nem szórakozunk ezzel.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Este fél nyolckor, nyolc órakor hoztam haza a gyereket, biztos, hogy nem égett.

Pribéli Csaba György települési képviselő: De utána égett, mert én kint voltam polgárőrségben.

Nagy Sándor alpolgármester: Mondom, hogy égett.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Most jut eszembe, utána már égett, mert én kint voltam.

dr. Molnár Sándor jegyző: Innen szóltunk mi.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Fél kilenckor már biztos, hogy égett.

dr. Molnár Sándor jegyző: Méghozzá sürgősséggel szoktuk kérni, akkor, hogy ha egy hosszabb szakaszon nem ég, mert nem azt mondjuk, hogy egy - két hely van, hanem egy hosszabb szakaszon nem ég.

Nagy Sándor alpolgármester: A közvilágításnál általányt fizetünk, nem? Nem mérő alapján.

dr. Molnár Sándor jegyző: Általány van.

Serfőző Lajos István települési képviselő: Nem tudom, szerintem meg mért.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem, mert azért nem szereltettünk fel mérőt, mert megtették volna azt, csak olyan nagy összegért szereltek volna fel mérőt, ezelőtt nem tudom hány évvel, hogy az akkor hivatalban lévő polgármester azt mondta, hogy nem.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ki tudja mennyi idő alatt térült volna meg.

Markó József Csaba települési képviselő: Soha.

dr. Molnár Sándor jegyző: Persze.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Na, mindegy, ezzel a vizes aknás dologgal, de egyébként nem is az a probléma, hogy ott van, hanem az, hogy mindegy. Azon az úton a Táncsics, Napsugár úton 4 ilyen bukkanó van, kerüli mindenki amerről tudja.

Nagy Sándor alpolgármester: Szilveszter éjszaka kezdődött.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Jó, csak az a baj, hogy maga a visszarakással is probléma van, mert, hogy ha a sarat visszateszitek rá. Ez a fő probléma az elhárításnak, hogy nem úgy működik, ezt Egerbe mondjuk, nem tudom, hogy ezt hogy mernétek ezt csinálni a cégnél, biztos le is lőnék első alkalommal a főnököt.

dr. Molnár Sándor jegyző: Azt tudom mondani, hogy az elmúlt években számtalanszor volt, hogy hívtuk a vízműveket, írtunk nekik, sőt olyan is volt, hogy a főnököt hívtuk ki és azt mondtuk, hogy üljünk gépkocsiba, járjuk be és megmutatjuk neked, hogy miről van szó. Olyan is volt, hogy a vízműnek a dolgozójával jártunk körbe, sok minden volt.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Ha Ábrányba visszatúrták, akkor itt miért nem?

Nagy Sándor alpolgármester: Csak azért, hogy tisztán lássál Csaba. A kettő között, az Ábrányi között például annyi az óriási különbség, hogy ütemezett munkák, amiket most csináltunk a héten. Tehát az ütemezett munka az úgy néz ki, hogy odamész reggel, elkezdesz dolgozni, oda van adva egy teherautó vagy Miklaviczéktól hordják el a sódert. Ezek a munkák általában éjszaka történnek, mert ha az Ady Endre úttól mész végig, szilveszter éjszaka 11 órakor tört el a csövünk, megyek tovább, este 10 órakor fejeztük be, tehát ez mind éjszakai munka volt általában. Pont a Táncsics úton végig a Napsugártól kezdve, ez nem mentség az alól, hogy bármit is tudjunk kezdeni. Nyilván való, azzal a technikával, amivel kiküldenek, hogy állítsuk el a hibaelhárítást, az utólagos munkákkal vannak bajok, mert nekünk el kell hárítani a hibát, hogy minél hamarabb a fogyasztót vízhez tudjuk juttatni. De nekünk a kisgépünk nem alkalmas még arra sem, hogy a földet elhordjuk azzal, mert azt arra találták ki, hogy gyorsan közlekedik, kijön, elhárítottuk a hibát 2 óra hossza alatt és onnantól kezdve van egy brigád, elhordja a földet, megtömöríti, sódert stb, itt vannak nálunk az óriási gondok.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Február 12-e van, ugye?

Nagy Sándor alpolgármester: Igen.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Szilvesztert mondtál, az intervallum kicsit hosszú.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Egyébként semmi bajom ezzel, javaslom azt, hogy ha van egy ilyen hiba szilveszter éjszaka, megcsináljátok, a hibát elhárítottátok, és nem kell visszatúrni a gödröt, száraz anyaggal másnap. Körbe kell szalagozni gallyal, sárga szalaggal, elvinni a sarat, és másnap száraz anyaggal.

Nagy Sándor alpolgármester:Nem szabad úgy hagyni.

dr. Molnár Sándor jegyző: Nem hagyhatja úgy, mert belepottyan valaki.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Ha körbe van rakva védőgáttal és villogóval, akkor nem lehet ott hagyni a gödröt? Jegyző Úr, Budapesten minden egyes gödröt visszatolnak?

dr. Molnár Sándor jegyző: Dehogy tolnak.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Akkor miért nem lehet a gödröt úgy ott hagyni, körbe rakva védőgáttal, szalaggal, villogó sárga lámpával.

dr. Molnár Sándor jegyző: De nincsen nekik villogójuk.

Brezovcsik Béla települési képviselő: Dehogy nincs.

Pribéli Csaba György települési képviselő: Akkor csak egyet kérünk, kicsit nagyobb figyelmet, hogy ha már Darócon az alpolgármester…

Nagy Sándor alpolgármester: Itt, ha a gép kirakja a földet oldalra, akkor nem megy el mellette senki, tehát a legnagyobb probléma…

dr. Molnár Sándor jegyző: A helyzet az, hogy a második Ukrán frontnak a színvonalát még nem érték el, mert én azt dokumentumfilmben láttam, hogy ott az utász egységek ellenséges tűzben is telepítették az aknákat.

Mivel több indítvány, javaslat, bejelentés nem hangzik el, a polgármester az ülés nyílt tanácskozású részét 18.35 órakor bezárja.

Az ülés zárt tanácskozás keretében, önkormányzati hatósági ügy tárgyalásával folytatódik, melyről külön jegyzőkönyv készül.

 

K.m.f.

Dósa József                 dr. Molnár Sándor

polgármester                jegyző

Novák Sándor

és

Brezovcsik Béla

jkv. hitelesítők

Go to top